Tartalom
2012. május 22., kedd:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. június 27., péntek: Közélet Holland polgármester KézdivásárhelyenA céhes város vendége volt J. A. Karssen, a hollandiai Maassluis testvérváros polgármestere, felesége és tolmácsként Györgyi Duller-Vermesi. A holland testvérváros polgármestere először járt vidékünkön, a múlt hét végén megismerkedtek Háromszék szépségeivel, és tárgyalásokat folytattak az új városvezetéssel a kapcsolatok további elmélyítéséről. A holland polgármester a Vöröskereszt, a Rotary Klub, az Asimcov vállalkozói szövetség és a városi kórház vezetőivel is találkozott, hétfőn délelőtt pedig a városi tanács tagjaival és újságírókkal folytatott eszmecserét. Máthé Zsolt közgazdász a Kézdivásárhely—Hatvan—Maassluis közös pályázatról beszámolva elmondta: a múlt év őszén a közösen pályázó három önkormányzat a holland külügyminisztérium által finanszírozott program második fokozatát is megnyerte, ami a három testvérváros számára másfél év alatt újabb hetvenezer eurót jelent. Az újabb pályázattal a hivatali menedzsment további fejlesztését tűzték ki célul. A találkozón jelen levő dr. Kelemen András a Vöröskereszt nevében megköszönte az eddigi jelentős támogatást, és segítséget kért egy leszerelt hollandiai kórház orvosi felszerelésének megszerzése érdekében. A holland vendégek hétfőn délben utaztak haza. Szerző: Iochom IstvánCikk megjelenítése: 593Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 21:30 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Sascha - 21:25 Végleges az MPP megyei listája
Ferencz - 21:20 Röviden
deakamilla - 21:16 Végleges az MPP megyei listája
Ferencz - 21:10 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Ferencz - 21:00 Diszkrimináció hallgatólagosan
Ferencz - 19:54 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
Hubert - 19:50 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
Ferencz - 19:47 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
malmos - 19:24 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||