Sepsiszentgyörgy, 2017. november 21., kedd 12:17
Köszöntjük Olivér nevű olvasóinkat!

A kórus nemcsak éneklésről szól, hanem közösségépítő is (Negyvenöt éves a Vox Humana)

2017. október 21., szombat, Közélet
Ma délután nagyszabású koncerttel ünnepli fennállásának 45. évét a sepsiszentgyörgyi Vox Humana kamarakórus: a Krisztus király-templomban meghívottaik – a helyi Pro Musica Kamarakórus, a kézdivásárhelyi Cantus Kamarkórus és testvérkórusuk, a budapesti Stella Kamarakórus – után lépnek fel, végül közös éneklésre kerül sor. Ami önmagában is különleges produkció, és ha hozzátesszük, hogy modern felállású zenekari kíséret is lesz hozzá, bátran kijelenthetjük: maradandó élményt ígérő előadásra invitáljuk a nagyérdeműt.
A Vox Humana két hónappal fiatalabb jelenlegi karvezetőjénél, Szilágyi Zsolt Herbertnél: a kórust 1972-ben alapították frissen Sepsiszentgyörgyre kihelyezett zenetanárok, édesapja negyven éven át vezette, édesanyja pedig tagja volt a kórusnak – természetes volt tehát, hogy Szilágyi Zsolt visszavonulása után fia vegye át a kórus irányítását, hiszen gyakorlatilag második otthona volt a Vox Humana, amelynek ő maga is tagja 1990 óta. A kórus elmúlt öt évéről, a mai eseményről Szilágyi Zsolt Herbertet kérdeztük.
– Negyvenöt év megszakítás nélkül nagy idő, csak a Magyar Férfidalárda hosszabb életű kórus Sepsiszentgyörgyön a Vox Humananál.
– Ebben a műfajban – kóruséneklés négy szólamra – mindenféleképp a Vox Humana a legidősebb. És valamilyen szinten hagyományteremtő is, mert egészen az 1990-es évek közepéig gyakorlatilag nem  volt konkurenciája, viszont azóta az elvetett mag kezdte meghozni termését, ma már több mint tíz kórus működik csak itt, a városban. A kórus nemcsak éneklésről szól, hanem közösségépítő is, kultúraterjesztő, sok vetülete van egy ilyen csoport működtetésének, és rengeteg áldozattal is jár, mert lehet, kívülről csak az látszik, hogy az emberek elmennek próbára, utána fellépnek, de ez nagyon összetett dolog, hogy működni tudjon, támogatókra is szükség van, egy koncertet vagy turnét nagyon alaposan meg kell szervezni ahhoz, hogy a végén mindenki azt mondja, hogy jó volt.
– Nehéz örökség volt átvenni a Vox Humana vezetését?
– Nehéz, mert a legnehezebb az embert és hozzáállását megváltoztatni. Amihez ragaszkodom – és ezt még az elején elmondtam –, a kotta nélküli éneklés és a pontosság. Én elvárom mindenkitől, hogy nagyon pontos legyen, mert én félig német vagyok, és ez az oldalam dominál. Szeretném, ha mindenkinek német gondolkodása lenne, ne az a bizonyos „jól van az úgy is” működjék az emberekben. A kotta nélküli éneklés meg azért fontos, mert egy dolog leénekelni a műveket, más dolog előadni. Én mindig elmondom, hogy mielőtt nekifogok énekelni, előveszem a szöveget, és elképzelem, hogy azt egy színművész, akiben van energia és meglátás, hogyan adná elő a színpadon. Nekünk ugyanazt kell csinálnunk énekelt hangokkal.
– Tehát a kórustagoknak az egész repertoárt kívülről kell ismerniük.
– A kórus az 1990-es évek elejéig csak zenetanárokból állt, ami azt jelentette, hogy a repertoár nagyon nagy volt, mert a zenetanár kapja a kottát a kezébe, és kéne énekelnie első vagy legalább második látásra. Most sokkal „színesebb” a tagság, van mindenféle végzettségű énekes. A kotta addig segítség, míg megtanulják a művet, utána csak nyűg. Mert amennyire beleéli magát az éneklésbe a kórus, pont annyit tud átvenni a közönség, semmivel se többet. Amikor a közönség azt látja, valakik a kottából olvasgatnak, s az a figura ott elöl hiába integet, az csak olyan, kezdenek ásítani, fészkelődni a széken, nyomni a Facebookot. De amikor azt látják, hogy mi beleéljük magunkat, hogy nekik énekelünk, az már élmény. Ezért van, hogy nálunk a kórustag nem nézhet se közönségre, se plafonra, csak rám. Munkásabb így, igaz, de eredményesebb is. És ugyanez miatt nálunk a repertoár is valamivel kisebb. Amit egyébként igyekszem úgy összeállítani, hogy olyan műveket is bemutassunk, amiket más kórusok nem vállalnak fel, illetve olyan hangszerelésben adjuk elő ezeket, amilyen máshol nem jelenik meg. Én mindig azon vagyok, hogy nem érdemes valamit pont úgy csinálni, mint a többi tíz kórus.
– Ez egyfajta stílusváltást is jelent a Vox Humana életében?
– Édesapám negyven évéhez képest igen, olyan szempontból, hogy általában úgy megyünk koncertezni, hogy van egy bizonyos repertoárunk, de hogy abból épp mit fogunk énekelni, még akkor sem tudom, amikor a színpadra fellépünk. Ránézek a közönségre, és akkor döntöm el, mit énekelünk. Mert egy hetvenes vagy annál idősebb korosztálynak hiába próbálnék beatbokszot eladni, illetve ha nagyrészt fiatalok ülnek a közönségben, ők lehet, hogy Kodály Zoltánnak az amúgy csodálatos Öregek című szerzeményét nem annyira értékelnék. Persze ehhez szükséges, hogy a tagság az egész repertoárt kívülről tudja, mert van eset, amikor én a művet egyféleképpen érzem, van amikor másféleképpen, és ha a kórustag a kottát nézi, az az idő, amit ő kottanézésre fordít, az a karmesterrel való kapcsolatban holtidő. Így nem lehet versenyképes dolgot csinálni. Ennyiben másabb jellegű a Vox Humana ahhoz képest, mint 2012-ig volt, de az igényszint legalább ugyanaz.
– Hogyan ünneplitek az 50. évfordulót?
– Ha megérjük, azt is megszervezzük, és talán több időt, energiát fordítunk majd rá. Minket az ötéves terv nem jellemez, mi mindig a következő fellépésre készülünk, mert minden fellépés más és más jellegű, és mindig akkor és ott kell helytállni.
Hozzászólások
2017-10-21: Máról holnapra - Mózes László:

Mindig új élet

„Mindig új élet lesz a vérből” – írja Márai Sándor emlékezetes, lírai kordokumentumnak is tekinthető, Mennyből az angyal című versében 1956, a magyar forradalom kapcsán.
2017-10-21: Közélet - Váry O. Péter:

Festészetnapi életút-barangolás

Milyen jó, hogy a magyar festészetnek is van immár napja – állapította meg felvezetőjében Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója azon a csütörtök délután tartott rendezvényen, amelyet a történelem hajléka a művészeteknek áldozott.