Olyan Romániában a kisebbségek helyzetének mintaszerű rendezése, mint a beígért nagy jólét: állítják, szajkózzák valóságát, ám saját bőrén mindenki az ellenkezőjét tapasztalja.
Egy éve nyerte meg a választásokat a földi Kánaán beköszöntét ígérő koalíció, és rögtön munkához is láttak, hogy megvalósítsák sokat ajnározott kormányprogramjukat.
Emelték a nyugdíjakat, az állami alkalmazottak fizetését, ám a jólét valahogy csak nem akarja megvetni lábát tájainkon, hisz egyensúlyteremtési próbálkozásaik, átgondolatlan reformjaik miatt napról napra válik semmivé mindaz, amit oly nagyvonalúan szétosztogattak. Hígul a lej, nőnek a kamatok, emelkednek az árak, mind mélyebben kell zsebünkbe nyúlnunk a napi megélhetésért. Látványosan úszik el az a kicsivel több, amivel „gazdagítottak”, de egyebet sem hallunk, mint hogy dübörög a gazdaság, Románia Európa és a világ éllovasai közé soroltatott. Elégedett a miniszterelnök, a pártvezérek pedig, ha nem a párhuzamos állammal harcolnak, az eredményekről szónokolnak, ám a nép hálátlan és elégedetlen.
Nincs ez másképpen a kisebbségek helyzetével sem. Elmondhatja Klaus Iohannis államelnök minden nemzetközi fórumon, mily példásan rendezték azt, dicsérhetik önmagukat itthon s a nagyvilágban, ha mi, az érintettek egészen mást érzékelünk a hétköznapokban. Lehetnek törvények, ha azokat nem alkalmazzák – lásd: a marosvásárhelyi kétnyelvű utcanévtáblák ügyében már a bíróság is kijelentette, nem diszkriminatív a hiányuk –, ha egyetlen tollvonással felszámolhatnak egy magyar iskolát, ha árulónak neveznek, amiért nem vagyunk hajlandóak december elsejét ünnepelni, terroristának kiáltanának ki, ha felhúznánk egy magyar zászlót. Hosszasan sorolhatóak azok a „vádak”, melyekkel csak az elmúlt hetekben szembesültünk, és a tolerancia, a megértés mintapéldája az is, amint nemzetbiztonsági kockázatnak tekintik a megmaradásunkat szavatoló autonómia iránti igényünket. Politikusok és újságírók összehangolt kórusa tesz arról, hogy minden adandó vagy kreált alkalommal ellenünk hangolja a román közvéleményt, napokig folyhat a magyargyalázás, melynek eredményeképpen évről évre nő a bennünket el nem fogadók aránya, és már nemcsak a városunk utcáin felvonuló szélsőségesek, de a sportesemények szurkolói is kitakarítanának az országból. Ez lenne a magyarság helyzetének oly példaértékű rendezése?
Egy torz ország torz valósága, hogy miközben nap mint nap azt halljuk, egyre jobb nekünk, a holnap miatti aggodalmak fokozódnak bennünk magyarként, polgárként egyaránt. Félünk a gazdaság összeomlásától, az újabb válságtól, és tartanunk kell attól is, mily meglepetések várnak még ránk a majd százéves Románia ünnepén. Politikai kalandorok, nacionalista hangadók játszanak jelenünkkel, jövőnkkel, de bármily meggyőzőek igyekeznek lenni, a nyers valóság előbb-utóbb felfeslik.