Gárdonyi Géza: Miknyi kis emberek

2017. augusztus 12., szombat, Kiscimbora
Olvastam egyszer egy mesét. Az volt abban, hogy egy ember elaludt az erdőn. Miknyi kis emberek bújtak elő a fűszálak közül s ezt kiáltották:
– Micsoda óriás! Kötözzük meg, hogy el ne taposson bennünket!
  • Kiss Zselyke, Sepsiszentgyörgy
    Kiss Zselyke, Sepsiszentgyörgy

És míg az ember aludt, lekötözték kezét, lábát pókhálószálakkal, sőt néhány fűszállal is. Nagy munka volt ez: tízezer miknyi kis ember dolgozott, izzadott vele órákon át. Mikor aztán az óriásnak nevezett ember fölébredt, meg se érezte, hogy meg van kötözve, és bizony a fölkelésével egynéhány száz miknyi kis embert agyonzúzott.
Aki ezt a mesét írta, bizonyosan a hangyákra gondolt: a hangyákat nevezte miknyi kis embereknek.
Mert a hangyának, ha nincs is emberi formája, a dolga, élete, esze kicsiben emberi.
A hangya éppen úgy társas életet él, mint az ember. Az ősidőkben az ember is olyan csoportosan élt, mint a hangya. Némelykor vándoroltak azok a csoportok, néhol városokat építettek, és ahány város volt, annyi volt a fejedelem, fő, király, aszerint, amint nevezték.
A hangya is várost épít magának, a föld alatt. A tudósok, akik megfigyelték a hangyák életét, látták, hogy micsoda gondos nagy munkával készül a hangyaváros, amit mink hangyabolynak nevezünk.
A földalatti utcák ezrei keresztezik egymást és visznek itt-ott egy tágas térre, amely vagy gyermeknevelő hely, vagy istálló, vagy éléstár, vagy más sok olyan hely, aminek célját mi nem ismerjük.
Mert nem ismerjük ám teljesen a hangyák életét, sőt nagyon is keveset tudunk róluk. Az a kevés azonban érdekes. Így azt már régen tudjuk róluk, hogy úgy háborúznak, mint az emberek, s amelyik győz, elrabolja a legyőzöttnek a tojásait.
De minek nekik a más hangyák tojása? Megeszik talán?
Nem: azokat a tojásokat hazaviszik és kiköltetik a nap melegével. A kikelt hangyákat aztán fölnevelik rabszolgának.
A rabhangyák életük hosszán át szolgálnak. Ők végzik a hangyavárosban a munkát, ők építenek, ők takarítanak, ők cipelik ide-oda a hangyatojást aszerint, amint a nap melege változik. Mikor már kikeltek, ők dajkálják a hangyaúrfiakat, hangyakisasszonyokat – éppen úgy, mint az embereknél régente a rabszolgák, ma a fizetett cselédek. Belőlük telik ki a hangyaváros honvédkatonasága is. Az a katonaság a legerősebb rabszolgákból való. Az nem dolgozik mást, csak őrködik a hangyaboly körül. Mikor aztán ellenséges hangyák törnek rájok, birokra kelnek velök, halálig harcolnak.
Már ez a rend, s az erősebbnek ilyetén módon való uralkodása elég volna arra, hogy a hangyában valami emberi észt lássunk. De még bámulatosabb látnivalók is vannak a hangyaországban.
Ilyen például, hogy a hangyák is tartanak házi állatot. A hangyák házi állata a levelészbogár. A levelészbogarakat kint is fogdossák és fejegetik ők, de valamely mennyiségben be is hordanak belőlük a hangyabolyba, és ott etetik őket zöld takarmánnyal, mint mink a teheneinket.
Mert az a hangyák házi állata olyanféle módon hasznos a hangyáknak, mint nekünk a tehén. Mikor a hangya csiklandozza, a levelész valami édes váladékot bocsát ki a testéből, s a hangyának az a legkedvesebb eledele.
A hangyák a tudósok állítása szerint nem hanggal beszélnek, hanem a tapogatóikkal. Olyankor szembeállanak egymással és egymásnak a tapogatóját billegetik. Vajjon miket beszélnek? Mit mondanak egymásnak rólunk? Azt mink sohasem tudjuk meg, mert nem értjük meg a beszédüket.
Gyermekek, mikor a hangya a lábatok alatt jár, ne tapossátok el, ha látjátok. Az igaz, hogy valami kis kárt okoz néha kora tavasszal a kertjeinkben, hasznot is annyit. Ő nem tudja sem a kárt, sem a hasznot, mert ő éppen úgy nem ért meg bennünket, mint ahogy mink nem értjük meg őt – a miknyi kis embert.
Cikk megjelenési időpontja: 2017-08-12 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen célt szolgál az igazságügyi törvények módosítása?







eredmények
szavazatok száma 249
szavazógép
2017-08-12: Kiscimbora - :

Kányádi Sándor: A tavon

Szúnyog zirreg a tó fölött,
bűvöli a béka.
Alig várja, hogy leszálljon
elé a zsombékra.
2017-08-12: Kiscimbora - :

A bűvös gyűrű (Örmény népmese)

Élt egyszer egy öreg anyóka, volt egy fia. Az anyó mindegyre oktatta fiát, hogy sem embernek, sem állatnak, sem semmiféle élőnek ne ártson. Szegényesen éltek. A fiú mindennap kiment az erdőre rőzsét szedni, s vitte a hátán, a piacon aztán eladta, és az árán kenyeret vett magának meg édesanyjának.