Sepsiszentgyörgy, 2017. október 24., kedd 14:36
Köszöntjük Salamon nevű olvasóinkat!

Milyen a jó miniszter?

2017. október 13., péntek, Kármentő
Teljesen más rendszert kell kitalálni a miniszterelnök és a miniszterek kinevezésére. Ha például valaki ellen éppen csak bűnvádi eljárás folyik, arra érvényes az ártatlanság védelme, tehát nyugodtan ülhetne egy miniszterelnöki vagy miniszteri bársonyszékben, amíg nem kell börtönbe vonulnia.
Viszont olyan is lehetne kormányfő, akit felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtanak, mert az tulajdonképpen csak egy fenyegetés, hogy ha még egyszer rossz fát tesz a tűzre, akkor dutyiba dugják. Ahogy Romániában az emberek várható élettartama igen alacsony, egy miniszter várható működési ideje is minimális, sőt, egyre csökken. Lassan oda jutunk, hogy a frissen beiktatott miniszter reggel szolgálati autóval bemegy munkahelyére, és délben már leváltottként, villamossal zötyög haza.
A román politikusok kétfélék: egy részük ellen már folytattak bűnvádi eljárást, a másik ellen ezután fognak. (Ez azért sem nehéz, mert ha akar, a korrupcióellenes ügyészség bármikor, bárkiről elő tud varázsolni egy dossziét.) Ezért is lennének szükségesek más kritériumok, hogy egy kinevezett miniszter nyugodtan és hosszú távon tudjon működni.
Az egész baj a kormányzással azért van, mert a legnagyobb sikert elért párt vezérét, Dragnea urat felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, és Iohannis nem akarja elfogadni miniszterelnöknek. Az elnök a hibás, hogy nincs egy stabil kormányunk, mert többször is kijelentette, hogy márpedig ő nem fogadja el egyetlen elítélt vagy bűnvádi eljárás alatt álló személy kormányfővé való kinevezését sem.  Pedig Dragnea mint kormányfő eddig már rég véghezvitte volna az általa kitalált és kitálalt kormányprogramot, valamint az általa és sokan mások által hőn óhajtott igazságügyi reformot, amelynek segítségével rég felfüggesztették volna felfüggesztett börtönbüntetését is. Akkor fel sem vetődne az újabb kormányválság, mert ő igazi férfiként kiállna a most megvádolt két gyönge nő,  Sevil Shhaideh és Rovana Plumb miniszterek mellett.
Egy jó miniszternek legalább egy doktori címmel kell rendelkeznie, és nem lenne szabad azután kutakodni, hogy összemásolta-e doktori disszertációját vagy sem, hiszen eddig is több kinevezettről rögtön kiderítették, hogy plagizáltak. Miért lenne az bűn, hiszen másolással is tanul az ember! Középiskolás korunkban megtörtént, hogy valami nehéz leckéből íratott dolgozatot valamelyik tanárunk, és mikor látta, hogy sokan rágják írószerszámuk végét, kiment az osztályból, hogy tudjunk puskázni. A végén nem szedte be a dolgozatokat, de tudta, hogy legalább egyszer elolvastuk a feladott tananyagot.
A mostani miniszterelnököt, Mihai Tudoset még gazdasági miniszterként vádolták plágiummal. Legújabban viszont Florian Bodog egészségügyi miniszterről derítették ki, hogy doktori dolgozatában 232 oldalból 147-et másolt. Nálunk nemcsak Bodog, hanem bodog, bodogtalan másol. Fel sem szabad vetődnie, hogy ilyesmiért leváltsanak egy minisztert, hanem kell engedni, hogy kibontakoztassa másolási tehetségét. Hátha lekopírozzák valamelyik sikeres külföldi miniszter tevékenységét, amivel felvirágoztatják szeretett hazácskánkat.
Nem illő megkérdőjelezni sok olyan szorgalmas és tehetséges miniszter tevékenységét, akik jelenleg is miniszteri bársonyszékekben ülnek. Mert hol találunk olyan kiválóságokat, mint a munkaügyi miniszter, Lia Olguța Vasilescu, aki naponta újabb és újabb fizetési és nyugdíjtörvény-javaslatokkal áll elő? Vagy hagyni kell az oktatási minisztert is tovább működni, hiszen beiktatása óta már sokat javult románnyelv-tudása, és lassanként megtanul helyesen beszélni? Kár lenne lecserélni az olyant is, mint az állatbarát mezőgazdasági miniszter, aki a juhot piedesztálra emelte, s Románia jelképévé akarta tenni. Megmondta: Vigyázzatok a juhokra és bízzatok a kormányban! Istenítette a teheneket is, mondván, hogy a tehén egy csoda, elöl belemegy a takarmány, és hátul kiadja a tejet. Jó lecke ez a városi gyerekeknek is, akik azt hiszik, hogy a tejet a pléhtehén adja. Megmondta, hogy még a templomba is magával viszi a kormányprogramot. Pénzügyminiszternek meg olyanokat kellene megtenni, mint Varujan Vosganian, aki a tojó tyúkokat is megadózná. Szerinte minden magángazdaságban tojt tojással ötven banit veszít az állam. Ilyen alapon meg lehetne adóztatni a teheneket is minden liter tej után. Így helyrebillenne Románia pénzügyi egyensúlya.
 
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:
Regisztráljon most
2017-10-13: Közélet - Nagy D. István:

Kifakadt Rodica Pârvan (Rövidnadrágosan a városházán)

Viselkedési és öltözködési oktatást tartott a szerdai városi képviselő-testületi ülésen Sepsiszentgyörgyön Rodica Pârvan, a Szociáldemokrata Párt színeiben negyedik mandátumát töltő tanácstag. A napirendi vitát követően felszólaló volt iskolaigazgató azt kifogásolta – és Antal Árpád polgármester fellépését is kérte egyben –, hogy a testületi tagok több esetben lazán kezelik a jelenlétet, és hamarabb távoznak, illetve a nyár folyamán szerinte méltatlan megjelenéssel vettek részt a tanácskozásokon.
2017-10-13: Közélet - :

Baleset a város végén

Kisebb baleset történt tegnap fél tizenegykor Sepsiszentgyörgy Csíkszereda felőli bejáratánál.
Szavazás
Online látogatók
BNR Valutaárfolyam
1 USD = 3.9154 RON
1 USD = 3.9154 RON
100 HUF = 1.4922 RON
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
Most megy a TV-ben: