Sepsiszentgyörgy, 2017. október 24., kedd 03:30
Köszöntjük Salamon nevű olvasóinkat!

Gyerekkori cukorbetegség

2017. augusztus 24., csütörtök, Család
Bár a gyermekkori cukorbetegség gyógyíthatatlan, krónikus állapot, az ebben szenvedők megfelelő kezelés mellett is teljes életet élhetnek.

Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke szerint korszerűsíteni kell az 1-es típusú cukorbetegségről alkotott felfogást mind a kezelőorvosok, mind a gyerekek szülei, a pedagógusok és mások körében. A szakemberek szerint  szemléletváltásra van szükség. Szeretnék, ha az óvoda- és iskolapedagógusok is változtatnának a gyermeket a betegsége okán a közösségből kirekesztő magatartáson, hiszen a gondozóhálózat rendelkezésre áll, de sok múlik a gyermek környezetén, a befogadó közegen is.
Kocsisné Gál Csilla, a Szurikáta Alapítvány kuratóriumi elnöke hangsúlyozta, a gyermekkori diabétesz kezelhető, de nagy odafigyelést igénylő állapot, a pedagógusnak minden esetben jelen kell lennie, ami valóban többletmunkával jár. Mint elmondta, az alapítványhoz heti két-három alkalommal érkezik jelzés szülőktől, hogy valamely intézmény elzárkózik a beteg gyermek felvételétől, ami a kistelepüléseken élőknek okoz igazán nehézséget. Ennek oka szerinte a tudáshiány, az együttműködés mellőzése és a rugalmatlanság.
Magyarországon az elmúlt harminc évben megháromszorozódott a 1-es típusú cukorbetegséggel diagnosztizált gyerekek száma. Az 1980-as évek végén minden százezer magyar gyerek közül hét lett diabéteszes, ma ez a szám húsz körül van, és míg a betegség régebben a 10–14 éves korosztályt érintette, ma már hatéves kor alatt is jelentkezhet.
H. Nagy Katalin, a Békés megyei gondozóközpont vezetőjének véleménye szerint is komoly társadalmi nevelésre van szükség, hiszen a betegség korszerű kezelése lehetővé teszi, hogy a gyermek korának megfelelő közösségbe járjon és teljes életet éljen. Azonban a pedagógusok nem kapnak megfelelő segítséget ahhoz, hogyan kell egy ilyen gyermekre odafigyelni – vélte. E szempontok közé sorolta, hogy a gyermek ehet óra közben is, vagy ha rosszul van, csak kísérettel mehet(ne) az iskolaorvosi rendelőbe.
Tóth-Heyn Péter, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika igazgatóhelyettese elmondta, a betegség kezelésében az utóbbi években számos új technológia elérhető. Okos vérnyomásmérők, inzulinpumpák és a bőr alá beültethető cukormérő szenzorok kerültek piacra. A tünetek felismerésének fontosságát kiemelve elmondta, ha a gyerek mértéktelenül sokat iszik, sokat pisil, a fokozott étvágy mellett fogyás tapasztalható, vagy fáradt, gyenge, akkor érdemes a cukorbetegségre gondolni, és szakember segítségét kérni. A gyógyszeres kezelés mellett elengedhetetlen a megfelelő diéta betartása is. (MTI)
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most
2017-08-24: Család - :

Emlékeink és gyermekeink (1.)

Kiskamasz fiaim kedvenc időtöltése, amikor gyerekkorom emlékezetes pillanatairól mesélek nekik, arról, hogyan éltünk 20–30 évvel ezelőtt. Nem is csodálkozom, mert gyerekként én is szájtátva hallgattam szüleim, nagyszüleim esti meséléseit a régmúlt időkről, régi emberekről, dédszülőkről, azokról a sokszor jelentéktelennek tűnő kis örömökről, amelyek meghatározták az akkori emberek életét. Milyen emlékeket adunk át utódainknak? Hogyan emlékeznek ránk gyermekeink, unokáink húsz-harminc év múlva?
2017-08-24: Család - Puskás Attila:

Podagrafű (Erdő-mező ajándéka)

A nehezen meghatározható ernyősök (Apiaceae) családjába tartozik a podagrafű (Aegopodium podagraria, román neve: piciorul caprei – kecskeköröm, a levelek alakja alapján). Felismerése legyen olvasóinknak kihívás erdei sétáik alkalmával.
Szavazás
Online látogatók
BNR Valutaárfolyam
1 USD = 3.9154 RON
1 USD = 3.9154 RON
100 HUF = 1.4922 RON
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
Most megy a TV-ben: