EmlékezésféleKiszegeztük...

2017. szeptember 8., péntek, Nyílttér

Emlékkopjánk Sepsiszentgyörgy Ó-temetőjében áll. A sepsiszentgyörgyi magyar fiú- és leánylíceumban 1954-ben végzetteké, néhai Benjamin testvéröcsém faragta, közösen állíttatott harmincadik érettségi találkozónk alkalmával. Kollégáink kezdeményezésére kis fémplakettekkel jelöltük meg elhunyt tanáraink-kollégáink neveit a kopján. Bitai Tibor osztálytársunk azok kiszegező felelőse.

Budapest-Érdről jött a hír: eggyel kevesebben vagyunk, augusztus 15-én elhunyt dr. Harai Ferenc kollégánk. Tibor jelentette: Ferencet kiszegeztem!
Az osztálytársak nevében fejezzük ki részvétünket Harai Ferenc feleségének, öt gyerekének és öt unokájának. Szakmáját szerető orvosként vállalta a természetes gyógytényezőkről szóló kiadványaink magyar orvosi szaknyelvének ellenőrzését. Megrendüléssel vettük tudomásul szerény és lelkiismeretes háziorvosunk halálát – üzenték egykori Szemerja negyedi páciensei is, akiket 23 évig  gyógyított-kezelt felülmúlhatatlan lelkiismeretességgel.
Harai doktor mindvégig hívő ember volt, lelkében mélyen őrizte szülőfalujából hozott katolikus vallását. E sorok írójához címzett utolsó leveléből kiderült: három hely emléke élt mélyen a lelkében: szülőfaluja, Ozsdola, diákkori városa, Sepsiszentgyörgy a Mikó-kollégiummal és egykori lakhelye, a Cenk alatti város.
Harai doktor, pihenj csendesen Gellért püspök örökében!

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2017-09-08: Nyílttér - :

Csengetésre odaérni

Távoli idők rózsaszín ködében fehér hajóként ring az iskola, a fedélzetén nagyon okos és tekintélyes tanárokkal, akik közül egyik-másik fiatal nő (különösen nyolcadikos vagy középiskolás korunkban) izgatóan szép is, versengve produkáljuk magunkat egy elismerő szaváért, mosolyáért.
2017-09-08: Közélet - Fekete Réka:

Iskolatáskák előkészítősöknek

Különböző díszítésű, piros és kék iskolatáskákat adott át tegnap a megyei önkormányzat a háromszéki iskolák vezetőinek az előkészítő osztályosok számára. Az öt éve indított programban idén 2100 csomagot ajándékoztak. A diáklétszám alapján Sepsiszentgyörgyön a legtöbbet, százhúszat a Váradi József Általános Iskola kapta, a legkevesebbet, hatot a Speciális Iskola.