Sepsiszentgyörgy, 2017. szeptember 24., vasárnap 02:32
Köszöntjük Gellért, Mercédesz nevű olvasóinkat!

Ötpárti felszólítás Budapestről (Ukrán oktatási törvény)

2017. szeptember 12., kedd, Világfigyelő
Egyhangúlag elfogadhatatlannak tartják az új ukrán oktatási törvényt a magyar parlamenti pártok, amelyek közösen felszólították Petro Porosenko ukrán elnököt, hogy ne írja alá a jogszabályt, hanem küldje vissza azt a törvényhozásnak.

Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának fideszes elnöke tegnap, az erről szóló ötpárti egyeztetést követően az Országházban tartott sajtótájékoztatón elmondta, egy Európa-ellenes, az alapvető emberi és kisebbségi jogokat sértő törvény születhet, amely Ukrajna további instabilitását eredményezheti. Kiemelte, az új törvény számtalan ország nemzeti kisebbségét érintené hátrányosan, amit az is mutat, hogy Románia, Bulgária és Lengyelország is a magyarral megegyező álláspontot képvisel ebben az ügyben.
Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke szerint a szóban forgó jogszabály az ukrán alkotmány mellett azoknak a szerződéseknek sem felel meg, amelyek Ukrajna és Magyarország között fennállnak. A törvény életbe léptetése esetén ugyanis felszámolnák a magyar nyelven történő oktatást Kárpátalján, amivel „150 ezer ember jelene és jövője válna kétségessé” – fejtette ki, megjegyezve, a kárpátaljai magyarság az Ukrajna és Magyarország közötti jó kapcsolatban érdekelt, azonban szülőföldjén meg akarja tartani oktatási rendszerét, kultúráját. Brenzovics László kitért arra is, hogy ez az oktatási törvény ellentétes a soknemzetiségű Ukrajna jól felfogott érdekével, vagyis például azzal, hogy megvalósítsa európai integrációs célját. A kárpátaljai politikus kérdésre válaszolva elmondta, a szóban forgó oktatási törvény kezdeti változata szükséges és támogatható javaslatokat tartalmazott, azonban „szélsőséges politikai erők olyan hisztériát keltettek” a nyelvi passzusokkal szemben, amely a kisebbségek érdekeivel teljesen ellentétes jogszabályt eredményezett.
Németh Zsolt szintén kérdésre reagálva megjegyezte, talán orosz- és kisebbségellenes szándékkal született meg a törvény ezen része, de végül egy Európa-ellenes jogszabály kerekedett belőle, amellyel „immáron már nem pusztán Oroszország vagy Putyin fenyegeti Ukrajnának a stabilitását”, hanem Kijev maga is. Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti képviselője kifejtette, az ukrán oktatási törvény egyértelmű megsértése a kisebbségi jogoknak, ami semmilyen formában nem tolerálható, ezért a szocialisták belföldön és külföldön is minden tőlük telhetőt megtesznek a törvény hatályba léptetése ellen. Gyöngyösi Márton, a Jobbik álláspontját ismertetve elsőként arra hívta fel a figyelmet, hogy az Ukrajnában élő kisebbségek helyzete folyamatosan romlik, így nem volt teljesen váratlan ez a törvény, ami miatt nem is értik a magyar diplomácia „fáziskésését”. Ennek ellenére itt egy nemzeti ügyről van szó, ahol a pártpolitika helyett összefogásra van szükség azért, hogy Ukrajnát visszatereljék a „józan ész útjára” – tette hozzá Gyöngyösi. Szél Bernadett, az LMP társelnöke szerint szintén teljes belpolitikai konszenzusra van szükség, meg kell akadályozni, hogy a most Ukrajnában történtek átgyűrűzzenek más szomszédos országokba is.
Hozzászólások
2017. szeptember 12.
kedd 14:04
ejnyebejnye
1418 hozzászólás
https://kuruc.info/r/3/177091/

Na ez kemény.

2017. szeptember 12.
kedd 18:46
szekelyse50
5683 hozzászólás
Reméljük hogy az a részeges Porosenkó nem írja rá a nevét ,

2017. szeptember 12.
kedd 19:52
belaba
1564 hozzászólás
Remejuk az RMDSZ is felszolal a parlamenbe enek a kapcsan.

2017. szeptember 12.
kedd 21:37
kaiken
24 hozzászólás
Melyikbe belaba?

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most
2017-09-12: Máról holnapra - Farkas Réka:

Akiért a csengő szól

Mi nem politikát vittünk az iskolába, hanem oktatáspolitikát folytatunk – jelentette ki rendkívül büszkén Liviu Pop tanügyminiszter egy máramarosi tanévnyitón, majd azt fejtegette, milyen nagyszerű elképzelései vannak neki, pártjának, mily remek programmal virágoztatják fel a romániai oktatást.
2017-09-12: Világfigyelő - :

Szijjártó: megvédjük a magyar embereket

Az a kötelességünk, hogy megvédjük a magyar embereket, éljenek Magyarországon, a határon túl, vagy akár több ezer kilométerre – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján.
Szavazás
Online látogatók
BNR Valutaárfolyam
1 USD = 3.8316 RON
100 HUF = 1.4834 RON
1 EUR = 4.5950 RON
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
Most megy a TV-ben: