Sepsiszentgyörgy, 2017. november 18., szombat 02:59
Köszöntjük Jenõ nevű olvasóinkat!

Csökkent a magyarok elfogadottsága

2017. október 21., szombat, Belföld
A két évvel ezelőtti szinthez képest csökkent a magyarok elfogadottsága és megbecsültsége a román társadalomban – derült ki a romániai Elie Wiesel Országos Holokausztkutató Intézet által rendelt közvélemény-kutatásból, amelynek eredményeit csütörtökön tették közzé.
A holokauszttal kapcsolatos ismereteket és a kisebbségek megítélését számszerűsítő felmérés készítői az úgynevezett Bogardus-skálát használták, amelyen az 1-es a legmagasabb (családtag) fokú elfogadást, míg a 7-es a legkisebbet (nem kellene Romániába jönniük) jelenti. A legkisebb fokú elutasítást a zsidókkal (3,8) szemben mutatták a megkérdezettek, akárcsak két évvel ezelőtt. A magyarok elutasítása 4-ről 4,1-re, az araboké 4,8-ról 5-re nőtt, míg a romákkal szembeni intolerancia szintje 5-ről 4,8-ra csökkent.
Míg két éve a megkérdezettek 26 százaléka mondta, hogy nem akar – legfeljebb látogatóként – magyarokat látni az országban, arányuk mára 29 százalékra emelkedett, miközben 18-ról 14 százalékra csökkent azok aránya, akik elfogadnának egy magyar családtagot, és 16-ról 12 százalékra azoké, akiket nem zavarna, ha magyar lenne a szomszédjuk.
Csökkent a magyarság megbecsülése is: a tavalyelőtti 10-ről 5 százalékra apadt azok aránya, akik a román társadalom értékes tagjainak tekintik a magyarokat, 31-ről 33 százalékra nőtt viszont azok aránya, akik problémaforrást vagy éppenséggel fenyegetést látnak bennük.
A közvélemény-kutatás arra is rávilágított, hogy a romániai felnőtt lakosság körében 75-ről 68 százalékra csökkent azok aránya, akik hallottak a holokausztról, többségük pedig továbbra is a zsidók németek általi kiirtását érti alatta. A korábbi 28-ról 38 százalékra nőtt viszont azok aránya, akik tudták, hogy a második világháború idején az Antonescu-vezette Románia Transznisztriába deportálta a zsidókat.
A felmérést a romániai holokausztkutató intézet megrendelésére a Kantar-TNS intézet készítette 2017. szeptember 14-e és október 6-a között. A több mint ezer felnőtt válaszadó bevonásával készült felmérés hibahatára három százalék.
Hozzászólások
2017. október 21.
szombat 07:28
tihi
1775 hozzászólás
Ha legalább 10 ezer embert ,vagy Diakonok,Kakukkok,Dántönászék,Lakatosok, Iohannisok bandáját kérdezték volna meg a magyargyűlölet bizonyára eléri a 7-es fokozatot.Bennünket útálnak...ez nem is baj,csak akkor engedjenek függetleneknek,és ha nem óhajtanak bennüket ,akkor majd ne váltsanak útlevelet !! Az viszont sértő is,hogy nem akarnak elfogadni.Mi az,hogy nem ? Ki kérte,hogy elfogadjanak? Amikor ajándékba adtak,akkor nem tüntettek,hogy nem kellünk...ne hozzák Románia fejére ezt az édes szülőföldet !! Nem önakaratból tartozunk Romániához ! Mi ittt éltünk több mint ezer éve,és itt is fogunk élni a SZÉKELYFÖLDÖN ! Mi itthon vagyunk,nem jöttünk a fellegekől !! Nem szeretnek,hagyjanak magunkra !

2017. október 21.
szombat 13:10
doboa61
2780 hozzászólás
A felmérés az őshonos erdélyi magyarság fenyegetettségének erősödését mutatja.
A románok 5%-a tartja a magyarokat a társadalom értékes tagjainak. Miközben a mai napig Erdély minden fellelhető értékét - a többségükbnen már elüldözött magy kirekesztett - magyarok alkották, az oda erőszakkal betelepített románság mindazt csak bitorolja.
Itt az ideje egy alapos felülvizsgálatnak és igazságszolgáltatásnak!

2017. október 21.
szombat 19:51
huszita
213 hozzászólás
Hála Istennek a magyaroknak mindössze nulla %-a nem gyűlöli a románokat,
így majdnem tökéletes az egyetértés.

2017. október 22.
vasárnap 20:23
Ferencz
13769 hozzászólás
Pofátlan gazember! Még, ha úgy is lenne, semmi okuk rá igaz? Te mennyiben járultál hozzá ehhez a kölcsönös gyülölködéshez? Mikor válaszosz xarjankó a szekusbesúgói dossziéinkat illetően?

2017. október 22.
vasárnap 20:49
Ferencz
13769 hozzászólás
Íme pár ok arra nézve, hogy a román politikum miért is gerjeszt magyargyűlöletwet: aki nem hiszi, kérem cáfolja, de éevekkel:
Hazaszeretőknek és gyűlölködőknek egyaránt .

Hogyan "lopta meg" az Orbán-kormány az elmúlt hét évben a magyar embereket


Azzal kezdték, hogy azonnal kifizették a Gyurcsányék által megígért, de soha komolyan nem gondolt béremelését a MÁV Start dolgozóinak és a
tűzoltóknak.

Aztán jött Kolontár és Devecser a vörösiszappal, amikor is egy éven belül felszámolták a károkat és minden károsult új házat, lakberendezést
kapott.

Aztán kifizették Bajnaiék Hajdúbétjének károsult libatartóit legalább is azokat, akik nem akasztották fel magukat.

Példásan levezényelték és finanszírozták a valaha legnagyobb Dunai árvizet miközben Németország vízben úszott.

Majd tovább loptak és átlag 25 %-kal csökkentették a háztartások rezsijét a víz csatorna és gázdíjakat.

Eltörölték az örökösödési illetéket az ingatlanok, ingóságok és vállalati vagyonok után.

2011-től újra 3 évig jár a Gyes.

Adókedvezmény segíti a Gyed alatt munkába visszatérő kismamákat

700 ezer gyerek kap napi háromszori étkezést szünidőben is!!!

Ez év végéig összesen 50 ezer gyermeknek biztosít ingyenes vagy rendkívül kedvezményes üdülést az Erzsébet program.

10 millió Ft visszanemtérítendő támogatással, 10 millió Ft kedvezményes hitellel és 5 millió Ft ÁFA-mentességgel segítik a három gyermekes, vagy legalább három gyermeket vállaló házasokat lakáshoz jutásban.

A gyerekes családok jelentős adókedvezményben részesülnek három gyerek után gyakorlatilag nincs személyi jövedelemadó az alacsonyabb
jövedelműeknél a kedvezmény levonható egyéb bérteherből.

2017 től már 1743 milliárd Ft jut családtámogatásra.

Az újonnan házasulók havi 5 - 5 ezer Ft támogatást kapnak.

19- ről 10 százalékra csökkent a személyi jövedelemadó és 4 % -kal a bérek közterhei.

Egymillió ember üdülését segíti a Szépkártya.

Gátlástalanul tovább "loptak", így sikerült rendbe tenni a költségvetést és a gazdaságot. Visszafizettük idő előtt a 18 milliárd dolláros IMF hitelt és az 5 milliárd Eurós Európai Bank- tól felvett hitelt, amit Gyurcsányék voltak szívesek az összeomlás elkerülésére, négy évre felvenni, hogy majd a Fidesznek kelljen visszafizetni. Remélték, hogy Orbánék belebuknak! (Megjegyzendő hogy a Paksi Atomerőműre, 30 évre 10 milliárd Eurós hitelt veszünk fel beruházásra, nem pedig az összeomlás elhárítására.)

Véget vetettek a devizahitelezésnek és a végtörlesztéssel, árfolyamgáttal, kilakoltatási moratóriummal, a bankok megadóztatásával,
forintosítással, az Eszközkezelő létrehozásával, a magáncsőd intézményével, az ingatlanok áron aluli elárverezésének megtiltásával segítettek a
devizahiteleseken.

Az infláció egy-két százalékos. Negyven éve nem volt ilyen alacsony.

Az államháztartás hiány tartósan 3 % alatt van így végre kikerültünk a kötelezettségszegési eljárás alól. Ez és az IMF hitel visszafizetése
lehetőség az önálló gazdaságpolitikára.

A banki alapkamat 7, 5-ről 1,5 % -ra csökkent.

A Nemzeti Bank nyereséges, évente 100 milliárd Ft. körül van, szemben a Simor András féle MNB- vel ahol évente 100 - 200 milliárdos
veszteség keletkezett, amit a költségvetésnek kellett pótolni.

Az államadóság a GDP 82 %-áról 74 % -ra csökkent.

A GDP nővekedés az idén 4 %- os lesz.

Rekordokat dönt a külföldi tőke beáramlás a beruházások formájában és nő a profit visszaforgatása is.

Évente 5-10 százalékkal nő az idegenforgalom bevétele mivel nő a belföldi és külföldi turistaforgalom.

A külkereskedelmi mérleg 9978 milliárd Euró többletet mutatott 2016-ban és az export folyamatosan nő.

De nem volt elég a "lopásból", így kifizették az összes önkormányzat adóságát 685 milliárd Ft értékben, valamint az egyetemek úgynevezett PPM
konstrukcióban (Magyar Bálint , SZDSZ) felvett visszafizethetetlen adóságát).

Közben csökkent a munkanélküliség több mint hétszázezer új munkahely létesült. Így a munkanélküliség 4.3 százalékos az egyik legalacsonyabb az
Unióban.

Visszavásároltuk az oroszoktól a MOL részvények 25 %-át.

Visszavásároltuk a gáztározóinkat, az energiaszolgáltató szektorokat (gáz, villany, víz,) a külföldi tulajdonosoktól.

Visszavásároltak bankokat így a hazai tulajdoni arány 50 százalékos.

3400 milliárd Ft jut a megyei jogú városok fejlesztésére a Modern Városok program keretében.

1500 milliárd Ft jut vasút fejlesztésre

300 milliárd F t.-értékű turisztikai fejlesztés folyik

Törvény védi a magyar földet a spekulánsoktól és 60 ezer magyar gazda vehetett állami földet.

Az elmúlt hét évben 7000 milliárd Ft-a nőtt az állami vagyon.

9 százalékra csökkentették a társasági adót, mely a legalacsonyabb az Unióban

Racionalizálták a közigazgatási ügyintézést az okmányirodákkal, az egyablakos ügyintézéssel.

Folyamatosan nőnek a reálbérek és az átlag kereset is ez utóbbi idén a tavalyihoz képest 14 százalékkal

Az idén 15 százalékkal nőtt a minimálbér és 30 százalékkal a szakmunkás minimálbér

És csak "lopnak és lopnak" ennek következtében a ciklusban 50 százalékkal nőnek a pedagógus bérek, 50 százalékkal a rendvédelmi dolgozók
bére, 30 százalékkal a kormánytisztviselők bére, 30 százalékkal a vasutasok bére, 30 százalékkal a vízügyi dolgozók bére, 50 százalékkal nő az
Államkincstár és az egészségügyi dolgozók bére 2019 ig. besorolástól függően 52-74 százalékkal nő és 2017 végéig két részletben 200 ezer Ft-al nő az orvosok bére havonta. Közben folynak a tárgyalások a köztisztviselők bérének emeléséről.

300 milliárd Ft.-al segíti a kormány a munkahelyek megőrzését a kis- és középvállalatok támogatásával az un. Munkavédelmi akciótervvel.

A nyugdíjak a választási ígérethez híven megőrizték vásárló értéküket nominálisan, de az inflációnál magasabb évi emeléssel és a
rezsicsökkentéssel kb. egyhavi értékükkel nőttek.

Nem maradt ki a "rablásból" az egészségügy sem, így az alábbi kórházfelújításokra került sor: Szent Imre kórház 6,8 milliárd Ft., Egri
Markot Ferenc Kórház 6 milliárd Ft., Sport Kórház 10 milliárd Ft., Körmendi Kórház 1,4 milliárd Ft., Veszprémi Cholnoky Ferenc Kórház 1,4

2017. október 22.
vasárnap 20:53
Ferencz
13769 hozzászólás
Továbbá:


2017. október 22.
vasárnap 20:54
Ferencz
13769 hozzászólás
.....

2017. október 22.
vasárnap 20:56
Ferencz
13769 hozzászólás
Na végre:



2017. október 22.
vasárnap 20:57
Ferencz
13769 hozzászólás
Markot Ferenc Kórház 6 milliárd Ft., Sport Kórház 10 milliárd Ft., Körmendi Kórház 1,4 milliárd Ft., Veszprémi Cholnoky Ferenc Kórház 1,4

2017. október 22.
vasárnap 20:58
Ferencz
13769 hozzászólás
Valakinek a begyében vagyok? Miért nem megy el?



2017. október 22.
vasárnap 21:00
Ferencz
13769 hozzászólás



Mert feriék nem loptak, Feri tisztakezű volt, rendszeresen bérmálkozott, táncolt, dalolt, influenzás hattyút boncolt, piros zakóban lovagolt a Hortobágyon, hadgyakorlatot vezetett, gyermekeket mentett, diplomadolgozatot keresett, (máig nem találja, ill. senki sem találja...) százakat lépett, közben hazudott reggel-délben-este. Megkardlapoztatta és belelövetett a saját népébe. Történelmi beszédeket mondott a Múzeum kertben
március 15-én, miközben mesterlövészek vigyázták, faggatta Nagy Imrét, "mondd Imre te mit tennél?" Modern volt nyugatos és európai és úgy tett mintha kormányozta volna ezt a "***** országot." És ebbe majd belepusztult. Kitagadta a határon túlikat és így "megvédte" az országot 25 millió romántól.


Ennek következtében ugrott a pannon puma és vele az államadóság 52 %- ról 84 %-ra, a deficit 2,8 ról néha 5 néha 6 választáskor 8-9 százalékra,
a munkanélküliség 12 százalékra. Eladósodott minden és mindenki. Az állam, az önkormányzatok, a vasút, a BKV, a lakoság, a kórházak. Ragyogó
elképzelések voltak az egészségügyben heveny kórházbezárásokkal, vizitdíjjal botrányos inzultusokig fajuló kórház-privatizációkkal, patikaliberalizációkkal, teljesítményvolumen korlátokkal, kötelező széfprogramokkal, több ezer nővér elbocsátásával és 600 milliárd Ft
kivonásával.

Fantasztikus minőségi szintet ért el az oktatás is a körzetesítéssel, a pedagógus elbocsátásokkal, a szakiskolák bezárásával, az egyházi iskolák sanyargatásával, a követelményrendszer relativizálásával, a szülő-gyerek-pedagógus kapcsolat szétrombolásával, az egyetemi PPM programokkal, a több milliós fizetéssel megvett rektorokkal, a teljesen elértéktelenedett hiányos tudást megkövetelő érettségivel, a tanárverésekkel, a semmire se jó egyetemekkel és képzésekkel!!!

Csődbevitték a Hajdúbétet, a kecskeméti és a győri Baromfifeldolgozót, ahol tudatosan nem fizették ki a beszállítókat - tönkretéve őket, egyeseket öngyilkosságba hajszolva. Így fosztották ki a Megyeri híd építőit és a SZEVIÉP alvállalkozóit is.
Eltüntettek 160 milliárd Ft-ot a 4-es Metró beruházásánál, több milliárdot a BKV nál, 300 milliárdosra nőtt a MÁV tartozása. Közben turistaparadicsomok épültek Indonéziában, kastélyokat vettek Franciaországban, üdülőtelepet Horvátországban, kilószámra az aranyat Dubai-ban, egymást végkielégítgették 100 milliókkal stb, stb stb. Az országot tulajdonképpen a Bankszövetség kormányozta. Ők és a főnök az elnök Erdei úr döntöttek szinte mindenről, miközben szipolyozták az államot, a Nemzeti Bankot, a devizahitel rabságában a lakosságot.

Eladtak mindent, ami nem volt lehegesztve, MÁV Cargót, MOL-t, a repülőteret, MALÉV-et, energiaszolgáltatókat, gáztározót, Postapalotát,
Tőzsdepalotát, bankokat, Andrássy úti palotákat. Kormányzásuk alatt az ország az összeomlás szélén álló gazdasági és morális dögkút lett egy IMF-
es gigahitel és az EU lélegeztetőgépén.Innen jutottunk el oda ahol most vagyunk.

Lehet választani! Csak tessék, tessék!

Összeállította dr Horváth Béla

2017. október 22.
vasárnap 21:26
huszita
213 hozzászólás
Ilyen csodás mesefolyam után mégis hogyan előzte meg Magyarországot minden tekintetben az összes környező ország, amelyek sokkal fejletlenebbek voltak?

2017. október 23.
hétfő 07:49
ejnyebejnye
1572 hozzászólás
kiről beszélsz, a korrupt, gazdasági összeomlás szélén álló Oláhiáról,ahol állandóan gazdasági növekedésről beszélnek, de eéfelejtik elmondani hogy ez a fogyasztás miatt van?
Ki előzte meg Magyarhont? Kiváncsian várom a hazugságaidat.

2017. október 23.
hétfő 08:42
ejnyebejnye
1572 hozzászólás
Meg aztán ki nem xarja le hogy ez a bunkó , félcigány, primitiv, igénytelen albán cigány nép elfogad e vagy sem.Én meg tudom mutatni dédnagyapám sirját is itt a környéken, de a Moldvából betelepitett barna banda bizony nem, csak a hegyen túl esetleg.Ez az alapvető különbség.

2017. október 23.
hétfő 16:15
Ferencz
13769 hozzászólás
Megmondom hogyan, bár benne van a szövegben, sőt arról szól: Magyarország gazdasága 2008-ban gyakorlatilag összeomlott az akkori kormány "áldásos" tevékenysége nyomán. Ezt elkerülendő, csillagászati kölcsönöket vettek fel és elkezték kiárusítani a nemzet vagyonát. Ilyen gazemberségeket elkövető politikusai egyetlen környező országnak sem voltak!Gondolod, hogy mindezt, - a pillanatok alatti összeromlasztást - könnyű volt elkerülni, visszavásárolni a bagóért eladott vagyont, növekvő pályára állítani a gazdaságot, stabilizálni a forintot, lenyomni a galoppozó inflálódást minden téren, érezhető mértékben növelni a jövedelmeket...? A gyűlöleten, a nemzetgyülőleten kivűl értesz te valamihez is? NEM!


2017. október 23.
hétfő 18:52
Ferencz
13769 hozzászólás
Kölcsönösen hazugnak tartjuk egymást. Csakhogy amíg én, elkerükendő ezt a jelzőt, általában nálam felkészültebb embereket idézek, míg te saját magadat. A tények viszont mellettem szólnak! Mérsékelt Fidesz-és Orbán kritikus vagyok, tudatában sok, nekem sen tetsző dolognak, de hát kit is kövessek? Azt a gyúrcsótányt, aki mai beszédében - figyelem, az 1956-os forradalmat ünnepeltük/gyászoltuk - gyakorlatilag rehabilitálta a forradalmat vérbefojtó pribék-társát, Kádárt -, aki ma is keblére ölelve a migránsokat, ismét megtagadta határon túli nemzettársait? Azt a Vona Gábort, aki jellegtelenné züllesztette radikális pártját, esetleg az atomizálódott mpsz haldokló tetemét "elnöklő" azt sem tudom, kit? Vagy a szélkakas Szélt, aki zöld mezbe bújva élesztgeti a kimúlt szdsz-t? Te kit választanál? Én, amíg ezek magyar politikusnak merészelik nevezni/tartani magukat, Orbánt, ezerszer is őt! És most sem hazudok, míg te a replikádban, mert azt nem tudod kihagyni, az összes politikust! Ami viszont hazugság!!!! A szekusdossziéink???

