Sepsiszentgyörgy, 2017. szeptember 24., vasárnap 02:33
Köszöntjük Gellért, Mercédesz nevű olvasóinkat!

Indul a másodosztály, itthon kezd a KSE (Teremlabdarúgás, II. liga)

2017. szeptember 14., csütörtök, Sport
Fotó: Facebook / KSE Futsal
Fotó: Facebook / KSE Futsal
Vasárnap tizenkét, köztük három székely – Kézdivásárhelyi SE, Gyergyószentmiklósi Inter és Kereszthegy – csapattal indul a román másodosztályos futsalbajnokság 2017–2018-as szezonja. A 2009-ben életre hívott céhes városbéli együttes hét élvonalbeli idény után idén tavasszal búcsúzott az I. ligától, ám a KSE illetéklesei bíznak abban, hogy a gárda minél előbb vissza tud jutni a legjobbak közé. A Gaza József irányította csapat vasárnap 18.15 órától hazai környezetben kezdi a pontvadászatot, első ellenfele a Piatra Neamț lesz.

– Minél jobb helyen akarunk végezni, és sok meccset szeretnénk megnyerni. Nehéz idény előtt állunk, s hogy fel tudunk-e jutni az I. ligába, az még a jövő titka. Győzelemmel szeretnénk kezdeni, de kemény meccsünk lesz vasárnap a Piatra Neamț-cal szemben, hiszen szombaton nagypályás mérkőzésünk is lesz – nyilatkozta érdeklődésünkre a KSE trénere.
A Kézdivásárhelyi SE játékoskerete: * kapusok: Farkas Róbert, Gondos Szilamér * mezőnyjátékosok: Gáll Attila, Gajdó Tamás, Albu Norbert, Rancz Attila, Erős Erik, Szakács László, Fábián Alfonz, Gazda József, Marius Ștefănescu, Nicolaie Păun, Vlad Boricean, Alin Babei, Gajdó Gothárd, Szabó Sándor.
Az őszi idény programja:
* 1. forduló: vasárnap Segesvári Pro-Tineret– FORTIUS 2014, Bukovina Vicov–Brassói Colțea 1920, Kereszthegy–Luceafarul Buzău, Gyergyószentmiklósi Inter–Dinamo Leonardo, Kézdivásárhelyi SE–Piatra Neamț (18.15 óra), szeptember 20-án Kolozsvári Clujana–Dévai West
* 2. forduló, szeptember 24.: Brassó–Segesvár, Déva–Bukovina Vicov, Piatra Neamț–Kolozsvár, Dinamo Leonardo–KSE, Buzău–Gyergyószentmiklós, FORTIUS 2014–Kereszthegy
* 3. forduló, október 1.: Brassó–FORTIUS 2014, Segesvár–Déva, Bukovina Vicov–Piatra Neamț, Kolozsvár–Dinamo Leonardo, KSE–Buzău, Gyergyószentmiklós–Kereszthegy
* 4. forduló, október 15.: Déva–Brassó, Piatra Neamț–Segesvár, Dinamo Leonardo–Bukovina Vicov, Buzău–Kolozsvár, Kereszthegy–KSE, FORTIUS 2014–Gyergyószentmiklós
* 5. forduló, október 22.: Déva–FORTIUS 2014, Brassó–Piatra Neamț, Segesvár–Dinamo Leonardo, Bukovina Vicov–Buzău, Kolozsvár–Kereszthegy, KSE–Gyergyószentmiklós
* 6. forduló, október 29.: Piatra Neamț–Déva, Dinamo Leonardo–Brassó, Buzău–Segesvár, Kereszthegy–Bukovina Vicov, Gyergyószenmiklós–Kolozsvár, KSE–FORTIUS 2014
* 7. forduló, november 5.: FORTIUS 2014–Piatra Neamț, Déva–Dinamo Leonardo, Brassó–Buzău, Segesvár–Kereszthegy, Bukovina Vicov–Gyergyószentmiklós, Kolozsvár–KSE
* 8. forduló, november 19.: Dinamo Leonardo–Piatra Neamț, Buzău–Déva, Kereszthegy–Brassó, Gyergyószentmiklós–Segesvár, KSE–Bukovina Vicov, Kolozsvár–FORTIUS 2014
* 9. forduló, november 26.: FORTIUS 2014–Dinamo Leonardo, Piatra Neamț–Buzău, Déva–Kereszthegy, Brassó–Gyergyószentmiklós, Segesvár–KSE, Bukovina Vicov–Kolozsvár
* 10 forduló, december 3.: Buzău–Dinamo Leonardo, Kereszthegy–Piatra Neamț, Gyergyószentmiklós–Déva, KSE–Brassó, Kolozsvár–Segesvár, Bukovina Vicov–FORTIUS 2014
* 11. forduló, december 10.: Segesvár–Bukovina Vicov, Brassó–Kolozsvár, Déva–KSE, Piatra Neamț–Gyergyószentmiklós, Dinamo Leonardo–Kereszthegy, FORTIUS 2014–Buzău. (tibodi)
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most
2017-09-14: Sport - :

Gólgazdag első forduló a Bajnokok Ligájában (Labdarúgás)

A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 1. fordulójában nyolc mérkőzésen 28 gólt lőttek a csapatok.
2017-09-14: Család - :

Tanítsuk meg őket csodálkozni! (2.)

Személyiségünk legértékesebb részét veszíthetjük el akkor, ha elfelejtjük megcsodálni a körülöttünk levő szépségeket. A gyermekekkel együtt születik a rácsodálkozás képessége, de egy olyan világba születnek, ahol szinte minden azon dolgozik, hogy ezt elnyomja bennük. Szülőként magunk is csodálkozóvá kell lennünk, azért hogy segíthessük ebben gyermekeinket.
Szavazás
Online látogatók
BNR Valutaárfolyam
1 USD = 3.8316 RON
100 HUF = 1.4834 RON
1 EUR = 4.5950 RON
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
Most megy a TV-ben: