Romkert burjánnal (Jegyzet)

Tábla és oszlop kötődése komótos, laza, miként a pirostarkák ballagása esténként. A támaszkodó pléh névjegyet talán még egy elszánt béka is átugorhatná, annyira földközeli.

Különben éppen kánikula fojtogat, kinek lenne ilyenkor kedve ugrándozni?

A közel félezer lelket számláló, egykori fürdő központja a hőséghez szabottan kihalt, lélek se rezzen. Apró világ, moccanástalan. Csak a bezárt, szocreál szállodával szemben álló, homlokzatán az újkor freskóival és légkondicionáló szerkezetével virító görögkeleti templom előtt dolgoznak páran: építenek, korszerűsítenek — ma egy tégla, holnap kettő, holnapután már egy újabb hagymakupolás erődítmény —, nekivetkőzve, beszélgetve. Hozzájuk hasonlóan e táj nyelvjárásától különböző szóval kérdeznek fára mászó, unatkozó kisdiákok, talán csak próbálkozva, rutinosan pénzt kéregetve. Gondolhatják, talán csak adnak, hiszen ők azt mondják, kenyérre kellene. Nem koldusok, csak megszokták, hogy az úr hajléka mellett kinyújtott tenyérrel is lehet cseperedni.

Az aprócska központ befogadóbb része a bekerített, gondozott pici park, kemény, mállásmentes málnási andezitre helyezett turullal, mely éppen szárnyait lendítené, s éles tekintetével a bejárati székely kapun át a freskókra pillant. Nincs az a rekkenőség, amely elolvasztaná ,,a magyar honalapítás 1100 éves emlékére" készült emlékmű s a szemközti, cicomás imaház közötti kontrasztot.

A tömbházszerű szálló s egy szétesni készülő, bedeszkázott ablakú, lepattogott vakolatú, emeletes saroképület között — földszintjén még laknak, az udvaron leegyszerűsített életformára utaló nyomok, vedrek, edények — útféle vezet a sportpályához. Itt jobbról kriptaként nehezedik az egész Málnásfürdőre a leomlott Ilona villa. Pontosabban: annak maradványa, csonkja. Körülötte sárga műanyag szalag feszül, belépést tiltó, piros színű, fehér sávos tábla. És odébb, egy beszegezett, lakatos ajtón kézzel mángált felirat: vigyázat, omlásveszély. Persze, mondjuk egy balatonakarattyai alkalmi kíváncsiskodónak ehhez is tolmács kellene, hogy megértse. (Szövegek, barnuló feliratok a múltból: az elrejtettebbek közül mofetta, falatozó még két nyelven, ám a központi, még a vívmányok korából fennmaradt, felpattogó, rozsdás településtérképen a bejelölt turisztikai látványosságok már kizárólag az állam nyelvén olvashatóak, akárcsak a veszélyre utaló előbbi, jóval későbbi intés.)

A villa tehát egy ideje megelégelte a csendes pusztulást — mint közismert, a korábban vállalható fürdőélettel büszkélkedő Málnásfürdő 1990 óta csak fogy, kopik, töredezik — és földre borult. Középső része már teljesen eltűnt, csak a kétoldalt tornyosuló rom, szuvat, murva, deszkahalmaz jelzi, hogy nem természetes állapot e különös foghíjas tér. Egyik oldalán maradt egy sivár, vékonyabb homlokzati rész néhány csontvázszerű tetőgerendával, cseréppel, pár bizarr, rózsaszínes beltéri keresztmetszettel, sehova sem nyíló fehér ajtókkal, egykori angolvécék csempézett fülkéivel. Közben a másik, borvizes promenád felőli oldalon valamivel szolidabb, sarkain két toronnyal szegélyezett bejárati ajtós épületreliktum szomorkodik. Bár élettelen a terület, a szemét azért itt is meghúzza magát üregekben, borvízforrások környékén. A látványos szétesés, szétfaricskálódás mellett e lepusztult területen meghatározó a hely környezeti adottsága is, a lombok eleven zöldje az egymást erősítő csenddel és madárdallal. A nyugalom egy olyan lehetséges szigete ez, amihez fogható lakott terület környékén nincs túl sok... A fák között még megbújik néhány házrommaradvány, étkező, mofetta, lakóépület, miegymás, náddal körbeölelt borvízforrásokhoz vezető néhai sétánnyal, mely mostanra már csak nedves gyepével, pocsolyájával, barnászöld mohájával, rajta szemérmeskedő, nefelejcsszerű virágkollekciójával hívja fel magára a figyelmet, utóbbi igen csábos, a növény nemesen egyszerű világoskékje talán a legemberibb látvány e pusztulássorozatban, csillogó lánytekintetre emlékeztető. Ennyi itt a szépség, a többi gaz, burján. Kiabáló romhalmaz. Beszegezett bejáratok, bedeszkázott, betört ablakok, lakatok, zárak, rácsok. Van még valakinek egyáltalán kulcsa ide?...

Málnásfürdőnek ez a része ma már csak emlék, vagy talán az sem, az egész olyan, mint egy szilánkos fogmaradvány, amellyel már nem lehet, mit kezdeni, legfennebb eltávolítani. Itt sem lehet mást tenni, le kell bontani az épületroncsokat, el kell takarítani a hulladékot, szemetet, cirádás, ósdi, jobb napokat is látott szobák falrészeit. Hogy ezt mikor, ki fogja megtenni? Hogy épül-e itt, e szemnek és léleknek egyaránt kedves térben valami hasonló, pihenést, feltöltődést, akár üzleti forgalmat szolgáló hajlék, hogy mi lesz a borvízforrásokkal, a sétánnyal? Amíg tényekkel is megválaszolható lesz e kelletlen kérdés, a régi fényképek és fürdőéleti pezsgést tanúsító üdvözletek bekerülhetnek egy nagy, közös székelyföldi emlékkönyvbe, s akinek jólesik, csak lapozgassa.

*

Utóirat: persze, Háromszéken sok új vendégváró helyet építettek, és töretlen lendületben az idegenforgalom. Dübörög, miként a magyar gazdaság. A turizmus székely eldorádója sejlik itt, karnyújtásnyira tőlünk, csak a földhözragadtabbja, a kákán is mindörökké csomót kereső ezt nehezen akarja észrevenni. Különben is, miattuk van minden, mert csak kritizálnak, nem akarják észrevenni a jót, a szépet. De egyszer majd mindenkinek kinyílik a szeme, és lesz itt még Kánaán!... Ám addig is: látjuk tehát a napos oldalt is, már hogyne látnánk, a fejlődés felé mutató, alapos, határozott, konszolidált elképzeléseket, merész terveket. Gondolatban pedig már egy szabadságot kitöltő, nagy nyári kalandtúrát tettünk a borvizek útján, életre szóló élményekkel töltöttük fel elégedetlenkedő, háborgó lelkünket, és mindeközben jókat szalonnáztunk az erdő szélén. Szóval, tudjuk, alapjában véve itt minden szép, itt minden jó. Hiszen: ez a hazánk. De — még egyszer visszakanyarodva Málnásfürdő romkertjéhez — az azért nem túlságosan nagy baj, ha nem tapsolunk annak, hogy lábunk alól ráncigálják ki a talajt, illetve hogy változatlanul képtelenségnek tűnik közönnyel, fásultan, beletörődötten, érzéketlenül elandalogni e konok, szűnni nem akaró romlás mellett?