Tartalom
2012. május 21., hétfő:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. június 25., szerda: Közélet Bíznak az eredményes együttműködésbenNem a kényszer, hanem az akarat vezetett az RMDSZ—MPP-megállapodáshoz — jelentette ki Antal Árpád polgármester. Hosszú egyeztetés eredményeként sikerült elérniük, hogy Sepsiszentgyörgyön egy MPP-s és egy RMDSZ-es alpolgármestert válasszanak, tegnap elosztották a hatásköröket is. Bálint József pénzügyi, gazdasági, fejlesztési kérdésekért felel, Sztakics Éva ugyanazokat a feladatokat látja el, mint az elmúlt négy évben. A következő hétfőn kezdeményezik a városmenedzseri állás létrehozását, és hamarosan meghirdetik a versenyvizsgát is, Antal Árpád szeretné, ha ezt a tisztséget Czimbalmos Csaba töltené be, és városrendezési, városépítészeti kérdésekkel foglalkozna.
A polgármester elmondta, azért is lényegesnek tartja a megegyezést a két magyar politikai szervezet között, mert így lehetőséget adhatnak az MPP-nek, hogy ellenzékiség helyett komoly szerepet vállaljon a város kormányzásában, de bízik benne, hogy lépésük javítja a közhangulatot, erősíti a választópolgárok politikai osztályba vetett bizalmát.
Antal Árpád javasolta azt is, hogy a két szervezet írjon alá együttműködési megállapodást, és hozzanak létre egyeztetőbizottságot.
Kovács István, az MPP sepsiszentgyörgyi frakciójának vezetője tegnapi sajtótájékoztatóján a tárgyalások forgatókönyvét idézte fel, sok engedményt kellett tenniük, alpolgármesteri javaslataikat két ízben is visszautasította az RMDSZ, de tartották magukat kampányígéretükhöz, és a magyar—magyar megegyezést részesítették előnyben. Az utolsó pillanatban hozott döntés azt mutatja, a kompromisszumkészség győzött — emelte ki. Hiszik, hogy eredményes együttműködés előtt állnak, nem személyek funkcióba helyezését, hanem programjuk érvényesítését tartják fontosnak. Erről szól majd a következő egy hónap, az Antal Árpád által javasolt bizottságnak (tagjai lesznek a két szervezet alpolgármesterei, városi elnökei és frakcióvezetői) kell egyeztetnie a két programot, megkeresni a közös pontokat, kidolgozni az átfogó városfejlesztési elképzelést. Az MPP fontosnak tartja a harmonikus együttműködést, amikor döntöttek erről, vállalták azt is, hogy nem ellenzékként, hanem kormányzati tényezőként viselkednek — szögezte le Kovács István, aki ugyanakkor sajnálja, hogy megyei megállapodás nem jöhetett létre, ezért nem érzi hibásnak pártját. Több találkozót kezdeményeztek Tamás Sándor megyei tanácselnökkel, aki mindig elodázta az egyeztetést, fel sem vetette, hogy ,,csomagban" kellene tárgyalni a különböző helyekről, így igazságtalannak tartják, hogy utólag a kézdivásárhelyi helyzettel magyarázzák a megyei megállapodás elmaradását. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 736Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
PinkPanther - 23:41 Bizakodó az RMDSZ (Kampányban)
TodorBarna - 22:35 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
eli - 22:10 Új választási rendszer, régi veszélyek
lada1200 - 21:57 Új választási rendszer, régi veszélyek
Ferencz - 21:00 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
picike - 20:48 Hírsaláta
picike - 20:46 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
szennyeshazugsag - 20:34 Bizakodó az RMDSZ (Kampányban)
savoy66 - 20:03 Új választási rendszer, régi veszélyek
agache - 20:02 Az ozsdolai betyárokról Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||