Ünnepelnének a bölöni reformátusokA prefektus közbeszólt

2017. szeptember 14., csütörtök, Közélet
A bölöni református egyházközség három alkalommal, egy-egy háromnapos rendezvénnyel szerette volna megünnepelni a reformáció ötszáz éves évfordulóját, ám a kormánymegbízotti hivatal közbelépése miatt változtatni kényszerültek, illetve más időpontban kell megszervezniük azokat.

A kis bölöni református közösség pályázatot nyújtott be az önkormányzathoz, amit sikeresen bíráltak el, ám nem sokáig örvendhettek a tizenegyezer lejes támogatásnak: a prefektúra formai hibát talált a kiírásnál, azért annak megsemmisítését kérte.
Bartha Attila lelkész sajnálatát fejezte ki, amiért ideiglenesen le kell mondaniuk szándékaikról, de mint mondotta, mindenképp megvalósítják elképzeléseiket. „A három esemény programját igyekeztünk úgy összeállítani, hogy azok folyamatosan lekössék a fiatalokat, és érdeklődve forduljanak az egyházi tanítások felé. A prefektus úgy gondolta, egy formai hiba többet jelent, mint a mi jó szándékunk és megtámadta azt a tanácsi határozatot, amely lehetővé tette, hogy megfelelő önrész biztosítása mellett jelentős támogatáshoz jussunk, és egész Erdővidék területéről származó gyermekek számára különleges élményt nyújtsunk” – mondotta Bartha Attila.
A bölöniek a hétvégére tervezett rendezvényről nem mondanak le teljesen: szombaton 11 órától ifjúsági istentiszteletre és kiscsoportos beszélgetésekre kerül sor, majd Tordai Árpád baróti református lelkész pedig Ki vagyok én? Kicsoda Jézus Krisztus? címmel tart előadást, végül koncert zárja az eseményt.
Cikk megjelenési időpontja: 2017-09-14 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint bent marad-e az első ligában a Sepsi OSK labdarúgócsapata?







eredmények
szavazatok száma 1027
szavazógép
2017-09-14: Közélet - Fekete Réka:

A megye több településén nincs családorvos

Háromszék negyvenöt közigazgatási egységéből háromnak a területén jelenleg nincs családorvos, hat községben pedig csak munkapont működik heti néhány órás orvosi szolgálattal. A fiatalok számára nem vonzó a családorvosi hivatás, inkább elmennek külföldre, és mert igen jelentős az elöregedés, néhány év múlva katasztrofális lesz a helyzet Kovászna megyében is – állítja dr. Şereş Lucia, a háromszéki családorvosok egyesületének elnöke.
2017-09-14: Közélet - Iochom István:

Özséb nevet kapott az útkereszteződés

A legutóbbi kézdivásárhelyi önkormányzati ülésen többek között névadásról is döntöttek, a Petőfi Sándor, Dózsa György és Ady Endre utcák kereszteződését Boldog Özsébről, a közelben levő római katolikus templom védőszentjéről nevezték el Özséb útkereszteződésnek.