Sepsiszentgyörgy, 2017. november 18., szombat 02:48
Köszöntjük Jenõ nevű olvasóinkat!

Ünnepelhetnek a kisebbségek

2017. október 24., kedd, Belföldi hírek
Ellenszavazat nélkül, 92 támogató vokssal fogadta el tegnap a szenátus azt a nemzeti kisebbségeket képviselő törvényhozók által benyújtott kezdeményezést, amely értelmében december 18-a lesz a Romániában élő nemzeti kisebbségek ünnepnapja.
A tervezet egy erre vonatkozó, 1998-ban elfogadott kormányhatározatot emel törvényerőre. Az említett napon tematikus kulturális rendezvényeket tartanak, amelyekre a helyi hatóságok pénzbeni és logisztikai támogatást nyújtanak, a közszolgálati rádió és televízió pedig beszámol az ünnephez kapcsolódó eseményekről. Cseke Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője a döntés kapcsán rámutatott: lehetőséget teremt, hogy évente egy napon a kis létszámú nemzeti kisebbségekre is ráirányuljon a figyelem, viszont a dátum nem összetévesztendő vagy behelyettesítendő az egyes nemzeti kisebbségek hivatalos ünnepeivel, így az RMDSZ azon kezdeményezésével sem, amelyben március 15-e hivatalos ünneppé nyilvánítását kérik, és amelyet továbbra is fenntartanak.
Hozzászólások
2017. október 24.
kedd 08:18
lacafaca74
4413 hozzászólás
Nekem december 18 nem mond semmit, ünnepeljen aki akar.

2017. október 24.
kedd 08:21
ejnyebejnye
1572 hozzászólás
Ki nem xarja le ezt a lehetetlen dátumot.Még hogy december 18? Honnan a bús pinából vették elő ezt a napot?

2017. október 24.
kedd 10:06
tihi
1775 hozzászólás
Ezt is csak azért adták,hogy március 15 ne legyen ünnep,ne legyen alapja az ez irányú követeléseinknek...ezzel befogják a szájunkat,gondolták !! Még szerencse nem december elséjére tették,mert teljesen mindegy lett volna! Amúgy az is lehet,azért választották ezt a napot,mert ez az emigránsok nemzetközi napja,és a Romániában élő kisebbségeinket emigránsokként kezelik !!

2017. október 24.
kedd 10:23
ejnyebejnye
1572 hozzászólás
Nekem március 15 ke marad az ünnepem, mán megbocsássanak a puliszkazabálók.

2017. október 24.
kedd 10:47
huszita
213 hozzászólás
A székelyek nem zabálják a puliszkát.
Csak eszik.
Politikai döntéseket, törvényeket nem a puliszkazabáló milliók hozzák.
Hanem a hatalom birtokosai.
Az eu vezetése sem a magyar népet bírálja, hanem a kormányát.

2017. október 24.
kedd 11:03
barcsay
1794 hozzászólás
Engem nem érdekel csak Március 15 a tőbbit tiszteletben tartom máskülőmben nem is érdekel.Nekem nem kell hivataloos ünnepé nyilvánitsa Március 15 a román állam ahogy eddig most is megünnepeljük méltoságteljesen fejet hajtva a szabadságharcosok elétt.Hadjanak békén ezekkel az őrőlős majdmegmutatjuk mi cimü nigériai népdallal.Megint mellétrapáltál settenkedő hiszen épp a nép akaratáról szól és azt birálja brüsszel ne hintsed a talkpudert itt ezen a forumon te már rég levitézlettél kisbiszkú készülj a nagy oktoberi forradalom megünneplésére vedd elé a naftalinból a leninsapkádat küldhetsz nekünk is egy ünnepi fotot profilból.Azért megmaradsz a legnygyobb marhának itt kőzőttünk gratula.

2017. október 24.
kedd 11:14
ejnyebejnye
1572 hozzászólás
Idióta, hogy kerültél megint a magyar politikai vezetéshez? Te tudsz olvasni egyáltalán, te hermafrodita nemzetnélkűli csiga, csuszó mászó véglény?
Hallod e , gyökereim a környező falvakban vannak, disznóvágás is van, de se puliszkaevés se puliszkazabálás nincs.Mi a törökbúzadarát a disznónak és tyúkoknak adjuk.Te renegát vagy, te megeszed.De ne beszélj rólunk, szájadra se végy.
És hallod e , egy normális ember azért azt is megnézi hogy kik is az eu vezetői? Az alkec Juncker és a buzineszben érdekelt bűnbandája.
Ahogy Morvai Krisztina kifejtette , nagyon találóan:
az EU három pillére a következő: a bankok és a multicégek megrendelik, a politikai hatalom teljesíti, a média eladja az embereknek. Mivel a hatalom totálisan koncentrált, a fékek és ellensúlyok hiányoznak, óriási az egyének szerepe.
Mit mind kakikálod össze magad az unióddal.Egyre több ember belátja már hogy miről szól ez az egész.


2017. október 24.
kedd 13:54
huszita
213 hozzászólás
Vagyis, aki puliszkát zabál, az román.
Akkor bizony nagyon szomorú vagyok, mert a magukat székelynek nevező családok túlnyomó többsége igen gyakran és szívesen zabál román módra.
Arról nem is beszélve, hogy évszázadokon át ez volt a fő étel.
Minden faluban.
Aki mást mond, hazudik.
Vagy betelepült migráncs.

2017. október 24.
kedd 14:01
ejnyebejnye
1572 hozzászólás
Ezt a " magasröptű" "igazmondásodat" olvashatnám napestig, de mivel hogy egy ellenkező hibbant hisztike vagy, én részemről befejeztem.Még annyit hogy a törökbúza valamikor csak a kiválasztott kevesek, vagyis a nemesség étele volt.Megint mellétrafáltál.
De amit akartam , leirtam neked fennebb.

2017. október 24.
kedd 15:53
huszita
213 hozzászólás
Valamikor a pityóka is a kiválasztottak étele volt.
De, ha nincs pityóka és puliszka, sokmillió ember halt volna éhen az elmúlt századokban.
Úgy székely, mint román.
Nem kell szégyellni, inkább hálát adni Istennek, hogy volt.

2017. október 24.
kedd 16:47
ejnyebejnye
1572 hozzászólás
https://www.youtube.com/watch?v=K1hUkVxveUc

na huszita, nézd meg ki tüntet Orbán ellen, a fogatlan indián homless, az alkec homless és a megvezetett baxatlan hisztika.Ennyi csak ,amire képesek vagytok? Ezeket vagytok csak képesek lefizetni?
Szánalmas zigóta vagy az eszmetestvéreiddel együtt.

2017. október 24.
kedd 18:38
huszita
213 hozzászólás
Normális ember távol tartja magát tőle.
Mert messzire bűzlik.

2017. október 24.
kedd 22:08
zikkurat
264 hozzászólás
december 18? milyen alapon? amikor az emberek többsége vakargatja a fejét olyankor hogy, hogyan is "élje túl" a decemberi ünnepeket. S köszünjük az udemeré magyarázatát, miután csak úgy megszavazták ezt a hipermesterséges "ünnepet". Ja, és még ez szabadnap, melyből hosszú hétvégét lehet faragni épp Karácsony előtt.

2017. október 24.
kedd 22:29
belaba
1652 hozzászólás
Mi van december 18 kan?

2017. október 24.
kedd 22:35
igazitrebitsch
229 hozzászólás
hát a -24IQ.s normális napja ,mert a többi mint bolondok napja neki.

2017. október 24.
kedd 22:37
belaba
1652 hozzászólás
Mi az a 24OQ?

2017. október 24.
kedd 22:58
igazitrebitsch
229 hozzászólás
az a huszita fedőneve ,de az -/mínusz /előjellel van AZ IQ az intelligenciahányados,egyszerűen az hogy milyen okos egy ember,na ennek a huszitának,hogy jobban megértse nincsen esze,mert Isten elvette tőle-neki hiánya van azért -mínuszban van...vagyis kell neki még IQ sok,sok belőle.De negogy adjon neki egyet sem,mert akkor túl okos lesz ! Na most már érti?


2017-10-24: Belföldi hírek - :

Nem az áfareformra

Az RMDSZ nem támogatja a megosztottáfa-befizetésre vonatkozó kormányrendeletet. Több szempontból is elfogadhatatlanok a kormányrendeletben foglaltak, hiszen az adócsalás visszaszorítására tett törekvések leple alatt gyakorlatilag ellehetetlenítik főleg a kis- és középvállalkozások működését – olvasható a szövetség hírlevelében.
2017-10-24: Belföldi hírek - :

Lakónegyedben támadt a medve

Két személyt sebesített meg tegnap reggel egy medve Fogarason. A Brassó megyei kisvárosban történt medvetámadásban egy 39 éves férfi és egy 14 éves lány sebesült meg. A férfit karmolt sebekkel, a lányt karmolásokkal és harapással szállították kórházba, egyikük sérülései sem súlyosak. A fogarasi erdészeti hivatal a múlt héten kérvényezte a város peremén többször látott állat eltávolítását vagy kilövését, az óvintézkedés azonban nem történt meg.