Erőfitogtatás vége

Minden jel szerint ugyanis 70—80 000 embert sikerült megszólítania, és aktív választóvá változtatnia azokat, akik különben a magyar szavazópolgárok feléhez hasonlóan mind június elsején, mind tizenötödikén otthon maradtak volna. A választás lehetősége vitte az urnák elé, s végül is ez a demokrácia lényege. S ez felelős politikus számára nem lehet közömbös. Mint ahogyan az is biztosra vehető, hogy mind a félsiker, mind a félkudarc erjedést, váltásra való készséget fog kialakítani mind az RMDSZ-ben, mind az MPP-ben. Elcsépelt szlogenekkel ugyanis, miszerint egységben az erő, mindenkinek az ernyő alatt a helye, aki önkritikát gyakorol, visszavárjuk, ma már sokra nem mennek. Főként, mert nyakukon az újabb megmérettetés, amikor is a parlamenti képviselet a tét, teljesen új, mai tapasztalatainkkal kiszámíthatatlan körülmények között.

Most ellenben nem új, de más feladattal kell megküzdenie a magyar önkormányzatoknak. Szinte napiparancsként fogalmazható meg, a helyhatóságokban véget kell vetni a pártoskodásnak, és bármilyen színben is jutottak polgármesteri, illetve önkormányzati képviselői székhez, arra kell gondolniuk, hogy a mögöttük álló szavazók, azok az emberek, akik székükbe segítették, városuk, községük fejlődésének lehetőségét tették le kezükbe, s nem párthűségüket fogják négy év múlva számon kérni, hanem az el nem végzett munkát. S ha a település fejődését tekintik legfontosabb feladatuknak a választás nyertesei, akkor a megegyezésnek is magától értetődőnek kell lennie. Illetve kellene, mert erőfitogtatást azért látni akár a megyei tanács, akár Zágon, Erdővidék, vagy miért ne, a frissen MPP-sé vált Kézdivásárhely felé tekint az ember.

Ahol azt gondolják, a győztes mindent visz, tévednek, a következő négy év be fogja bizonyítani, hogy kis vagy közepes közösségeken belül a viszály a haladás, a fejlődés kerékkötője, s azt megtapasztalják majd, hogy a pártok magas vezetőinek szava milyen kis mértékben befolyásolja mindennapjaikat.