Tigris a Tein teraszán

2017. szeptember 9., szombat, Kultúra

Újra összeállt a korábban igen népszerű Tein Teátroom felolvasószínházi alkotócsapata, hogy a pulzArt fesztiválon bemutassa a közönségnek Gianina Cărbunariu A tigris című darabját. Kolcsár József, Pálffy Tibor, Derzsi Dezső és Kónya-Ütő Bence színművész ezúttal Luiza Zan énekesnő és Rácz Endre, a sepsiszentgyörgyi társulat fiatal színésze közreműködésével készített produkciója nagy sikert aratott a teaház teraszán összeggyűlt nagyszámú nézősereg előtt.

  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente

Gianina Cărbunariu Mockumentary play alcímen ismert „áldokumentumszínházi” darabja valós történetet dolgoz fel kortárs színházi eszközökkkel. „2011. december 13-án a szebeni állatkertből az etetője gondatlansága miatt elszabadult egy tigris. Az állat órákig csatangolt a városban, míg a rendőrökből, vadászokból és állatkerti gondozókból álló csapat bekerítette és lelőtte altatóinjekcióval. Majd puskával” – írja Boros Kinga a darab történetéről a magyar nyelvű fordítás előszavában.
A színészek két emelvényen, és az ezek által behatárolt téren, vasrácsok között játszottak, jelmezeket, kellékeket használtak, melyek izgalmasabbá tették a felolvasást. A nézők asztalok mellett ültek körülöttük, a később érkezőknek pedig csak távolabbi állóhelyek jutottak. A művészek azonban rájuk is gondoltak: aki éppen nem olvasott fel, egy telefonnal videózta társait, az élő mozgóképet pedig – akár egy megrázó reality showt,  kivetítve láthatta a közönség a Tein oldalán.
Ahogy a változó helyszíneken megismerhettük a tigrissel kapcsolatba került embereket, állatokat és tárgyakat,  bizarr, valószerűtlen történet bontakozott ki. Láthattuk a taxist, a hajléktalanokat, a japán és francia turistát, a galambok, varjak, verebek képviselőit, a dokumentátor utasításait végrehajtó nyugdíjast, az autót és ideges tulajdonosát, az orvosnőt, a bankfiók igazgatónőjét és az áldozat egykori lakótársait; nevethettünk a szerző poénjain és a felolvasóknak a történethez kapcsolódó apró, ötletes játékain. Luiza Zan énekhangja, harmonika- és gitárjátéka, valamint a depressziós állatokról szóló eszmefuttatás a végére kissé komorrá tette az addig inkább szatirikus hangvételű történetet, melyből valószínűleg mindenki számára kiderült, hogy a tigrisek bizony nem becsületes „emberek”, hisz nem fizetnek az igénybe vett szolgáltatásért, ellopják a turisták fényképezőgépét, megeszik az ételmaradékot az őshonos verebek elől, és még kéregetni sem tudnak rendesen. Nem véletlen tehát, hogy kerítéssel választják el őket a rendes, adófizető állampolgároktól…

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2017-09-09: Kitekintő - :

A dögkeselyűk és a háborúk (Felvidéki levelek)

A XX. század sok példát tud felmutatni arra, hogy területet, országot, népet nem csupán fegyverrel lehet elfoglalni, leigázni, kisemmizni vagy rabságban tartani, hanem pénzzel, hitellel, kamattal, zsarolással, csalással és sikkasztással is.
2017-09-09: Kultúra - Farkas Réka:

Legnagyobb csoda az ember (Találkozó Florin Iaruval )

Színes, szellemes történetekbe rejtett magvas gondolatokkal, egy szerény, de magával ragadó íróegyéniséggel ismerkedhettek meg, akik pénteken késő délután betévedtek a Tein Teaházba: Florin Iaru, a kortárs román irodalom egyik legkiemelkedőbb alakja mutatkozott be Sepsiszentgyörgyön.