2017. október 23.
hétfő 19:12
huszita
213 hozzászólás
Nyilvánvalóan az összes politikus megérett az akasztófára.
De a legelső lámpaoszlop a legtöbbet lopó, leghazugabb, legtöbb kárt okozó, Ceausescu- Sztalint megszégyenítő személyi kultuszt felépitő, talpnyalókon kívül mindenkit sárba taposó, az eddig megbecsült magyarságot az egész nyugati világgal megutáltató, a nemzetet két , halálos ellenségre osztó Orbánt illeti

2017. október 23.
hétfő 20:26
Ferencz
13769 hozzászólás
Mondtam már: érvek nélküli indulatok!A tények makacsak, igaz? Hazudni könnyű, igaz? Neked fogalmad sincs, nem is akarod, hogy legyen arról, hogy ki volt Sztálin és ki Ceausescu. Mert, ha lenne ilyen hazugságokat nem íhatnál le! Vagy mégis? Pénze válogatja ugyebár? A szekusdossziékkel mi lesz? Tőled már csak erre vagyok kíváncs. vagy megijedtél az árnyékodtól? Okkal?

2017. október 23.
hétfő 20:36
huszita
213 hozzászólás
Nagyon elevenbe szúrhatott a szekus- tüske, ha nem bírod kihúzni.
Nem emlékszem, hogy személy szerint szekus-múlttal vádoltalak volna.
Nem is ismerlek, betekintésem sincs ilyen írattárakba.
Valószínűleg abban az időben te is csak sunyítottál, mint mindenki, aki nem került börtönbe

2017. október 23.
hétfő 20:37
Ferencz
13769 hozzászólás
Mondtam már: érvek nélküli indulatok!A tények makacsak, igaz? Hazudni könnyű, igaz? Neked fogalmad sincs, nem is akarod, hogy legyen arról, hogy ki volt Sztálin és ki Ceausescu. Mert, ha lenne ilyen hazugságokat nem íhatnál le! Vagy mégis? Pénze válogatja ugyebár? A szekusdossziékkel mi lesz? Tőled már csak erre vagyok kíváncs. vagy megijedtél az árnyékodtól? Okkal?

2017. október 23.
hétfő 21:51
huszita
213 hozzászólás
A végeérhetetlen tapsokra azért emlékszem, a lelkes hurrázásra, az ezerszeres éljenzésre, a kedélyes visszaintegetésre , az öntelt, önelégült hatalommámorra, a testőrök százaira, a kisajátított kastélyokra, a dinasztiaépítésre, a kiváltságosok falusi, városi, megyei, országos hatalmára, mérhetetlen gazdagodásukra, a sajtó 100 %-os kisajátítása........
Mi a különbség???
Hogy Ceausescu román volt, Orbán magyar?
Nekem a kisebb gazember sem elfogadható.
Letérdelnék Orbán előtt , ha szerényen élne, nem vizet prédikálni, amíg ingyen vedeli a pálinkát, családostól,
vagyonokat összeharácsoló vőtől, apától, lányostol, befolyásukkal, állami ismereteikkel visszaélő feleségtől, pálinkázó komától, maffiozó haveroktól megkülönböztethetlenül..
Egy maffiavezérnek nem hiszek, ha virágcsokrot nyújt felém sem.
Adja a milliárdos vagyonát pl. az erdélyi szegényeknek, Csaba testvér árváinak, és javaslom a szentté avatását, nem hiszem, hogy éhen halna, hiszen még 100 évig az Orbán- dinasztia lesz a király,







2017. október 24.
kedd 07:42
ejnyebejnye
1572 hozzászólás
Ne se búsulj , jövőben is Orbán a biztos befutó.
Mindenesetre összehsonlitani és egy kalap alá venni Orbán Viktort,akit demokratikusan választottak meg , betartva a képviseleti demokrácia minden szabályát, Ceauşescuval, akit, tudjuk mindannyian hogyan választottak vissza és milyen elnyomó rendszer állt a háta mögött, azért egy picit több mint meredek.
Tehát - mert látom hogy hajlamos vagy a költői túlzásokra ( csak azt nem értem hogy miért foglakozol akkor a politikával , miért nem a költészettel és az irodalommal) - Romániában akkor totalitárius , diktatórikus elnyomó rendszer volt, Magyarországon meg népképviseleti, szabad választásokon alapuló parlamentáris demokrácia.
És majd amikor a multik meg a zsidó bankárok is Csaba testvér árváinak ajándékozzák a vagyonukat, akkor majd jöhet Orbán is a sorban a vagyonajándékozással.
A világ nem fekete meg fehér, te provokátor.
És válaszolni fogok neked, mindig , mert tudom mire megy ki a játék.Te azért vagy ide téve hogy a porhintés és a ködösités, csusztatás eszközeivel megpróbáld befolyásolni a fórum alaphangulatát.Nem fog sikerülni.Úgy ahogy eddig megfeleltek neked, ezután is meg fognak.
Hidd el, türelmem határtalan.


2017. október 24.
kedd 08:16
ejnyebejnye
1572 hozzászólás
És a legtöbbet lopó, közpénzeket a legjobban elsinkófáló, az Kurcsány papa volt meg a szánalmas bűnbandája.
Ne leverd a szezont a fazonnal bunkócska.

2017. október 24.
kedd 08:19
ejnyebejnye
1572 hozzászólás
ezt már a jómultkor kifejtették neked, egy darabig lapitottál is mint a valami a fűben, s most megint mosod össze a dolgokat.
Ejnye bejnye fasiszta néni, hát szabad ezt?

2017. október 24.
kedd 12:53
Ferencz
13769 hozzászólás
ejnyebejnye, őt ezért fizetik. Még csak nem is tudja, de mondja, mertt erre programozta a júdáspénz! Amúgy gyáva nyuszika a lelkem, hiszen tele szájjal nevezett szekusbesúgónak, de amióta javasoltam, hogy tegyük közzé mindketten a szeku irattárában fellelhető dokumentumokat besúgói múltunkról mindketten, azóta is kerüli a válaszadást, mint ördög a szenteltvizet. Sokatmondó ez a hallgatás! Gyanítom, ő olyan macskatermészetű, aki bármilyen magasról - értsd:rendszercsúcsról/renszerkiszolgálói "magaslatról" - esik is le, mindig a talpán landol. Számomra felette gyanús úgy ez a túlélés, akárcsak erőszakossága, mellyel, bár közutálatnak "örvend" , mindig kaméleonszerűen visszatér. Ezek után megkérdezem: ha minden gazembert utál, mégis hogyan fogadja el önmagát, hiszen őkeme nem is kis gazember? .....Csak 100 évig, kótyagos?

2017. október 24.
kedd 13:12
ejnyebejnye
1572 hozzászólás
Két opció van, a modern pszihológiai alaptéziseket tekintve:

1.kis barátnőnk vagy egy "civil szervezet" ( sicc ) fizetett ügynöke , akinek feladata a média befolyásolása és Orbán ellenes hangulat fönntartása vagy legalábbis megpróbálása
2. vagy egy klimaxos, idősődő, érzelmi zavaros vén baxatlan tyúk, akinek értelmi agyi kapacitása kimerűl az Orbán ellenes gyalázkodáson, olyan lett mint az alapmotivúm a klasszikus zenében- mindegyre előbukkan-vissztér.
Létezik- lehetséges egy harmadik variáns is - szekus provokátor a lelkem, az ingyenélők kasztjához tartozik, mint ahogy annyian ebben az országban.

2017-10-21: Sport - :

Izraelben is nyert az FCSB, továbbra is hibátlan (Labdarúgás, Európa-liga)

A labdarúgó Európa-liga csoportkörének 3. fordulójában az FCSB Harlem-Eddy Gnohéré találataival győzött az izraeli Hapoel Beer-Seva vendégeként, így hibátlan mérleggel továbbra is a G-csoport élén áll. A kvartett másik mérkőzésén a svájci Lugano hazai pályán nyert a Viktoria Plzen ellen.
2017-10-21: Belföld - :

Az adóalap változik, a fizetések nem csökkennek

A fizetések vagy a jelenlegi szinten maradnak, vagy nőnek – nyilatkozta Mihai Tudose miniszterelnök tegnap Déván. A kormányfőt arról kérdezte a sajtó, hogyan hat ki majd a bérekre az a tervezett intézkedés, amely szerint a társadalombiztosítási járulékokat teljes egészében áthárítják a munkavállalókra. Tudose szerint a szolidaritási járulék is csupán az adóalap módosítása miatt változik.