Sepsiszentgyörgy, 2017. október 24., kedd 14:36
Köszöntjük Salamon nevű olvasóinkat!

Tizenöt pontos vereség Lengyelországban (Kosárlabda, női Európa-kupa)

2017. október 13., péntek, Sport
Fotó: Kilin Andrea
Fotó: Kilin Andrea
Vereséggel kezdte második nemzetközi szereplését a Sepsi-SIC, amely a kosárlabda női Európa-kupa első fordulójának csütörtöki játéknapján 84–69-re kapott ki a lengyel Energa Torun otthonában. Annak ellenére, hogy Annemarie Gödri-Părău és Ruzica Dzankic is ott ült a zöld-fehérek kispadján, Zoran Mikes sérülés miatt nem tudta bevetni őket, így a Stoenescu, Wallace, Marshall, Fontaine, Kress ötöst küldte a pályára a Torun ellen. A D-csoport másik meccsén a török Hatay BB hazai környezetben 82–58 arányban győzte le a szlovák Pieštanské Cajky együttesét.
A Sepsi-SIC friss szerzeménye, Sydney Wallace triplája nyitotta meg a lengyelországi találkozót, ám a házigazdák gyorsan válaszoltak. Ezt követően Tyaunna Marshall is eredményes volt, de két egymás utáni kosárral a Torun került előnybe. A folytatásban felváltva vezettek a csapatok, az első negyed hajrájában azonban vendéglátóink voltak a jobbak, és plusz néggyel zárták a játékrészt (22–18). A második szakaszt gyengén kezdtük, s a 15. percben 39–31 volt olvasható az eredményjelző táblán. A nagyszünet előtti percben a kosarat kosár után szerző Agnieszka Skobel révén szárnyaltak a lengyelek, akik 8 pontos vezetéssel vonultak szünetre (47–39). A második félidőt bátrabban kezdtük, és a 26. percre feljöttünk öt pontra (55–50). Ekkor Algirdas Paulauskas tanítványai sebességet váltottak, s a negyed végére elhúztak tizenöttel (67–52). Az utolsó játékrész kiegyensúlyozott küzdelmet hozott, így nem tudtunk közelebb kerülni az Energa Torun csapatához, amely 84–69-cel megérdemelten nyerte meg a találkozót. Zoran Mikes tanítványai mind támadásban, mind védekezésben sokat tévedtek idei első nemzetközi meccsükön, így a folytatásban lesz, amit kijavítani, beállítani. A párharc legjobbja a házigazdák játékosa, Skobel volt, aki 27 ponttal járult hozzá csapata sikeréhez, tőlünk a 20 pontos Marshall jeleskedett.
Csapatunk szombaton a román bajnokság 3. fordulójában a Galaci Phoenix otthonában lép pályára, míg szerdán az Európa-kupa 2. körében a Hatay BB alakulatát fogadja.
Kosárlabda női Európa-kupa, 1. forduló: Energa Torun–Sepsi-SIC 84–69 (22–18, 25–18, 20–13, 17–17). Torun, Lengyelország. Közel 200 néző (köztük mintegy negyven szentgyörgyi szurkoló). Vezette: Oskars Lucis (lett), Alekszander Románov (orosz), Martina Mekelova (szlovák). Energa Torun: Mansfield 9, Skobel 27/12, Tlumak 13/9, Cain 13, Rasheed 7/1–Grigalauskyte 8, Uro-Nile, Maliszewska 7/3, Urban. Edző: Algirdas Paulauskas. Sepsi-SIC: Stoenescu17/15, Wallace 9/3, Marshall 20/3, Fontaine 5, Kress 9/3–Kilin 2, Hamilton-Carter 4, Dzankic, Gödri-Părău, Kovács, Neagu, Huțanu 3. Edző: Zoran Mikes. (tibodi)
Hozzászólások
2017. október 13.
péntek 09:31
tihi
1762 hozzászólás
Semmi gond....nem a világ vége!! Hajrá lányok !!

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most
2017-10-13: Nyílttér - :

Önmagunkon is kell változtatnunk! (Reformaraton 500)

Október 1-jén elrajtolt a Reformaraton 500 rendezvénysorozat a Csillagösvény Egyesület szervezésében. Az Ikafalváról induló rendezvény első nap Kolozsvárt érintve Budapestre érkezett meg.
2017-10-13: Sport - :

Kőkemény meccs előtt a Sepsi Futsal (Teremlabdarúgás, I. liga)

A megyeszékhelyi Sepsi Futsal együttesére ma késő délután kőkemény mérkőzés vár, hiszen az élvonalbeli pontvadászat hatodik fordulójának nyitómérkőzésén a Román Kupa címvédő Temesvári Informatikát látja vendégül a Szabó Kati Sportcsarnokban. A 18 órakor kezdődő meccsen Vlad Ciobanu (Jászvásár) és Petre Meterciuc (Târgu Neamţ) fújja a sípot.
Szavazás
Online látogatók
BNR Valutaárfolyam
1 USD = 3.9154 RON
1 USD = 3.9154 RON
100 HUF = 1.4922 RON
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
Most megy a TV-ben: