Torja első írásos említésének 710. évfordulójaKétnapos dínomdánom

2017. szeptember 11., hétfő, Közélet

Tizennegyedik alkalommal szerveztek négy esztendővel ezelőtt Szeptemberfesztre átkeresztelt falunapokat hétvégén a 710 éves Torján. A rendezvényen átadták a felújított házasságkötő termet, hatvanméteres puliszkát készítettek, nemzetközi főzőversenyt tartottak, tegnap pedig a Mária-kápolna kertjében ünnepi szentmisét celebráltak. A falunapokon Torja három magyarországi testvértelepülése – Gádoros, Kistarcsa és Csokonyavisonta – és Rinyaújlak képviseltette magát. Csokonyavisonta és Torja között ezer kilométer a távolság. A két község vezetősége ezelőtt tíz évvel írta alá a testvértelepülési szerződést.

  • Az életfánál megáldották az újszülötteket, Iochom István felvételei
    Az életfánál megáldották az újszülötteket, Iochom István felvételei


A falunapi rendezvénysorozat szombat délelőtt az új házasságkötő terem átadásával kezdődött, amelyen a meghívottak, a magyar történelmi egyházak lelkészei és a testvértepelülések küldöttségei voltak jelen. Daragus Attila polgármester elmondta: eddig is volt házasságkötő termük, de a négyezer lakosú községben az kicsinek bizonyult, több esetben az új párt annyian kísérték el, hogy sokan nem fértek be a terembe. Ebből a meggondolásból vágtak össze két helyiséget – a volt gyűléstermet és egy raktárt –, nyílászárókat és parkettát cseréltek. Az új házasságkötő termet Tímár Zoltán feltorjai római katolikus plébános és Egyed László Levente református lelkipásztor áldotta meg, az avatószalagot Daragus Attila, Luka Medárd alpolgármester és Kerekes Tibor jegyző vágta el.
Az avató után közös fénykép készült a községháza előtt felállított életfánál, majd Egyed László Levente református lelkipásztor és Tímár Zoltán feltorjai római katolikus plébános megáldotta az újszülötteket és azok szüleit. Ezt követően a művelődési otthon nagytermében megtartották a nagykorúsítási ünnepséget, az ötvenhárom fiatalnak Kerekes Tibor jegyző gratulált, átadta a díszoklevelet és Torja képes albumát. Az ünnepség közben felléptek a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja mazsorettcsoportjai. Daragus Attila polgármester bejelentette: a 710. évforduló tiszteletére és a falunapokra három – torjai, futásfalvi és bálványosi – képeslap készült el, amivel megajándékozzák az újszülötteket és a tizennyolc éveseket. Idén az önkormányzat az életműdíjat a nemrég nyugdíjba vonult Opra Vilmos testnevelő tanárnak, volt iskolaigazgatónak ítélte oda, aki harmincnégy évig tanított Torján, és aki aktív szerepet vállalt a település művelődési életében, a március 15-i ünnepségek megszervezésében. A Torjáért-díjat Harasztia Attila és Laki Dezső, Csokonyavisonta polgármestere, illetve alpolgármestere, valamint Nagy József, a kaposvári Somogyi Huszárok Hagyományőrző Egyesület huszárkapitánya kapta meg. A község vezetői emléklapot, bekeretezett életfás képet, Torja képes albumát és egy-egy szál virágot nyújtottak át a jelen levő édesanyáknak. Délután torjai önkéntesek és a községháza alkalmazottjai elkészítették a 2008-ban világrekordként jegyzett, 150,32 méteres feltűrt túrós puliszka hatvanméteres „kistestvérét” (fotó). A szombati nap leglátványosabb eseményét a nemzetközi főzőverseny jelentette, amelyen tizenegy hazai és határon túli csapat mérte össze tudását.
Tegnap délelőtt az altorjai plébániánál gyülekeztek huszárok, cserkészek, népviseletbe öltözöttek és csokonavisontaiak, majd indultak lóháton és feldíszített szekereken a középtorjai Mária-kápolnához. A menet élén a kézdivásárhelyi Tanulók Klubja fúvószenekara, torjai cserkészek, szentegyházi és kaposvári huszárok, a Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület kézdiszéki huszárjai haladtak. A Mária-napi búcsús szentmisét a Mária-kápolna kertjében Szabó Lajos kanonok, a sepsiszentgyörgyi Szent József-templom plébánosa a környékbeli papság közreműködésével celebrálta, a szentbeszédet Kedves Tibor alsócsernátoni plébános mondotta el. Daragus Attila polgármester köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik hozzájárultak a 710 éves Torja búcsús szentmiséjének lebonyolításához.
A falunapokon első alkalommal részt vevő torjai, jelenleg 27 tagot számláló Bálványos Fiai Hagyományőrző Egyesület tegnap délelőtt a sportcsarnok előtt jurtát állított, kézműves-foglalkozásokat és játszóházat tartottak, íjászatra is lehetőséget biztosítottak. Péter Barna egyesületi elnök elmondta: az egyesület jelenleg huszonhét tagot számlál.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1445
szavazógép
2017-09-11: Közélet - Bokor Gábor:

Forgatag Zabolán

Negyedik alkalommal szervezte meg a Szent Mihály-havi forgatagot a Pro Zabola Egyesület. A pénteken és szombaton zajló események igazi színfoltját adták a zabolai ősznek, az iskola melletti szövetkezeti kertben mindenki megtalálhatta a magának való szórakozást. A forgatag szervezését a Roy-Chowdhury–Mikes Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap Zrt. és a megyei tanács támogatta. Jelen volt Zabola magyarországi testvértelepülése, Füzesabony küldöttsége is Nagy Csaba polgármester vezetésével. Az elöljáró az első alkalommal megszervezett forgatagon is részt vett, akkor még nem megválasztott polgármesterként.
2017-09-11: Közélet - Szekeres Attila:

Szent László-szobrot avattak (Kettős ünnep Imecsfalván)

Kettős ünnepet ült a kis orbaiszéki, többségében római katolikus település szombaton. Egyrészt a Kisboldogasszonynak szentelt templomban megtartották az éves búcsús szentmisét, hisz szeptember 8-át Szűz Mária születésnapjaként tartja számon az egyház. Másrészt a Szent László-emlékévben (a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. éve) Szent László-mellszobrot avattak a templomkertben. Az ünnepi szentmise főcelebránsa Tamás József segédpüspök volt, ő szentelte fel a frissen leleplezett szobrot, a dombóvári Varga Gábor pirogránit alkotását, a Szent Gellért Erdélyi Lovagrend adományát.