Sepsiszentgyörgy, 2017. december 13., szerda 05:23
Köszöntjük Luca, Otília nevű olvasóinkat!

Gárdonyi Géza: Miknyi kis emberek

2017. augusztus 12., szombat, Kiscimbora
Kiss Zselyke, Sepsiszentgyörgy
Kiss Zselyke, Sepsiszentgyörgy
Olvastam egyszer egy mesét. Az volt abban, hogy egy ember elaludt az erdőn. Miknyi kis emberek bújtak elő a fűszálak közül s ezt kiáltották:
– Micsoda óriás! Kötözzük meg, hogy el ne taposson bennünket!

És míg az ember aludt, lekötözték kezét, lábát pókhálószálakkal, sőt néhány fűszállal is. Nagy munka volt ez: tízezer miknyi kis ember dolgozott, izzadott vele órákon át. Mikor aztán az óriásnak nevezett ember fölébredt, meg se érezte, hogy meg van kötözve, és bizony a fölkelésével egynéhány száz miknyi kis embert agyonzúzott.
Aki ezt a mesét írta, bizonyosan a hangyákra gondolt: a hangyákat nevezte miknyi kis embereknek.
Mert a hangyának, ha nincs is emberi formája, a dolga, élete, esze kicsiben emberi.
A hangya éppen úgy társas életet él, mint az ember. Az ősidőkben az ember is olyan csoportosan élt, mint a hangya. Némelykor vándoroltak azok a csoportok, néhol városokat építettek, és ahány város volt, annyi volt a fejedelem, fő, király, aszerint, amint nevezték.
A hangya is várost épít magának, a föld alatt. A tudósok, akik megfigyelték a hangyák életét, látták, hogy micsoda gondos nagy munkával készül a hangyaváros, amit mink hangyabolynak nevezünk.
A földalatti utcák ezrei keresztezik egymást és visznek itt-ott egy tágas térre, amely vagy gyermeknevelő hely, vagy istálló, vagy éléstár, vagy más sok olyan hely, aminek célját mi nem ismerjük.
Mert nem ismerjük ám teljesen a hangyák életét, sőt nagyon is keveset tudunk róluk. Az a kevés azonban érdekes. Így azt már régen tudjuk róluk, hogy úgy háborúznak, mint az emberek, s amelyik győz, elrabolja a legyőzöttnek a tojásait.
De minek nekik a más hangyák tojása? Megeszik talán?
Nem: azokat a tojásokat hazaviszik és kiköltetik a nap melegével. A kikelt hangyákat aztán fölnevelik rabszolgának.
A rabhangyák életük hosszán át szolgálnak. Ők végzik a hangyavárosban a munkát, ők építenek, ők takarítanak, ők cipelik ide-oda a hangyatojást aszerint, amint a nap melege változik. Mikor már kikeltek, ők dajkálják a hangyaúrfiakat, hangyakisasszonyokat – éppen úgy, mint az embereknél régente a rabszolgák, ma a fizetett cselédek. Belőlük telik ki a hangyaváros honvédkatonasága is. Az a katonaság a legerősebb rabszolgákból való. Az nem dolgozik mást, csak őrködik a hangyaboly körül. Mikor aztán ellenséges hangyák törnek rájok, birokra kelnek velök, halálig harcolnak.
Már ez a rend, s az erősebbnek ilyetén módon való uralkodása elég volna arra, hogy a hangyában valami emberi észt lássunk. De még bámulatosabb látnivalók is vannak a hangyaországban.
Ilyen például, hogy a hangyák is tartanak házi állatot. A hangyák házi állata a levelészbogár. A levelészbogarakat kint is fogdossák és fejegetik ők, de valamely mennyiségben be is hordanak belőlük a hangyabolyba, és ott etetik őket zöld takarmánnyal, mint mink a teheneinket.
Mert az a hangyák házi állata olyanféle módon hasznos a hangyáknak, mint nekünk a tehén. Mikor a hangya csiklandozza, a levelész valami édes váladékot bocsát ki a testéből, s a hangyának az a legkedvesebb eledele.
A hangyák a tudósok állítása szerint nem hanggal beszélnek, hanem a tapogatóikkal. Olyankor szembeállanak egymással és egymásnak a tapogatóját billegetik. Vajjon miket beszélnek? Mit mondanak egymásnak rólunk? Azt mink sohasem tudjuk meg, mert nem értjük meg a beszédüket.
Gyermekek, mikor a hangya a lábatok alatt jár, ne tapossátok el, ha látjátok. Az igaz, hogy valami kis kárt okoz néha kora tavasszal a kertjeinkben, hasznot is annyit. Ő nem tudja sem a kárt, sem a hasznot, mert ő éppen úgy nem ért meg bennünket, mint ahogy mink nem értjük meg őt – a miknyi kis embert.
Hozzászólások
2017-08-12: Kiscimbora - :

Kányádi Sándor: A tavon

Szúnyog zirreg a tó fölött,
bűvöli a béka.
Alig várja, hogy leszálljon
elé a zsombékra.
2017-08-12: Kiscimbora - :

A bűvös gyűrű (Örmény népmese)

Élt egyszer egy öreg anyóka, volt egy fia. Az anyó mindegyre oktatta fiát, hogy sem embernek, sem állatnak, sem semmiféle élőnek ne ártson. Szegényesen éltek. A fiú mindennap kiment az erdőre rőzsét szedni, s vitte a hátán, a piacon aztán eladta, és az árán kenyeret vett magának meg édesanyjának.