Oláh Rozália tudja, fiai tapasztalt szakembernek számítanak, sokat megéltek, ismerik a vadállatokkal szembeni védekezés fortélyait, ám így is folyamatos aggódásban telnek napjai. Szerette fiait esztenáikon felkeresni, s néhány napot ott tölteni, hogy életük minőségén kicsit javítson jelenlétével, de az idén nem merte szokását megtartani: a medvék és farkasok annyira elszaporodtak, hogy nem érezte magát biztonságban.
Az Oláh családot tíz gyermekkel áldotta meg az Isten: a legidősebb harminckilenc esztendős, a legfiatalabb tizennégy. A hét legény közül négyen pásztorkodnak. István és Barni a Bodoki-havasokban járnak juhaikkal, Zsolt az Étfalva közeli mezőn teheneket legeltet, Botond pedig Bodosba, a meddőcsordához szerződött. István fia már tizenöt éve pásztorkodik, a többiek sem mondhatóak kezdőnek, de hiába vannak velük jó kutyáik, félti őket, nehogy valami történjen velük. A havasokban inkább a farkasok jelentik a veszélyforrást, ám a falu környékén már a medvék az urak. Az elszaporodott bundások a törökbúzásba vetették be magukat, így sosem tudni, hol bukkannak fel. Nem csak ott, de a réten túl, a vasút mentén is gyakran látni őket, sőt, tél környékén arra is volt példa, hogy már a faluba is bejöttek. Házuktól alig három portányira a kaptárak jelentettek számukra igencsak nagy kísértést, s tettek jelentős kárt a méhállományban. A falu népét a vaddisznók sem kímélik: Hosszúrét környékén rengetegen élnek, s megszokottnak mondható, hogy a krumplit nemcsak megdézsmálják, de olyannyira széttúrják a földet, hogy a vetés menthetetlen, a gazdának mindent elejétől kell kezdenie, ha azt akarja, valami kevese csak teremjen őszire.
Hogy az anyai szívet megkíméljék, a Botondot ért támadás hírét nem közölték vele azon nyomban, csak amikor már biztos lett, nem akkora a baj, mint hinni lehetne. A fia elmondása szerint nem is az állatokat, hanem egy idősebb pásztort támadott meg a medve, feléje akkor fordult a vérengző állat, amikor annak segítségére sietett. Szerencséje volt azzal, hogy kutyái nyomban nekiestek a medvének, s így neki „csak” a lábát érte nagyobb baj. Az eset hatására egy ideig biztos, nem megy vissza pásztorkodni, s később is kétséges, hogy folytatja-e. A fiú hajlik az anyja szavára: inkább otthon vagy a környéken vállaljon valami munkát, minthogy ismét az esztenai életet válassza.
„Féltem a fiaimat, ezért is örvendek, hogy most talán Botond felhagy mesterségével, s eggyel kevesebb lesz, akiért folyton nyugtalankodnom kell. A pásztorkodás lehet szép élet, lehet szeretni, de annyi a medve, hogy már az életünket veszélyeztetik. Nemrégiben egy fotosi embert támadott meg a Hatodban, majd kicsivel odébb a fiamat, s itthon sem vagyunk biztonságban, jobb, ha minél távolabb tartjuk magunkat tőlük” – osztotta meg aggodalmait Oláh Rozália.