Amilyen a kormány, olyan az ellenzék

2017. november 24., péntek, Máról holnapra
Farcádi Botond

Nem történt semmiféle csoda, elbukott tegnap a parlamentben a Tudose-kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány, a kabarénak is szánalmas mutatvány végére pedig kiderült: a hatalmon levő szociáldemokrata-liberális csapat hozzá nem értéséhez talán csak a pulpitusnál vajjal-tejjel-tojással felálló ellenzék dilettantizmusa hasonlítható.


A liberálisok kezdeményezése ugyanis eleve kudarcra ítéltetettként indult, ha számolni még nem felejtettek el, maguk is tudhatták, nincs meg a szükséges többségük a kormánybuktatáshoz. És ez még csak a kisebbik baj: de nem is tettek semmit azért, hogy meglegyen. Hogy például legalább a kormányoldalhoz lazábban kötődő RMDSZ-nek, a nemzeti kisebbségeknek tegyenek valamiféle ajánlatot, ha már arra képtelenek, hogy a bűnüldöző szervek által sarokba szorított Liviu Dragnea táborában keressék meg az elégedetlenkedőket, esetleg a koalíciós partnereiket próbálják átcsábítani.
Persze, tisztában van ezzel Ludovic Orban és csapata is, és ez azt jelenti, hogy valójában nem is akarták a Tudose-kabinet távozását. A liberálisok és ellenzéki padtársaik – a Traian Băsescu vezette Népi Mozgalom és a Mentsétek meg Romániát Szövetség honatyái – bizonyára arra számítanak, hogy hatalmi pozícióban maradva óhatatlanul is tovább romlik a szociáldemokraták megítélése, ők pedig csak erősödnek, ezért aztán a következő választásokon biztos befutók lesznek. Ez a számítás akár helytálló is lehet, csak éppen az nem világos, hogy akkor mi értelme volt a bizalmatlansági indítvány beterjesztésének? A liberálisok vélhetően reflektorfénybe szerettek volna kerülni, médiaszereplést akartak, tematizálni kívánták a közbeszédet. A gond csak az, hogy eközben saját táborukat csapták be, hiszen egy olcsó színjáték kedvéért beleálltak egy olyan összecsapásba, amelynek kimenetelét maguk is tudták. Úgy akarták tehát a kormány bukását óhajtó szavazópolgárokat a maguk oldalára állítani, hogy közben valójában maguk a hatalom maradását szerették volna – mi ez, ha nem átverés, becsapás, kérdezheti az SZDP-ellenes szavazópolgár?
Az ilyetén ellenzéki politizálás pedig hosszú távon hihetetlenül káros: a szocialisták hagyományosan alacsonyabban képzett, jelentős részben vidéki szavazótáborától különböző, képzettebb, öntudatosabb, igényesebb szavazópolgárban ugyanis azt a benyomást erősíti, hogy az ellenzék sem különb a kormánypártoknál, nem is érdemes tehát a választásokon részt venni, mert egyszerűen nincs, akire szavazni. A távolmaradás legnagyobb nyertese pedig a könnyen mozgósítható szavazótáborral rendelkező, jól szervezett Szociáldemokrata Párt.
Amely éppen ezért akár meg is köszönhetné a tegnapi kínos produkciót szerencsétlen, magatehetetlen ellenzékének.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 775
szavazógép
2017-11-24: Közélet - :

Ittas vezető

A lemhényi rendőrőrs munkatársai gyanúsan közlekedő személygépkocsira figyeltek fel szerdán este. Az autót megállították, vezetőjét alkoholszondába fújatták. A mérőműszer 0,78 mg/l szesztartalmat mutatott ki a kifújt levegőben. A sofőrt vérvételre kórházba szállították, nevére ittas vezetésért bűnügyi vizsgálati iratcsomót nyitottak. (sz.)
2017-11-24: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Drágább lehet az ivóvíz

Szolgáltatási díjainak módosítására készül a Kovászna megyei regionális szolgáltató, a Közüzemek Rt., s amennyiben ezt minden illetékes fórumon támogatják, jövő év elejétől többet kell majd fizetniük a háromszékieknek az ivóvízért,  és a csatornázási díj is magasabb lesz. Az intézkedés mintegy negyvenezer háztartást, illetve 14 ezer céget, intézményt érint.