Sepsiszentgyörgy, 2017. október 24., kedd 03:30
Köszöntjük Salamon nevű olvasóinkat!

A Néppárt támogatja az ukrajnai magyarokat

2017. szeptember 14., csütörtök, Belföldi hírek
Elfogadhatatlannak és az európai normákkal ellentétesnek tartja az Erdélyi Magyar Néppárt az eljárást, mely során az ukrán kormány megpróbálja felszámolni az őshonos nemzeti kisebbségek – közöttük a magyar és a román közösség – anyanyelvén zajló oktatást.

A Néppárt tegnapi közleményében támogatásáról biztosítja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget az ukrajnai magyar nyelvű oktatás ellehetetlenítésének megakadályozásában, mint írják, a párt kapcsolatait felhasználva nemzetközi színtéren is fellép annak érdekében, hogy a kárpátaljai magyar közösség oktatási és nyelvhasználati jogai ne sérüljenek. „Felszólítjuk Ukrajna elnökét, éljen alkotmányos felhatalmazásával, valamint politikai befolyásával, és akadályozza meg a törvény hatályba lépését, majd érje el annak visszavonását!” – áll a közleményben. Az Erdélyi Magyar Néppárt, az európai regionalista és autonómiapárti politikai szervezeteket tömörítő Európai Szabad Szövetség tagjaként arra kéri testvérpártjait, emeljenek szót saját országaik kormányainál a súlyosan diszkriminatív ukrán oktatási törvény visszavonása érdekében.
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most
2017-09-14: Hírsaláta - :

A kormány biztosított élelmet a bányászoknak

 Ion Iliescu egykori államfő nemcsak meghívta 1990-ben Bukarestbe a Zsil-völgyi bányászokat szétverni a diáktüntetést és az ellenzéki pártokat, hanem ellátást is biztosított nekik. A korabeli titkosított dokumentumok feloldása nyomán Ioniţă Botoş dandártábornoknak, a román hadsereg vezérkari főnökének 1990. június 18-i átiratából – amelyet a védelmi miniszter helyettesének küldött – kiderül, hogy a kormány utasítására a védelmi miniszter biztosított élelmet (kenyeret, húst, tejtermékeket, zöldséget, édességeket, konzerveket, szalonnát, összesen 40-féle élelmiszert), valamint ruházatot (kezeslábasokat, bakancsot, harisnyát, alsóneműt) és tisztálkodási szereket (borotvát, szappant, törülközőt, fogkefét, fogkrémet) a bányászoknak, akik „részt vettek a rend és a nyugalom helyreállításában az ország fővárosában”. A védelmi minisztérium 866 ezer lejt költött az ellátmány biztosítására. (Főtér)
2017-09-14: Belföldi hírek - :

Halászhajón érkeztek

A Fekete-tenger nemzetközi vizein viharba került, segítséget kérő halászhajóhoz riasztották a román határrendészetet és haditengerészetet: a több mint 150 embert szállító halászhajót tegnap hajnalban bevontatták a Konstancától északra található midiai kikötőbe.
Szavazás
Online látogatók
BNR Valutaárfolyam
1 USD = 3.9154 RON
1 USD = 3.9154 RON
100 HUF = 1.4922 RON
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
Most megy a TV-ben: