TeniszSimona Halep az új világelső

2017. október 10., kedd, Sport

A konstancai játékos világelsősége azután vált biztossá, hogy szombaton bejutott a döntőbe a pekingi tornán, ahol másnap két szettben (6:4, 7:6) legyőzte a francia Caroline Garcia. Az egymás után második versenyén győztes francia teniszező két hét alatt 11 helyet előrelépve bejutott a top 10-be.

A 26 éves Halep a négy hétig „uralkodó” spanyol Garbine Muguruzát váltotta le a WTA-rangsor élén, ő a 25. és egyben az első román női világelső. Érdekesség, hogy kezdetektől a 12 női világelsőből hét amerikai volt, a legutóbbi 13 új világelső viszont mind európai. Az idén már az ötödik névvel kezdődik a lista: Muguruza előtt Angelique Kerber, Serena Williams és Karolina Pliskova is vezette azt 2017-ben. Halep 2017-ben ötször jutott döntőbe, a Roland Garroson Jelena Ostapenko ellen szenvedett vereséget a címmérkőzésen. Ezen kívül még egy Grand Slam-fináléja volt eddig, 2014-ben szintén a Garroson, akkor Marija Sarapovától kapott ki.
„Ezt a tornát soha nem fogom elfelejteni: először is azért, mert legyőztem Marija Sarapovát, korábban pedig túl sokszor veszítettem ellene, és a negatív sorozatot most megtörtem, másodszor meg azért, mert Ostapenko ellen is nyerni tudtam, azok után, hogy a Garros-döntőben legyőzött. A világelsőségemet ez különlegessé teszi, még akkor is, ha nem játszottam a legjobb teniszem Kínában. Ez az év fantasztikus volt” – mondta Simona Halep.
Női tenisz-világranglista élmezőnye: 1. Simona Halep (román) 6175 pont, 2. Garbine Muguruza (spanyol) 6135, 3. Karolina Pliskova (cseh) 5605, 4. Jelina Szvitolina (ukrán) 5465, 5. Venus Williams (amerikai) 4642, 6. Caroline Wozniacki (dán) 4640, 7. Jelena Ostapenko (lett) 4510, 8. Szvetlana Kuznyecova (orosz) 4005, 9. Caroline Garcia (francia) 3860, 10. Johanna Konta (brit) 3795.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1472
szavazógép
2017-10-10: Sport - :

Csoportnegyedikként végzett a román válogatott (Labdarúgás, vb-selejtező)

A román labdarúgó-válogatott döntetlent játszott (1–1) Dánia vendégeként a világbajnoki selejtezősorozat utolsó, 10. fordulójában, így az E-csoport negyedik helyén zárt. A lengyelek hatgólos mérkőzésen nyertek Montenegró ellen, így biztosították helyüket a jövő évi oroszországi tornán.
2017-10-10: Sport - :

Sorsoltak, a Real december 13-án kezd (Labdarúgás, klubvilágbajnokság)

A címvédő Real Madrid az ázsiai földrész legjobbjával vagy az Auckland City–al-Dzsazira összecsapás győztesével játszik december 13-án a labdarúgó-klubvilágbajnokság elődöntőjében – derült ki hétfőn az Abu-Dzabiban megtartott soroláson.