Sepsiszentgyörgy, 2012. május 22., kedd 23:18
Köszöntjük Júlia, Rita nevű olvasóinkat!
Regisztráljon, és szóljon hozzá írásainkhoz
felhasználó jelszó
Tartalom
2012. május 22., kedd:
Legolvasottabb 10 írásunk:
Legtöbb hozzászólás:
2008. július 5., szombat: Nemzet-nemzetiség

Ezer év után (Jegyzet)

Szeben és Brassó közt fekvő dél-erdélyi szülőfalujában járt nemrég egy Nürnbergbe kitelepedett ismerős, és csak a döbbenet hangján tud szólni arról, amit látott.
Ezúttal nem is azt találta említésre méltónak, hogy az egykori szászságnak írmagja sem maradt az ősi földön, igazán nem volt számára újdonság, hogy népe kiebrudalása, kiárusítása alaposan megtizedelte a falusfelek sorait, miként az sem, hogy a tömeges menekülés és a határok megnyílta után a még munkaképesek kiköltözése nyomán végleg felszámolódtak a nyolcszáz éves közösségek, a hírmondónak hátramaradt öregeket pedig a temető fogadta be, s ezzel az utolsó szász szó is elhal a tájon, s csak az épületek, templomok, erődítmények, romok maradnak elmesélni a történetet — hiszen minderről, az erdélyi múlt egy oszlopának kidőltéről sokat beszélgettünk már, s még gyakrabban tárgyal új otthonában, a németországi szász egyletekben, amelyek könyvekbe iparkodnak menekíteni a siebenbürgeni tapasztalatok emlékét. Nem is a településekre beköltözöttek új szokásait, a szülőházát ma birtokló család élethez és munkához való viszonyulását tette ezúttal szóvá, hanem a táj változásának riasztó méreteit.
A dél-erdélyi kultúrtáj, az évszázadok verejtékével termékennyé tett dél-erdélyi határ, a valamikori szántók, kertészetek, gyümölcsösök helyén ugyanis ma a fű királysága terjeszkedik, legelővé és kaszálóvá változott át húsz év alatt a korábban kézzel, ekével, lóval-traktorral megművelt dűlők jó része, és juhnyájak, marhagulyák járják rajtuk a maguk útját, másutt a vadon nyomul feltartóztathatatlanul, bokrokat, bozótot küldve előhírnökül. A demográfiai űr, melyet e szorgos nép eltűnte és földbe süllyedése idézett elő a falvakon is, felér egy katasztrófával, de a határban ezer évvel vetette vissza a civilizációt: mintha a valamikori pásztorkodó életmód támadt volna fel ezeréves sírjából, és járná kísértetként a dél-erdélyi lankákat, hegylábakat.
Ha nem tapasztaltam volna, hogy Szatmár—Nagykároly környékén magyar földműves közösségek miként hagyták fel szántóikat a juhászkodók javára, azt mondanám, a szászokra és Dél-Erdélyre szorítkozik a jelenség, holott...
Hozzászólások
Ha hozzá szeretne szólni, jelentkezzen be
Felhasználónév:
Jelszó:


Miért regisztráljon? Regisztrált felhasználóként:
  • Hozzászólását csatolhatja írásainkhoz
  • Feliratkozhat a hírevélre
  • Saját profil-oldala lesz a Háromszék weboldalán


A regisztráció ingyenes !!!

Regisztráljon most
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el.
A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Háromszék nyomtatott+online
HónapEURRONUSDHUF
1 4,76 ~20,00 ~5,9 ~1438
3 14,28 ~60,00 ~17,7 ~4316
6 28,56 ~120,00 ~35,5 ~8632
12 57,12 ~240,00 ~70,8 ~17264
Háromszék online
HónapEURRONUSDHUF
1 3,80 ~15.99 ~4,73 ~1150
310,83 ~45,57 ~13,48 ~3277
621,20 ~89,22 ~26,39 ~6417
1241,00 ~172,69 ~51,00 ~12420
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
Ha Ön már regisztrált, lépjen be kontójába
Felhasználónév:
Jelszó:
Ha még nincs fehasználói fiókja, itt Regisztrálhat
- x:
Wass Albert-szobrot avattak Debrecenben
Wass Albert-szobrot avattak DebrecenbenMúlt hét végén Debrecenben felavatták Wass Albert egész alakos szobrát. Az alábbiakban a szobor alkotója, Györfi Sándor (képünk) szobrászművész vallomását idézzük:

- Bogdán László:
Szilágyi Domokos emlékezete
Szilágyi Domokos emlékezete
Hetvenéves lenne idén, ha lenne… De jó három évtizede már nincs. Kilépett az életéből a Kányafőn, mint egy rossz cipőből. Magára maradt egy domboldalon a gyógyszereivel, a konyakjával és a démonaival… Az okon míg vitáznak, az ok személyiségében keresendő.

Archívum
<<2012 május>>
HKSzCsPSzV
1
6
13
20
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
Médiapartnerünk a:
HHRF
© 2003-2012 H-PRESS - Minden jog fenntartva - Háromszék, független napilap Sepsiszentgyörgy
programozás: laca.ro
- RSS