Maradjon Barótnak a pénz

2017. szeptember 13., szerda, Közélet
Barót tanácsának legutóbbi ülésén Lázár-Kiss Barna András polgármester beszámolt a Petőfi utcai híd (felvételünk) építésének helyzetéről is: a közbeszerzés megtörtént, a kivitelezést a felsőrákosi Zöld Út Kft. nyerte, tehát helyi emberek munkahelyét teszi biztonságossá.
 
  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele
 
A híd mintegy huszonöt méter hosszú lesz, annyi­ra viszont nem széles, hogy két autó egyidejű átkelését lehetővé tegye. A jelenlegi hídtól eltérően nem lesz központi pillére: ezt a sürgősségi felügyelőség kérte arra hivatkozva, hogy árvíz esetén azon a hordalék fennakadhat, ami a balesetveszélyt növelné. A kormánytól e célra 1,9 millió lejt kapott a város, de azt már hónapok óta lehetett tudni, hogy abból jókora összeg marad meg, hiszen a versenytárgyalás 1,2 millióról indult, s végül egymillió alá szorult. A városvezető elmondta, bő két hónapja Baróton járt a kormánymegbízott és a megyei vízügy vezetősége is, s az ő javaslatukra és támogatásukkal kérvényezi, hogy a fennmaradó összeget ne kelljen a központi költségvetésbe visszautalniuk, hanem költhessék a gyalogosan közlekedőkre is balesetveszélyessé vált, teljes újjáépítést követelő, ún. kollektívhídra.
Cikk megjelenési időpontja: 2017-09-13 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint bent marad-e az első ligában a Sepsi OSK labdarúgócsapata?







eredmények
szavazatok száma 942
szavazógép
2017-09-13: Világfigyelő - :

A kulturális örökség napjai

Aranykorok emlékezete címmel az 500 éves reformációról, a 200 éve született Arany Jánosról és a 150 évvel ezelőtti kiegyezésről is megemlékezik idén a Kulturális örökség napjai (KÖN), amely 100 település 268 helyszínén 624-féle ingyenes programmal várja az érdeklődőket szeptember 16–17-én.
2017-09-13: Közélet - Szekeres Attila:

A fogyasztóvédő nem nyelvellenőr

A fogyasztóvédelmi hivatal nem nyelvtudás-ellenőrző szerv – hangsúlyozta Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján újságírói érdeklődésre. A kérdés arra vonatkozott, voltak-e utóhatásai az elnök korábbi, Gheorghe Mircea Diacon háromszéki fogyasztóvédő hivatalvezető ténykedéséről tett nyilatkozatának, melyet A fogyasztóvédő úgy működik, mint a Ku-Klux-Klan címmel közöltük szeptember 6-i lapszámunkban?