Sepsiszentgyörgy, 2017. október 24., kedd 03:29
Köszöntjük Salamon nevű olvasóinkat!

Jakab-Benke korosztályában első helyen zárt (Triatlon)

2017. augusztus 21., hétfő, Sport
Jakab-Benke Hajnalka. Fotó: Facebook/Triathlon Pixel
Jakab-Benke Hajnalka. Fotó: Facebook/Triathlon Pixel
A Prahova megyei Cheia mellett augusztus 19-én negyedik alkalommal rendeztek tereptriatlon-versenyt több mint 150 hárompróbás részvételével, ahol a sepsiszentgyörgyi Jakab-Benke Hajnalka és Cârsteanu-Dombi András is rajthoz állt.
A versenyzőknek 1 kilométer úszást, 21 kilométer kerékpározást és 7 kilométer futást kellett teljesíteniük. A triatlonisták a Măneciu-tóban úsztak, majd a fákkal szegélyezett helyi utakon vágtak neki a biciklizésnek, illetve 950 méter pozitív szintkülönbséggel kellett megküzdeniük. Jakab-Benke Hajnalka a 18 nőt felvonultató nyílt versenyben a második helyen ért célba, viszont a 30–34 éves kategóriában mindenkit maga mögé utasított 2:26:22 órás idejével. Cârsteanu-Dombi András a 133 férfiak nyílt viadalában két gumidefekt után sem adta fel, végül pedig a 16. helyig küzdötte fel magát, és 2:13:36 órás idővel haladt át a célvonalon, ezzel pedig a 30–34 éves korosztályban a hatodik helyen végzett.
Eredmények: * női nyílt verseny: 1. Szakács Mária 2:21:10 óra, 2. Jakab-Benke Hajnalka 2:26:22 óra, 3. Otilia Dantis 2:29:27 óra * férfi nyílt verseny: 1. Ciprian Bălănescu 1:46:23 óra, 2. Alexandru Ghiţă 1:50:55 óra, 3. Simon István 1:53:02 óra... 16. Cârsteanu-Dombi András 2:13:36 óra. (miska)
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most
2017-08-21: Sport - :

A Sport-All karatékái az MTK csapatát erősítik (Karate)

A sepsiszentgyörgyi Sport-All Sport Club karateszakosztálya a 2017-ben megrendezett WKF Magyar Karatebajnokságot követően, május végén – ahol a háromszékiek a 14 év alattiak mezőnyében az előkelő ötödik helyen végeztek az egyesületek éremtáblázatán – kezdte el tárgyalásokat a fővárosi neves sportegyesülettel, az MTK Budapest karateszakosztályával.
2017-08-21: Sport - :

Verseny nélküli búcsú az Eb-től ( Motokrossz)

A sepsiszentgyörgyi Tompa Krisztián számára rosszul zárult a motokrossz-Európa-bajnokság, hiszen technikai gondok miatt nem tudott részt venni a kontinensviadal utolsó, svédországi futamán. Mint arról már beszámoltunk, a tehetséges háromszéki motoros kiváló eredménnyel zárta a sorozat előző két versenyét: Belgiumban egy és Svájcban négy Eb-pontot motorozott össze.
Szavazás
Online látogatók
BNR Valutaárfolyam
1 USD = 3.9154 RON
1 USD = 3.9154 RON
100 HUF = 1.4922 RON
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
Most megy a TV-ben: