Szabó Zoltán: A vértanúk emlékezete

2017. október 7., szombat, Történelmünk
A Habsburg uralkodóház képviseletében a Bresciában már kipróbált „hiéna”, Julius Haynau táborszernagy a világosi fegyverletételt követően azonnal megkezdte a megtorlásokat.
 
1849. október 6-án a szabadságarc dicsőséges főtisztjeit, mint valami gonosztevőket, kötél általi (Pöltenberg Ernő, Török Ignáz, Lahner György, Knezich Károly, Nagy-Sándor József, Leiningen-Westenburg Károly, Aulich Lajos, Damjanich János, Vécsey Károly), illetve négy főtisztet „kegyelemből” golyó általi halálra ítéltek (Dessewffy Arisztid, Lázár Vilmos, Schweidel József, Kiss Ernő), és kivégeztek Aradon.
A véres kivégzések a magyar nemzetre, de bátran kijelenthetjük, hogy az európai közvéleményre is sokkolóan hatottak, és előrevetítették az önkényuralom hosszú évtizedeit. Aki figyelemmel kíséri az utóbbi évtizedek társadalmi-politikai változásait, az tanúsíthatja, hogy az aradi vértanúk kivégzésének emléke máig kitapintható mély nyomokat hagyott népünk emlékezetében, és 150 év múltán is élő történelmi hagyományként kezelhetjük.
Az aradi vértanúk kultuszának történetét mindjárt a kivégzés napjával kell kezdenünk, hiszen – a szemtanúk elbeszélése alapján – már egy-két órával a kivégzéseket követően a nép roppant tömegekben zarándokolt arra a helyre, melyet a zsarnokság „Golgothává avatott”. Mindenki sírt, imádkozott, és ezen a napon minden boltot, nyilvános helyiséget bezártak. Az aradi vértanúk című ponyvafüzet szerint már a kivégzés napján kezdetét vette az áldozatok tárgyi hagyatékának gyűjtése. Az egyre szélesebbre dagadó országos kegyelet hihetetlen bőségben termelte a másodlagos emlékeztetőket, amelyek terjesztésénél már az üzleti szempontok sem hiányoztak. Sokszorosított formában számtalan kő- és olajnyomat került a piacokra, vásárokra, amelyekből még napjainkban is találunk jó néhányat a lakószobák falain. Például Thorma János: Az aradi vértanúk című festményét a nagyközönség előbb ismerhette meg sokszorosított olajnyomatos formában, mint eredetiben, hiszen politikai okokból csak 1905-ben állították ki. A kőnyomatok közül Gerhart Henrik: Az aradi vértanúk című nyomata vált a legnépszerűbbé, amit természetesen Bécsben nyomtattak. A nyomtatott emléklapok hatására a népművészetben is fellelhetők a vértanúhalált halt tábornokok ábrázolásai. Ezek közül külön kiemelkednek azok a Veszprém megyében készült díszbotok, ahol a pásztorfaragások hagyományos technikájával, a kőnyomatos képek másolásával több változatban készítettek dísz- és sétabotokat.
A szájhagyományban rengeteg apró mozzanat maradt meg, különösen a kivégzésekkel kapcsolatban. Az 1948-ban 82 éves Halász János úgy mesélte el, hogy „Kiss Ernőt vállon találta a golyó, hát térdre bukott, aztán egy katona odarohant, és egészen a fülébe dugta a puskát, úgy lűtte le”. A szerb – vagy ahogyan a kortársak nevezték, rác – származású Damjanich Jánost lábtörése miatt parasztszekéren vitték a vesztőhelyre, aki a kocsin végig szivarozott. Utolsó előttinek végezték ki, és Balogh Mihály kertai lakos (Veszprém megye) úgy mondta el 1947-ben, hogy „...a hóhérját külön figyelmeztette:
Vigyázz, fattyú, föl ne borzold a szakállamat! Aztán megölelte a fát. Vers is van rula:

A vértanúk levétele a bitófáról
Odalip az akasztófa közelébe,
Megöleli, megcsókolja keservibe,
Isten hozzád, szabadságom keresztfája.
Érted halok, meg hazámért, nem hiába!”

Az elmondások szerint az utolsónak kivégzett Vécsey Károly, aki Damjanich Jánossal köztudottan haragban volt, odament a kihűlőfélben lévő tábornoktársához, és kezet csókolt neki. (Ezt a momentumot a történészek vitatják, mivel a kivégzésen jelenlévők egyike sem tesz róla említést!)
A fent idézett szövegrészlettel kapcsolatban egyértelmű, hogy az idézett szöveg Az aradi vértanúk nótájának egy versszaka. A népi kéziratos verseskönyvekben szép számmal található olyan kéziratos dal, amely az aradi vértanúkról szól, hiszen rengeteg költemény terjedt kéziratos formában a szabadságharc leverése után. Sándor István, Újváry Zoltán és Mándoki László kutatásaiból tudjuk, hogy különböző változatokban az egész országban ismerték a valószínűleg műköltői eredetű népies dalt. A gyűjtők azt is feljegyezték, hogy az ország különböző helyein, így Zala megyében, Szabolcs-Szatmárban, és a Bács-Kiskun megyei Mélykúton is, a lakodalmakban éjfélkor tambura zenekari kísérettel, közösen énekelték a dalt.
Ehhez kapcsolható, hogy a Csepel-szigeten található Tökölön az 1930-as években egy újonnan épült háromosztatú lakóház udvari frontján, a tornácon, másik három kép társaságában a ház (rác)horvát nemzetiségű lakói az aradi 13 vértanút is megrendelték attól a vándorfestőtől, aki a vidéket járta. A mester több hónapon keresztül bentlakásosan végezte a munkát, ami már akkor is komoly kiadást jelentett. Tökölön főként katolikus vallású rác (horvát) népesség él. A két világháború között alakult egy kiváló férfikórus, ami napjainkig működik a faluban. A rác kórus tagjai az 1930-as, 1940-es években október 6-án a fent említett lakóház udvarán a falfestmény előtt énekelték el az aradi vértanúk nótáját, természetesen magyar nyelven.
Cikk megjelenési időpontja: 2017-10-07 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint bent marad-e az első ligában a Sepsi OSK labdarúgócsapata?







eredmények
szavazatok száma 922
szavazógép
2017-10-07: Történelmünk - :

Juhász Gyula: Vértanúink

1918. október 6.

A föld alól, a magyar föld alól
A vértanúk szent lelke földalol:
2017-10-07: História - :

Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora (Részletek /35.)

Még ott látszott a Dorottya utcai klub homlokzatán az 1875-iki fáklyák füstje, korma, egyszer se meszelték azóta, és már vége van a nagy népszerűségnek. A Tiszáéval együtt megcsappant a Jókaié is. Ő talán észre se vette volna, ha nincsenek rá félreérthetetlen jelek.