Szijjártó: megvédjük a magyar embereket

2017. szeptember 12., kedd, Világfigyelő
Az a kötelességünk, hogy megvédjük a magyar embereket, éljenek Magyarországon, a határon túl, vagy akár több ezer kilométerre – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

Tájékoztatása szerint tegnap a helyzetet ismertető és intézkedést sürgető levélben fordult az EBESZ főtitkárához, az EBESZ nemzeti kisebbségi főbiztosához és soros elnökéhez. Hasonló módon sürget intézkedést az ENSZ emberi jogi főbiztosánál, az ET főtitkáránál, valamint az unió szomszédságpolitikáért és csatlakozási tárgyalásokért felelős biztosánál. Rámutatott: minden nemzetközi intézményt fel kell használni annak érdekében, hogy a „gyalázatos” törvénymódosítás ne léphessen életbe. Az elmúlt több mint fél évben minden egyes magyar–ukrán kétoldalú tárgyalás fő napirendi pontja az ukrajnai törvénymódosítások voltak, beleértve az oktatási, az állampolgársági és a nyelvtörvényeket egyaránt – mondta Szijjártó Péter. Hangsúlyozta: továbbra is szégyenteljesnek és gyalázatosnak tartják az új oktatási törvényt, amely az európai értékekkel és jogszabályokkal összeférhetetlen módon drasztikusan korlátozza a kisebbségek, így a magyar nemzeti közösség hozzáférését az anyanyelvi oktatáshoz, gyakorlatilag ötödik osztálytól felfelé azt lehetetlenné teszi.
Szijjártó Péter beszámolt arról is, hogy hétfőn egyeztetett Kelemen Hunorral, a RMDSZ elnökével és Jakubinyi György érsekkel a marosvásárhelyi katolikus iskola ügyében. Szavai szerint kétségtelenül pozitívan kell értékelni a román kormányfő és a vezető román kormánypárt elnökének hozzáállását, intézkedéseit, de látni kell, hogy ezek nyomán azt sikerült elérni, hogy a katolikus magyar iskola diákjai a jövőben is magyar iskolába járhatnak, de az iskola gyakorlatilag megszűnt. Ezt nyilván nem tekinthetik úgy, hogy akkor „ez az ügy most el van intézve” – mondta.Továbbra is minden erejükkel támogatják a marosvásárhelyi magyarokat abban, hogy a katolikus magyar iskola újra tudjon indulni. Ehhez a megfelelő jogi, közigazgatási javaslatokat az ottani magyarok és a katolikus egyház folyamatosan megteszi. Kiemelte: a magyar iskola fennmaradásának kérdése kizárólag a román hatóságokon múlik.
Cikk megjelenési időpontja: 2017-09-12 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint bent marad-e az első ligában a Sepsi OSK labdarúgócsapata?







eredmények
szavazatok száma 1027
szavazógép
2017-09-12: Világfigyelő - :

Ötpárti felszólítás Budapestről (Ukrán oktatási törvény)

Egyhangúlag elfogadhatatlannak tartják az új ukrán oktatási törvényt a magyar parlamenti pártok, amelyek közösen felszólították Petro Porosenko ukrán elnököt, hogy ne írja alá a jogszabályt, hanem küldje vissza azt a törvényhozásnak.
2017-09-12: Világfigyelő - :

Az összefogásról beszélt a szerb és a magyar államfő

Egymás tiszteletére és megbecsülésére hívta fel a szerbeket és a magyarokat Áder János köztársasági elnök tegnap Zentán, ahol a törökök vereségével zárult zentai csata 320. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen vett részt, Aleksandar Vučić szerb államfő pedig arról beszélt, hogy a zentai csata is azt bizonyítja, „közösen mindenre képesek vagyunk, de ha nem vagyunk egységesek, minden harcot elveszítünk”.