Tartalom
2012. május 22., kedd:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. július 3., csütörtök: Közélet Román elégedetlenségAntal Árpád polgármester teljesen szét akarja választani a román és a magyar közösséget — fejtette ki Petre Străchinaru demokrata képviselő. Sértésnek vette, hogy Sepsiszentgyörgy frissen megválasztott vezetője felszólította a román önkormányzati képviselőket, mutassák be javaslataikat és a román közösség prioritáslistáját. ,,Nincsenek román prioritások, csak az identitásmegőrzés terén, és ezek finanszírozása intézményi és pályázati úton megoldható. A város minden lakójának ugyanazok a prioritásai, nemzetiségtől függetlenül. Mi nem akarjuk, hogy az út egyik felét a románoknak, másikat a magyaroknak aszfaltozzák le, és azt sem, hogy a Mihai Viteazul teret csak a román közösség számára újítsák fel, illetve, hogy a Lábas Ház csak a magyar civil szervezetek székháza legyen" — mondta Străchinaru. A város vagyonát, értékeit az egész közösség érdekében kell hasznosítani, és véget kell vetni az etnikai szeparatizmusnak — vélekedett. Kifogásolta, hogy a városi tanács bizottsági román elnökének nem a Román Szövetség képviselőjét, hanem Mădălin Guruianu független képviselőt kívánják megválasztani, és ,,etnicista túlkapásnak" nevezte, hogy az MPP megyei önkormányzati képviselői székely zászlót tettek a bibliába az eskü letételekor. ,,Egy megmerevedett románellenességet tapasztalunk, amely ellentmond az együttműködésről szóló nyilatkozatoknak" — hangsúlyozta a demokrata képviselő, és hozzáfűzte, nagyon reméli, a parlamenti választások után a D-L P nem lesz arra ítélve, hogy közösen kormányozzon az RMDSZ-szel. Szerző: Farkas RékaCikk megjelenítése: 1013Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 21:30 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Sascha - 21:25 Végleges az MPP megyei listája
Ferencz - 21:20 Röviden
deakamilla - 21:16 Végleges az MPP megyei listája
Ferencz - 21:10 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Ferencz - 21:00 Diszkrimináció hallgatólagosan
Ferencz - 19:54 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
Hubert - 19:50 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
Ferencz - 19:47 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
malmos - 19:24 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||