Sepsiszentgyörgy, 2017. október 24., kedd 14:36
Köszöntjük Salamon nevű olvasóinkat!

A református egyház is támogatja (Minority SafePack)

2017. október 13., péntek, Belföld
A magyar közösséget érintő aktuális kihívásokat beszélték át tegnap a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület elöljárói partiumi önkormányzati vezetőkkel, parlamenti képviselőkkel és szenátorokkal immár hagyományossá vált tanácskozásukon. Csűry István püspök meghívásának az RMDSZ szövetségi elnöke és a FUEN elnöke is eleget tett.
A kisebbségvédelem európai lehetőségeiről beszélve Vincze Lóránt ismertette a bonyolult európai környezetet, amelynek része a brexit, az eurozóna problémái és a katalán ügy is. Ebbe a környezetbe most még az is belefér, hogy Románia és Magyarország közösen lép fel a kisebbségek anyanyelvi oktatását ellehetetlenítő ukrajnai törvény ellen. A FUEN elnöke Az Európai védelmet jogainknak! – Minority SafePack kezdeményezésről elmondta: „páratlan lehetőség, hiszen a kilencvenes évek óta az európai intézmények szintjén semmi nem történt a kisebbségvédelem terén. Hatalmas a felelősségünk abban, hogy ezt a kezdeményezést sikerre vigyük”; egyúttal megköszönte Csűry István püspöknek és az egyháznak, hogy támogatja a kezdeményezést.
Vincze Lóránt egy nappal korábban a Maszol hírportálnak úgy nyilatkozott: Románia óvása gyakorlatilag nem befolyásolja a Minority SafePack sorsát, hiszen az érdemi tárgyalás körülbelül két év múlva várható az Európai Unió luxemburgi bíróságán, és addig rég okafogyottá válik, hiszen jövő év áprilisig kell összegyűjteni az aláírásokat, illetve akkor el kell kezdődnie a jogalkotási folyamatnak. „Románia tartani akarja magát ahhoz az „ígéretéhez”, hogy mindenáron megpróbálja elgáncsolni ezt a kezdeményezést, és akkor már ezt a jogi eszközt is bevetették (...), ugyanakkor azt is elmondják, hogy pont az egyesülés centenáriumára időzítettük az aláírásgyűjtést. Holott tudni kell, hogy ha nem utasította volna el az Európai Bizottság 2013-ban, akkor már minden rég lejárt volna. Nem rajtunk múlott, hogy az Európai Bíróságon kellett az igazunkat keresnünk és megtalálnunk, és ezzel elhúzódott a folyamat” – magyarázta a FUEN elnöke.
Hozzászólások
2017. október 13.
péntek 12:03
tihi
1762 hozzászólás
Minden magyar ember támogatja a Minority SafePack kezdeményezését.Aki nem támogatja,az nem magyar! Írjátok alá gyerekek,végtelen egyszerű online is !!

2017. október 13.
péntek 13:56
zikkurat
258 hozzászólás
ejnye tihi, ilyen nagy propagandamester lettél? várd csak ki a végét szerintem... attól az EU-tól várjuk a jogokat aki a gyakorlatban a kissebbségek feltörekvését, önállósági terveit elfojtja? (lásd pl. a katalánokat de nemcsak, végülis minket is). Brüsszeltől sajna nincs már mi jót várni, s főleg nem sültgalambot!

2017. október 13.
péntek 14:04
csacsi
1917 hozzászólás
Ki az , aki ilyen marhaságokra , udmr utasításokra pazarolja az idejét, mikor az eredmény előre borítékolt?

2017. október 13.
péntek 16:35
huszita
195 hozzászólás
Vesszen Soros és bandája!
Az EU a magyar haza ellensége.
Hollandia után a többinek is hadat kell üzenni!
Tartsd szárazon a puskaport, levente!

2017. október 13.
péntek 17:41
Ferencz
13753 hozzászólás
Szilamér: sok mindenben, főként az "alapokban" nem értünk egyet, de kérlek: a link magyar nyelvű elérhetőségét. Tudtommal a magyar is hivatalos nyelve a birodalomnak....

2017. október 13.
péntek 18:31
huszita
195 hozzászólás
Állítólag a román kormányzat fontolgatja, hogy az oktatás kizárólagos nyelve a román legyen, minden közhivatalban csakis az állam nyelve legyen hivatalos, az egyetlen hivatalos vallás a görögkeleti ortodox egyház.
Akinek nem tetszik, mehet, amerre lát.


2017. október 13.
péntek 18:52
Ferencz
13753 hozzászólás
Köszi, Szilamér.
Emberek - és csak az EMBEREK - számára ajánlom az Echo TV csütörtöki Háttér-kép című adását, amelyben - egyebek - mellett szó esik a reformációról; a mai és a Luther korabeli Európák közti hasonlóságáról-külömbözőségéről, érintve az európai őshonos népekhez-nemzetekhez való galád viszonyúlását a vezető "elitnek"; a hová-merre tartunk,mi, európaiak, milyen esélyekkel; a nyugati államokat és a katlikous egyházat/egyházfőt terhelő felelősségről, a mai helyzet előállását és a régi Európa közel - jövőbeli , a leglényegesebb értékeinek eltűnését illetően. Sajna, ebbe a folyamatba nemcsak a jelenlegi magyar ellenzék nyújt hathatós "segítséget" a "reformereknek", hanem maga a katolikus egyház váci feje is! Döbbenetes, vérlázító az egész folyamat! És a Háromszék eltűri a huszita -félék garázdálkodását a maga "portáján"!

