Magyar Színházfesztivál először Brassóban

2017. október 18., szerda, Magazin

Első alkalommal szervezik meg Brassóban azt a színházi seregszemlét, amellyel hagyományt teremtenének a Cenk alatti városban. Október 26–29. között az első Magyar Színházfesztivál keretében a Drámai Színház nagyszínpadán négy előadást lehet megtekinteni, ugyanakkor a fesztivál első napján egy zenés pódium-előadással október 23. közelségét is megidézik.

A négynapos rendezvény szervezőinek szándéka, hogy minél szélesebb színházi ízlést leképező produkciókat hívjanak meg Brassóba, így thrillerszerű tragédia, színházi szatíra, táncszínházi előadás és vígjáték is szerepel a kínálatban. Minderre – rendhagyó módon – a jegyek mellett bérletet is válthatnak a brassói színházkedvelők.
Incze-Gergely Katalin zeneszerző és Laczkó-Vass Róbert színművész zenés pódium-előadása nyitja meg a fesztivált a Drámai Színház stúdiótermében. Te pesti srác (falragaszok forradalma, röplapok szabadságharca) címmel az 1956-os forradalom kevésbé ismert szövegeit és az ezekhez írt eredeti zenét mutatja be a két kolozsvári alkotó október 26-án 17 órától. Ugyanaznap 19 órától tekinthető meg a Drámai Színház nagytermében a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház Roberto Zucco című, valós történeten alapuló előadása, amelyet Zakariás Zalán rendezett. Másnap, október 27-én, pénteken ugyancsak 19 órától a román–magyar viszonyt két nyelven és kétnyelvű felirattal taglaló, Székely Csaba által írt MaRó című produkciót tűzték műsorra a marosvásárhelyi Yorick Stúdió előadásában. A fesztivál harmadik estéje (október 28.) a Nagyváradi Táncegyüttesé, amelynek tánckara és zenekara Móricz Zsigmond Barbárok című novellája nyomán létrehozott táncszínházi előadását mutatja be 19 órától. A rendezvényt a gyergyószentmiklósi Figura Stúdió Színház zárja október 29-én 19 órakor Caragiale Zűrzavaros éccaka című vígjátékával, amelyet Székely Csaba fordított mai nyelvre.
A fesztiválnak két kísérőrendezvénye is van, mindkettő a fesztivál harmadik napján, október 28-án, szombaton: délelőtt 11 órától Gáspárik Attila színész, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház igazgatója A színház kiterjedése című könyvét mutatja be a Cafeteca Hirscherben, 14 órától pedig a Grimasz színjátszó csoport Ez a ház bontásra vár című előadását lehet megtekinteni  a Drámai Színházban.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2017-10-18: Magazin - :

Egyéves a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Távközlési Kismúzeum

Megőrizni a múlt értékeit, alkalmazkodni a jelenhez, befolyásolni a jövőt – ez a gondolat vezérli az egy évvel ezelőtt – 2016. szeptember 17-én – felavatott Puskás Tivadar Távközlési Kismúzeum működését. Az évforduló alkalmából szervezett ünnepséget október 20-án 16 órától tartják a gyűjteménynek helyet adó sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskolában.
2017-10-18: Pénz, piac, vállalkozás - Nagy D. István:

A digitalizáció megkerülhetetlen (Székelyföldi IT&C és Innovációs Konferencia)

Ötödik alkalommal szervezi meg ezen a héten Sepsiszentgyörgyön a Székelyföldi IT&C és Innovációs Konferenciát a térség számítástechnikai vállalatait tömörítő IT Plus Klaszter. A két és fél napot felölelő rendezvény, amelynek nagyrészt a Művész mozi ad otthont, idén is változatos témakörrel érkezik, a szakmai mellett közérdekű kérdéseket is feszegetnek a meghívottak, résztvevők.