Tartalom
2012. május 22., kedd:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. július 2., szerda: Közélet Választások mámorában (Jegyzet)Mintha nem múlt volna még el a kampány és a választások mámora: vidéken az alkudozás, egyeztetés, tisztségosztás és -szerzés utáni pezsgőzés folyik, Bukarestben pedig, úgy tetszik, sem a parlament, sem a kormány nem azzal van elfoglalva, ami a feladata. A törvényhozó testület például nem döntött az Adrian Năstase volt kormányfő és Miron Mitrea volt szociáldemokrata miniszter elleni bűnvádi eljárás ügyében. Arról már szólni sem érdemes, hogy mi lesz az oktatási vagy az átvilágítási törvénnyel, netán a kisebbségek statútumát szabályozó jogszabállyal. Marad minden őszre, de valószínűleg akkor az általános választásokra való készülődés miatt seprik majd le az asztalról.
Nem sokkal jobb a helyzet a kabinet háza táján: Tăriceanu vagy párton belüli ellenfeleinek félreállításával foglalatoskodik, vagy pedig már az őszi választásokra készül. Erre utal legalábbis az az intézkedés, miszerint minden kilencedik osztályos diák ingyen kap majd számítógépet a tanév kezdetén. Pedig mindennapi gondjaink nemhogy eltűntek volna, de még szaporodtak is az elmúlt hetekben: lásd a földgáz és a villanyáram árának emelését, ami újabb inflációs hullámot gerjeszt, a kőolaj egyre drágább, és ez az üzemanyagárakon is érződik.
Egyfajta zűrzavar az önkormányzatok körül is érződik: a zárt ajtók mögötti egyezségek, a tisztségekért való alkudozás, az erődemonstráció néhol teljesen háttérbe szorította a valós problémákat. Márpedig lassan el kellene kezdeni a munkát, átfogó fejlesztési elképzeléseket kellene kidolgozni, és mielőbb uniós alapokat megpályázni, hiszen az elbírálásnál azok élveznek előnyt, akik hamarabb érkeznek. Éppen ezért fontos például a sepsiszentgyörgyi városrendezési terv elkészítése, amelyet nemrég kezdeményezett az önkormányzat.
Az európai pénzek hatékony bevonásával az új önkormányzati vezetők előtt történelmi lehetőség áll: mandátumuk akár emlékezetes is lehet, hiszen számos olyan fejlesztést valósíthatnak meg, amely eddig anyagi okok miatt fel sem vetődött. Ezért is szükséges, hogy a győzelmi mámort mielőbb a helyi közösségek érdekében végzett komoly munka s kijózanodás kövesse. Szerző: Farcádi BotondCikk megjelenítése: 548Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 21:30 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Sascha - 21:25 Végleges az MPP megyei listája
Ferencz - 21:20 Röviden
deakamilla - 21:16 Végleges az MPP megyei listája
Ferencz - 21:10 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Ferencz - 21:00 Diszkrimináció hallgatólagosan
Ferencz - 19:54 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
Hubert - 19:50 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
Ferencz - 19:47 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
malmos - 19:24 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||