Uniós pénz háromszéki műemlékekre

2017. szeptember 27., szerda, Közélet

Mégis európai uniós alapokból újítják fel a Lemhény és Kézdialmás között található Szent Mihály-műemlék templomot, és hamarosan megkötik az előszerződést – pontosított Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség közgyűlésén, amelyet kedden a megyeházán tartottak. Simion Creţu, az ügynökség igazgatója megerősítette a tanácselnök tájékoztatóját, kiemelve, hogy a pályázatot benyújtó lemhényi és kézdialmási önkormányzat, valamint a két községhez tartozó parókia hamarosan megkapja az erről szóló értesítőt – derül ki a megyei önkormányzat közleményéből.

A barokk műemlék templom restaurálásáról szóló pályázat értéke 6 623 901 lej. Kovászna megyében a Székely Nemzeti Múzeum épületegyüttesének felújítására (16,5 millió lej), a nagyajtai unitárius erődtemplom restaurálására (6,2 millió lej) már aláírták a szerződést, előszerződési szakaszban van a dálnoki református templom felújítására (2,7 millió lej), valamint a kovásznai városi úthálózat korszerűsítésére vonatkozó projekt (18,66 millió lej).
„A Regionális Operatív Program 2014–2020 között elérhető alapjaiból az eddigi elbírálások alapján közel 51 millió euró érkezik Kovászna megyébe, ezenkívül Sepsiszentgyörgynek mint megyeszékhelynek 21 millió euró áll rendelkezésére. Az egy főre eső, leszerződött összegek tekintetében a központi régióban Kovászna megye élen jár. Természetesen vannak további pályázatok, amelyeknek az elbírálása folyamatban van, illetve még mindig vannak olyan alapok, amelyekre nem történt meg a kiírás, tehát ez még csak a kezdet” – tájékoztatott Tamás Sándor.
A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség közgyűlésén elfogadták az idei első fél év tevékenységi beszámolóját és a 2014–2020 között elérhető fejlesztési alapok felhasználásáról szóló jelentést, amelyből kiderül, hogy 2017. szeptember 18-ig összesen 898 pályázatot tettek le, 37 projektre 86,12 millió euró értékben már megkötötték a szerződéseket, az elkövetkezőkben 171 projektre kötnek előszerződést.
A közlekedési csomópontokra vonatkozó határozat kapcsán került szóba a brassói reptér kérdése, a közgyűlésen a jelenlevők határozatban rögzítették, hogy a marosvásárhelyi és a nagyszebeni légikikötő mellett a brassói reptér is a térség fejlődésének kulcsszereplője, ezért az ügynökség szakembereit felhatalmazták, hogy hivatalosan is kérjék, kerüljön be az országos közlekedési kerettervbe a Cenk alatti város reptere is.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1299
szavazógép
2017-09-27: Máról holnapra - Mózes László:

Az ukrán kisebbségi modell

„Vannak az országban emberek, akik egyáltalán nem beszélnek ukránul, ez egységünket és nemzetbiztonságunkat érintő kérdés” – mennydörgött Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, miután hétfőn este Petro Porosenko elnök aláírta a sokat bírált, anyanyelvhasználatot korlátozó új oktatási törvényt.
2017-09-27: Közélet - :

Kijavították a tornaterem tetőzetét

A tanévkezdésre sikerült kijavítani a kézdialmási Kelemen Didák-iskola tornatermének a tetőzetét, a cserepeket átforgatták és újakat is vásároltak.