Mikor a szálak összefutnak... (Határhelyzetek)

Volt ilyen bőven, a Sütő András Baráti Egyesület alakuló ülésére készülve is eszembe jut, hogy csupán a Pompás Gedeonnak vagy nyolc vizionálása volt, magas bukaresti politikai körökből érkeztek kifent késekkel a szellemi hentesek, az igazgatói irodában nyüslettek-koslattak a bugylibicska észélességű cenzorok, a magánszorgalmú kutyák. Természetesen örültem, hogy fontos dokumentumok, a kor lenyomatai előkerültek, és mélységesen csalódnom kellett. A jegyzőkönyvekben, amelyeket Marius Deac, a megyei kultúrbizottság alelnöke írt, híre-hamva sincs azoknak az éleslövészetű szócsatáknak, amelyeket akkor vívtunk. Csapdahelyzetbe kerültünk, mert ha a színházi bemutatók kapcsán ilyen-olyan alkuba belemegyünk, akkor a magánszorgalmú kutyáknak megjön az étvágyuk, és még többet akarnak kirágni a színpadi mű szótestéből-lelkéből. Ezért a macska-egér harcban egérként szembe kellett szállni a macskával. És, meg kell mondanom, mindez nem volt hiábavaló. A jegyzőkönyvek viszont egyébről tanúskodnak: némi cincogás kihallatszik belőlük, de egyéb semmi. Marius Deac olyan simára kozmetikázta a vizionáló bizottságban elhangzottakat, hogy ez alapján soha senkit nem lehetett volna felelősségre vonni. A jegyzőkönyvek szerint tulajdonképpen nem történt semmi. Ebben az volt a furcsa, hogy mindenik körmölvény utolsó soraiban ott volt a verdikt: a következő vizionálást ekkor és ekkor tartják.

De ha minden rendben lett volna, akkor miért kellett újra összecsődíteni szellemi hóhérmunkára a népséget?

Most persze nevetünk, amiért majdnem negyven évvel ezelőtt dühöngtünk. Marius kellemes és művelt kultúrember volt, ezért kellett kiharcolni, hogy a színház külföldi útjain, amíg ezek lehetségesek voltak, mindig ő képviselje a megyét, mert tudtam-tudtuk, nem egy béráruló írja majd a turnéinkról a jelentéseket, hanem egy korrekt úriember.

Nos, megejtjük ezt a mostani találkozót is Mariusszal. Sejthettem volna, hogy színházi ügy lesz a téma. Mégpedig a Los Angeles-i magyar színjátszás, amelynek egyik szereplője Marius színésznő felesége, a sepsiszentgyörgyi társulat egykori tagja, Vásárhelyi Kati.

A Los Angeles-i Magyar Színkör a múlt évben volt húszéves. Erre az alkalomra a Madrid Színházban Szép Ernő két egyfelvonásosát, a Kávé­csarnokot és a Tűzoltót — kukullórium egy felvonásban — mutatták be Hajdu Géza nagyváradi színész vendégrendezésében. A Kávécsarnok Rozija D. Vásárhelyi Katalin. Óss Enikő Fannyt, Hajdu Géza m. v. Alajost, az Egy kisasszonyt Finta Ilona Wanda, a Kávézóvendéget Mátté Éva alakította.

A Los Angeles-i jubileumi előadásra műsorfüzetet is szerkesztettek, ebben Óss Enikő vall az elmúlt húsz évről. Élettörténete egyben amerikai magyar színjátszástörténet is. A fü­zetben közlik az Amerikai Hírlapban Hajdu Gézával készített interjút is, amelyben az újságíró a vendégrendező szemével láttatja a Los Angeles-i magyar színjátszás küzdelmes gyönyörűségét. Engem meglep a műsorfüzet hátlapján feltüntetett seregnyi fővédnök, védnök, gyémántpártoló, aranypártoló, ezüstpártoló és színházbarát. Van tehát akinek, s amiért játszani.

Marius egy marék fotót is az asztalra helyez. Vásárhelyi Kati a Los Angeles-i színpadon, aki pillanatnyilag ismét Los Angelesben tartózkodik, néhány hónapra Kincső unokáját vitte ki, hogy a honi székely nyelvjárás mellett angol szóra kapassa. Közben Marius színházi élményei alapján azt is elképzelem, milyen az, amikor a munkahelyi egyeztetések miatt egy-egy bemutatóra három hónapig készülnek, és végül egyetlen előadást tartanak. Három hónap: egy előadásért.

A színház, a színjátszás viszont a szórványban élők közösségteremtő eszköze és alkalma, magyar kulturális létkérdés. Ezért tiszteletre méltó ez az édes küzdelem. Közben szó esett Szörényi Éváról, a Los Angeles-i, illetve az amerikai magyar színjátszás 1956-os menekülés Angyaláról is.

Jóízű beszélgetésünk után a Bécsi Napló legújabb száma nézett szembe velem a postaládából. És mintha valami titkos egyeztetés következménye lenne, ebben a lapszámban találom Ablonczy Lászlónak, a budapesti Nemzeti Színház egykori igazgatójának gyönyörű és szenvedélyes írását Szörényi Éváról, amelyet a művésznő 90. születésnapján olvasott fel Los Angelesben. Ablonczy Szörényi Évát, a Nemzeti Színház munkástanácsának 1956-os tagját a forradalom jóhírjelentő angyalának nevezi, aki az ugyancsak emigrációba kényszerülő Márai Sándorral átéli azt, amit a költő így fogalmaz: ,,És kérdik, egyre többen kérdik, / Hebegve, mert végképp nem értik — / Ők, akik örökségben kapták — / Ilyen nagy dolog a szabadság?..."

A szálak valahol — többnyire bennünk — mindig összefutnak.

Semmi információm nincs erről, de enélkül is tudom: Vásárhelyi Kati Los Angelesben jelen volt Szörényi Éva 90. évének ünneplésén.