Sepsiszentgyörgy, 2017. október 19., csütörtök 17:46
Köszöntjük Nándor nevű olvasóinkat!

Könnyen fogyasztható ételelméletek

2017. augusztus 12., szombat, Közélet
A piknik is része volt a tábornak. Albert Levente felvétele
A piknik is része volt a tábornak. Albert Levente felvétele
A héten, augusztus 7–12. között zajlott Sepsiszentgyörgyön az Avantâge esztétikatábor Ételelméletek című második kiadása, mely során délelőttönként hazai és magyarországi filozófusok, esztéták, egyetemi oktatók tartottak szemináriumokat a tábor résztvevőinek, délután pedig mindenki számára nyitott előadások várták az érdeklődőket a Magma Kortárs Művészeti Kiállítótérben. Kedd délután egy Erzsébet parkbeli piknik is része volt a rendezvénynek, ahol ettek, ittak, beszélgettek, zenét hallgattak a fiatalok, ezenkívül pedig nyilvános sörfőzésre is sor került, amelynek végtermékét az érlelés után, körülbelül egy hónap múlva kóstolhatják meg a táborozók.
 
„Azt gondolom, azt tapasztalom, és elég sokat olvastam is erről nemcsak publicisztikai, hanem szakszövegekben is, hogy amiként táplálkozunk, amit megeszünk, amihez ételként hozzáférésünk van, sokkal rétegzettebb és bonyolultabb kérdés, mint mondjuk tizenöt-húsz évvel ezelőtt” – mondta lapunknak Győrfi Kata főszervező arra a kérdésre, hogy miért az ételelméletek a tábor témája. Mint mondta, az étkezésnek különböző szakmai vonzatai is vannak, amelyekről érdemes beszélgetni. Hozzátette: egy kevésbé szakmai válasza is van erre a kérdésre, a tavalyi táborban ugyanis több ember ételmérgezést kapott, így már akkor felvetődött a gondolat, hogy az idei rendezvénynek az ételelméletek legyen a témája.
A parkban rendezett piknikről a főszervező elmondta: mivel a Kónya Ádám Művelődési Házzal és az önkormányzattal közösen szervezik a tábort, fontosnak tartották, hogy annak egy olyan esemény is része legyen, amely inkább közösségi, mint szakmai, márpedig a pikniknél közösségibb rendezvényt aligha lehetne elképzelni, miközben az étel témájához is nagyszerűen kapcsolódik. Az evés-ivás összehoz embereket, a zene összetartja őket, a természetben pedig mindig jó lenni – foglalta össze röviden a piknik ötletét Győrfi Kata, majd hozzátette: a délutáni előadásokra is minden érdeklődőt várnak, hisz azok úgy vannak „tálalva”, hogy mindenki számára „fogyaszthatóak és emészthetők” legyenek, olyan előadókat hívtak meg, akik mindenkihez érthetően, értelmesen és inspiratívan tudnak szólni. Egyik fő szempontjuk éppen az volt idén a szervezőknek, hogy az előadások vitaindító jellegűek legyenek, a tavalyi táborhoz képest például abban változott a rendezvény, hogy ezúttal délutánonként csak egy előadás volt, amelynek tematikájából előre felkészülhettek a diákok, és utána kérdéseket tehettek fel, hogy inkább vita és együtt gondolkodás alakuljon ki.
A szemináriumok különböző ágazatokban felmerülő ételelméletekkel, -értelmezésekkel és -reprezentációkkal foglalkoztak. Darida Veronika szemináriumán arról beszélgettek, hogyan jelenik meg különböző drámákban, színpadokon az ételfogyasztás a kannibalizmustól az eucharisztia színpadáig, Szigeti Attila szemináriuma a globális étel­mennyiség, illetve élelmiszer-ellátás paradoxonát vizsgálta a kapitalista gazdaság kontextusában, Nemes Z. Márió szemináriuma pedig az étkezés, bekebelezés, fogyasztás kulturális metaforáit járta körül. Az előadások sorában hétfőn Seregi Tamás Táplálkozásfilozófia című bevezető jellegű előadását hallgathatták meg az érdeklődők, amelyben a különböző filozófusok által használt, evéssel, bekebelezéssel, elfogyasztással kapcsolatos fogalmakat ismerhették meg, szerdán Ligetfalvi Gergely az Eat Art egyik legnépszerűbb képviselőjéről, Daniel Spoerriről beszélt, csütörtökön pedig Sepsi László tartott előadást a kannibalizmussal foglalkozó tömegfilmekről.
A keddi piknik alkalmával a rendezvény két résztvevőjét is megkérdeztük a táborról. Boros Kinga, a marosvásárhelyi Művészeti Egyetem tanára szerint a táborban zajló beszélgetések rendkívül inspirálóak, új perspektívákat, szempontokat nyitnak minden résztvevő számára, megismerkedhetnek olyan jelenségekkel, amelyekről eddig még nem volt tudomásuk. Lázár-Prezsmer Endre művelődésszervező, aki tavaly is részt vett a táborban, így fogalmazott: „visszamentem, mert nagyszerű szellemi közeg számomra ez a rendezvény, olyan tanárok által irányított közös gondolkodással és kreatív együttléttel, amilyenben ritkán van alkalma részt venni egy kisvárosi embernek”.
Győrfi Kata elmondta, merész álmaik vannak a jövőre vonatkozóan: az merült fel a szervezőkben, hogy angolul tartsák a tábort, így a magyar nyelvű előadók mellett idegen szakembereket is meghívhatnának, ami egyben nyitást jelenthetne a román közönség felé is.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most
2017-08-12: Belföldi hírek - :

Nem halad a sztrádaépítés

Részlegesen felbontotta a szerződést a Lugos–Déva autópálya egyik szakaszának építőjével a szállításügyi tárca, miután az érintett építőtelepeken rendellenességeket tapasztaltak.
2017-08-12: Közélet - :

Látszódjék az épületen a ráfordított pénz (Baróti diákdomb)

A pénteki baróti soros tanácsülés legfontosabb kérdése a katolikus egyház tulajdonában lévő diákdombi iskola bérleti szerződésének újabb egy évre történő meghosszabbításáról szólt: a polgármester előterjesztését, kisebb-nagyobb módosításokkal, a jelen lévő városatyák egyöntetűen elfogadták.
 
Szavazás
Online látogatók
BNR Valutaárfolyam
1 USD = 3.9032 RON
100 HUF = 1.4872 RON
1 EUR = 4.5841 RON
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
Most megy a TV-ben: