Besenyőn megállt az idő (Jegyzet)

Ha messziről érkezett, értetlenül csóválja fejét, ha közelebbről, talán már csak legyint. De a lehangoltság élménye garantált. Betonbiztos. Megkerülhetetlen, mint az a tucatszám sorakozó, tengelytörő gödör a roggyant vidéki úton, furcsálkodhat, joggal — hát ez is Székelyföld? És a porfelhőbe burkolózó tankcsapdákon kívül, megpillantván az út melletti, jókora rögtönzött szeméttelepet — Sepsibesenyő és Angyalos között tehát —, nem csoda, ha bermudanadrágja zsebében kinyílik csillagos bugylibicskája. Hiszen innen néhány kőhajításnyira a turisztikai vonzerő, emitt meg szenny taszítóereje készteti értetlenségre az arra járót: hogyan lehetséges? Miért e siralmas látvány, még meddig kell rendezetlenül, rögtönözve tárolni a hasznavehetetlen kacatokat, papírt, sörösdobozt, az undor kegytárgyait; a legegyszerűbben és a legkényelmesebben az út mellé hordani a háromszéki falvak szemetét? Mikor lesz végre szakszerű, a vidéket is felölelő hulladékgazdálkodás? Amiről évek óta hallunk, beszélnek róla, beszélnek róla...

Besenyőn, a tóparton különben mintha megállt volna az idő. Nem csak a falu előtti szeméttenger miatt, nem mintha nem lenne egyedi a környezet, s nem lenne bájos a falu, nyugtató a tábor üdesége, jómódra utaló a nyaralók látványa. Csupán ha valaki kíváncsiságból jön, messzebbről érkezik, eldöcög idáig a rettenet útjain, az említett adottságokon kívül alig talál valamit, amit idegenforgalmi szempontból hozzáadhatna e kistérséghez. Szolgáltatásként. Ami csak itt van, amiért érdemes ide jönni. Alighanem sok víznek kell még lefolynia a Besenyő patakán, számtalan hétvégi dajdajt kell még elszenvednie a csendre s a nyugalomra (is) vágyó tópartinak, s bizony, szeméthegyeket kell elhordani a szomszédos hulladéklerakóról, míg e kor igényeihez illeszkedő turizmus gyökeret ereszt e tájon.