Kosárlabda, Női Nemzeti LigaElkezdték a munkát a Sepsi-SIC-nél

2017. augusztus 24., csütörtök, Sport

Hivatalosan hétfőtől, ám már egy bő hete folyik a munka a bajnoki címvédő Sepsi-SIC-nél – tudtuk meg Rusz Istvántól, a megyeszékhelyi kosárlabda-együttes menedzserétől. A sportvezető beszámolója szerint a csapatból csak Nathalie Fontaine hiányzik, aki a svéd válogatottal a Tajvanon zajló Universiadén van.

A zöld-fehérek napi két edzésen (erőnléti és labdás) vesznek részt, a munka oroszlánrésze a Szabó Kati Sportcsarnokban zajlik. Érdeklődésünkre Rusz elmondta, csapatunk a felkészülési időszakban játszik két formaellenőrző meccset a Brassói Olimpiával, de a mérkőzések időpontja még nincs leszögezve. A Sepsi-SIC szep­tember 10-én utazik Győrbe, ahol a CMB Cargo Uni együttesével mérkőznek meg. A folytatásban, azaz szeptember 14–17. között következik a Sió Kupa, amit Szekszárdon rendeznek. Hazaérkezésük után egy héttel a zöld-fehér mezes lányokra már hivatalos mérkőzés vár, hiszen várhatóan Sepsiszentgyörgyön rendezik a 2017–2018-as idény nyitányának számító Szuperkupát, amelyen a bajnok Sepsi-SIC és a Román Kupa-győztes Târgoviște mérkőzne meg egymással.

Visszalépett a Jászvásár
Tizenkettő helyet mind­össze tizenegy csapatos lesz a női kosárlabda Nemzeti Liga 2017–2018-os bajnokságának mezőnye, miután a Jászvásári Politehnica tegnap hivatalosan is bejelentette visszalépését. A totalbaschet.ro információi szerint a moldvai alakulat illetékesei pénzügyi nehézségekre hivatkozva hozták meg döntésüket. Az október 4-én rajtoló pontvadászatban a következő együttesek küzdenek a bajnoki címért: Galaci Phoe­nix, Târgoviște, Alexandria, Temesvári MSC, Gyulafehérvári U, Sepsi-SIC (címvédő), Szatmárnémeti VSK, Brassói Olimpia, Aradi ICIM, Kolozsvári U és a Marosvásárhelyi Sirius. (tibodi)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1298
szavazógép
2017-08-24: Sport - :

Csíkszeredában kezdi az idényt a Sepsi Futsal (Teremlabdarúgás, I. liga)

A megyeszékhelyi Sepsi Futsal ma 19 órától a Csíkszeredai Imperial Wet vendége lesz a 2017–2018-as élvonalbeli futsalbajnokság első fordulójának nyitómérkőzésén. Az Erőss Zsolt Arénában sorra kerülő találkozó játékvezetője a jászvásári Vlad Ciobanu és Bogdan Hanceariuc.
2017-08-24: Sport - :

Sorsoltak a negyedosztályú bajnokságban (Labdarúgás)

Szerdán a Kovászna Megyei Labdarúgó-szövetség elkészítette a szombaton rajtoló 2017–2018. évi negyedik ligás labdarúgó-bajnokság menetrendjét, amely idén 50. jubileumi mérföldkövéhez érkezett.