2017. október 13.
péntek 19:07
huszita
195 hozzászólás
Ezennel felszólítom a kizárólagos- észosztó potentátot: nyilatkozzon, milyen elvek alapján minősíti az EU-t birodalomnak???
Azt a közösséget, amelyik legalább 27 éve saját javait, önzetlen segítségét hozza a székely falvakba.
Hány faluba jönnek évtizedek óta a gyűlölt hollandok, segitenek vizet vezetni, templomot felújítani, hányezer székely gazdát vittek Hollandiába, hogy kifizetődő gazdálkodást tanuljanak.
Gyülölni kell ezért őket??
Mert Orbán azt mondja???
A világtörténelemben , a kőkorszaki kommunizmus óta, ez az első szövetség emberek százmilliói közt, aminek alapja a közös megegyezés, egyhangúlag elfogadott alapelvek, embermilliók önkéntes
alávetése az egységes európai erkölcsi-etikai-törvényeknek.

2017. október 13.
péntek 21:34
Ferencz
13753 hozzászólás
Egyszer s mindenkorra: ha gyűlölök is valakit, azt ne rajtam kérd számon, hanem a magadfajta hibban provokátorokon, a balliberális eszmék papján, papjain! Felszólítasz-e??????????????????

2017. október 13.
péntek 21:41
huszita
195 hozzászólás
Igen.
Miért gyűlölöd pl. a holland segítőket??

2017. október 13.
péntek 21:49
huszita
195 hozzászólás
Milyen elvetemült náci eszme vezérelhet valakit azok elleni gyűlöletében, akik soha nem tapasztalt összetartozást, önzetlen segítséget hoztak református kisfalvak gyülekezeteibe?
Akiket senki nem kényszerített arra, hogy kilépve békés, egyetértésben élő közösségkből eljöjjenek kétezer kilométerre, hogy két kezük munkájával, megspórolt pénzükkel segítsenek számukra idegen embereknek?
Miért kell őket gyűlölni????

2017. október 14.
szombat 21:58
Ferencz
13753 hozzászólás
Eszement hazudozó! Idézz egyetlen egy esetet, amikor elítéltem/gyűlöletemet fejeztem ki a holland segítők irányában! Felszólítalak állításod bizonyítására, szélkakas ! De mi a válaszod azon indítványomra, hogy mindketten fedjük fel kilétünket, nyílvánosságra hozva szekusbesúgói dossziéinkat? Én lennék náci te pojáca? Nézd vissza "emberbaráti" beírásaidat, s rájössz, hogy egy agyhúgyköves vádaskodó vagy, senki más/semmi egyéb!

2017. október 14.
szombat 22:24
huszita
195 hozzászólás
Az emberi történelem kezdete óta nem kapott annyi - anyagiakban és emberi összetartásban, szolidaritásban - kifejezhetetlen segítséget Kelet Európa mint a nyugati liberál- bolsi- zsidó-gyarmatosító veszett ellenségtől. De nekünk a kancsukával jövő ruszkik a szerelmeink.
Mert gyűlöljük azokat, akik emberileg-kulturálisan elérhetetlen magasságban vannak és maradnak tőlünk.
Elképzelem a mi Viktorunkat amint egy flamand család otthonában Van Gogh képek közt . leül a zongora elé, hogy kivágja a dakota rezet. Bruhahaha.
Hiszen az nem a mi szintünk, mi zsebhokizva szotyolázunk ez a mi kultúránk csúcsa.
Wagnert elég ritkán hallgatunk, Kant sem napi olvasmányunk.
Legalábbis a Cinege utcai villánkban.

2017. október 15.
vasárnap 17:24
Ferencz
13753 hozzászólás
Ocsmány emberkaríkatúra! Miután kizsigerelték gyarmataikat, most Kelet-Európán a sor! Ennyire raffináltan és ilyen mértékben még soha nem szipolyozta ki a "művelt" nyugat a "barbár" , de az eljövendő korok "EMBERÉNEK" bölcsőjét. az anyagiak mellett a lelkünkek is akarná., Kelet-Európát! Most meg a cél: úgy tenni, mintha hálátlan népség lennénk, amint azt annyi más néppel is megtették: áldozatból faragni bűnbakot! Ahogyan azt Drábik János, a "köreikből" származó bizonyítékokat is felsorolva leírta!
Válaszolj a kérdésre, te ördög űgyvédje : állsz elébe a kérésemnek/javaslatomnak ami a szekusbesúgó dissziéinket illeti?

Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most
2017-10-13: Sport - :

Nagy Sándor: vasárnap nyerni akarunk (Labdarúgás, I. liga)

A világbajnoki selejtezők miatt két hétig szünetelt az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság, a 14. fordulóban, vasárnap 18 órától a Sepsi OSK a Tineretului Stadionban az Astra Giurgiu csapatát fogadja. A mérkőzést a romániai tévétársaságok mellett az M4 Sport is közvetíti.
2017-10-13: Hírsaláta - :

Hírsaláta

JÓL FIZET AZ ÁLLAM. A kolozsvári önkormányzat a napokban tette közzé az új, szeptember 30-tól érvényes bértáblázatot, ebből az derül ki, hogy érdemes náluk dolgozni.
Szavazás
Online látogatók
BNR Valutaárfolyam
1 USD = 3.9154 RON
1 USD = 3.9154 RON
100 HUF = 1.4922 RON
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
Most megy a TV-ben: