AsztaliteniszBálint megszerezte első aranyérmét World Tour-versenyen

2017. augusztus 21., hétfő, Sport

A 21 éves sepsiszentgyörgyi Bálint Bernadett (fotó) augusztus 9. és 13. között a nigériai Lagosban ragadott ütőt egy World Tour-tornán, ahol a huszonegy év alatti kategória mellett a felnőttek között egyéniben és párosban is próbára tette magát, végül pedig egy arany- és egy ezüstéremmel zárta a viadalt.

A tehetséges háromszéki asztaliteniszező, aki egyébként magyar válogatott is, a huszonegy év alattiak között a negyeddöntőben kapcsolódott be a megmérettetésbe, ahol könnyedén diadalmaskodott nigériai ellenfele felett, majd az elődöntőben egyiptomi ellenfelét is legyőzve jutott a döntőbe. A fináléban Bálint öt szettben vereséget szenvedett az olasz Giorgia Piccolintól, így ezüstérmet szerzett.
A sepsiszentgyörgyi asztaliteniszező a felnőttek között párosban Pergel Szandra oldalán a papírformát érvényesítve a végső győzelemig menetelt párosban. A magyar páros a nyolcaddöntőben egy nigériai, a negyeddöntőben egy orosz, az elődöntőben egy egyiptomi, a döntőben pedig egy szintén egyiptomi duót múlt felül az afrikai viadalon, sőt, a döntőben a Yusra Helmy–Dina Meshref kettős szettet sem tudott nyerni. Bálint Bernadett először szerzett aranyérmet World Tour-versenyen. A háromszéki lány a felnőttek között egyéniben a negyeddöntőig menetelt, a legjobb 32 között, akárcsak a nyolcaddöntőben, nigériai játékost búcsúztatott, majd a negyeddöntőben a későbbi ezüstérmes, az orosz Olga Kulikova győzte le.
Bálint Bernadett nemrég klubot váltott, és a Bundesligában szereplő Kolbermoortól a Szekszárd Asztalitenisz Club csapatához szerződött. 2014-től játszott Németországban, most pedig elmondása szerint azért váltott, hogy kipróbálja magát más bajnokságokban is, hiszen szereti a változásokat és az új kihívásokat. „Ki szeretném próbálni magam a magyar bajnokságban, és persze az sem utolsó indok, hogy az új csapatom játszik a Bajnokok Ligájában és Szuperligában is. Mindezek mellett egyetemre is beiratkoztam, hiszen a tanulás is fontos az életemben” – nyilatkozta lapunknak a 21 éves éremkovács, aki azt is elmondta, hogy véleménye szerint a német bajnokságban megállta a helyét, illetve a mérkőzésmérlege pozitív volt, sőt, az elmúlt két évben a második helyen végeztek a Bundesligában.
„Úgy érzem, sok tapasztalatot gyűjtöttem és sok jó emlékkel távoztam. Remélem, hamar be tudok illeszkedni az új csapatomba, majd a tőlem telhető legtöbbet tudom nyújtani. Nagyon várom az új kihívásokat, úgy érzem, fel vagyok készülve rájuk” – fogalmazott az asztaliteniszező, aki augusztus 22. és 27. között a csehországi Olomoucban versenyez újabb World Tour-versenyen huszonegy év alatti kategóriában felnőtt egyéniben, illetve párosban Nagyváradi Mercedes oldalán.
Eredmények – World Tour, Nigéria:
* női U21, egyéni: Bálint Bernadett–Nimota Aregbesola (Nigéria) 3–0 (11:4, 11:3, 11:6), Bálint Bernadett–Amira Yousry (Egyiptom) 3–0 (11:9, 11:7, 15:13), Bálint Bernadett–Giorgia Piccolin 2–3 (11:6, 8:11, 7:11, 11:8, 10:12)
* női felnőtt, páros: Bálint Bernadett/Pergel Szandra–Aminat Fashola/Abosede Odusanya (Nigéria) 3–0 (11:6, 11:5, 11:8), Bálint/Pergel–Irina Ermakova/Olga Kulikova (Oroszország) 3–1 (11:6, 11:13, 11:6, 11:8), Bálint/Pergel–Farah Abdel-Aziz/Amira Yousry (Egyiptom) 3–2 (11:3, 8:11, 11:4, 13:15, 11:3), Bálint/Pergel–Yousra Helmy/Dina Meshref (Egyiptom) 3–0 (11:8, 11:8, 12:10)
* női felnőtt, egyéni: Bálint Bernadett–Alimot Ayinla (Nigéria) 4–0 (11:4, 11:2, 11:4, 11:6), Bálint Bernadett–Cecilia Akpan (Nigéria) 4–1 (11:4, 8:11, 11:5, 11:8, 11:4), Bálint Bernadett–Olga Kulikova (Oroszország) 0–4 (10:12, 5:11, 4:11, 10:12).

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1540
szavazógép
2017-08-21: Sport - :

Idei célkitűzés: benn maradni az élvonalban (Teremlabdarúgás, I. liga)

Augusztus 22-én, azaz holnap a Dévai Autobergamo és a Temesvári Informatika közötti Szuperkupa-mérkőzéssel kezdetét veszi a 2017–2018-as hazai teremlabdarúgó-idény, a bajnokság nyitó körének első meccsét pedig a megyeszékhelyi Sepsi Futsal játssza csütörtökön kora este a Csíkszeredai Imperial Wet otthonában. Farkas Attila, a zöld-fehérek edzője úgy véli, miután a csapat idén csak helyi játékosokra épül, első számú célkitűzésük nem lehet más, mint az I. ligában való bennmaradás.
2017-08-21: Sport - :

Egy hatodik hely (Atlétika)

Az elmúlt hétvégén Câmpulung Moldovenesc adott otthont a hegyi futás országos bajnokságának, amelyen a Sepsiszentgyörgyi MSC színeiben két „megyénkbeli” sportoló is részt vett. Legjobb eredményük mindössze egy hatodik helyezés volt.