„…a társadalom szabta keretek között élünk” – apám
Mit tudsz csinálni mást?
Felkelsz és újra jársz.
Van negyedórád Isten és Hivatal között,
s a pártokhoz – hál’ Isten – nincs közöd.
Kevéske ünnep, egy-egy lusta nap,
életed, sok mással, egyformán szalad.
Középosztály? Milyen kasztba, kalodába illesz?
Elégedett vagy? Viszonylag. Rá is legyintesz.
Jó könyved legyen, pohárka friss söröd,
szeressenek páran, szekered (így-úgy) már elzörög.
S hogy annyi fene eszi az embert (?), téged is;
kivizsgálás: a derekad, de rogysz majd térdre is.
S hogy annyi fene eszi az embert? Tenni mit lehet?
Míg mosolyod viszi a gyermeked,
felkelsz és újra jársz – mi mást csinálnál,
mit tudsz csinálni mást?
Csíki András (Nyárádszereda, 1980) második kötetének címéül nyugodtan választhatta volna a Transzilván taktust, egyezően a hangulatot nagyban meghatározó verssel: „Nagyapák sírján / körbevágott árnyék: / kupecek, kápók / ember verte tájék”. Erdély, a szülőföld dallama ugyanis ott lüktet az alkotásokban, s ez ellen a szerző, érezhetően, nem is kíván hadakozni. A könyv öt év terméséből áll össze, egyes darabjai ismertek lehetnek a Háromszék, Magyar Napló vagy a Hitel folyóirat olvasói előtt.