Megújul a Koltói kastély

2017. december 6., szerda, Belföld

Az Európai Unió regionális operatív programja finanszírozásával újítják fel Koltón a Teleki-kastélyt, amelyben Petőfi Sándor a mézesheteit töltötte, és amelynek emeleti termeiben az 1980-as évektől Petőfi-múzeum működik. A Máramaros megyei Koltó köz­ség önkormányzata – a kastély tulajdonosa – 6,8 millió lejes támogatást nyert a kastély felújítására. „Most tartjuk a közbeszerzést a kivitelező kiválasztására, és ha minden jól megy, a jövő év közepén indul a felújítás” – nyilatkozta Csendes Lajos, a 2600 lelkes, 55 százalékban magyarok, negyven százalékban pedig romák által lakott Koltó polgármestere. A 18. század közepén épült barokk kastély napjainkra meglehetősen rossz állapotba került. Másfél hektáros kertjét is fel kellene újítani,  erre azonban egyelőre nincs pénz. A kastélykertben megtekinthető többek között Petőfi Sándor és Szendrey Júlia egész alakos szobra (Pogány Gábor Benő szolnoki művész alkotása), Teleki Sándor mellszobra, valamint a költő kőasztala az egykori somfa alatt. A koltói kastély leghíresebb uráról, gróf Teleki Sán­dor honvédezredesről, emlékíróról, valamint barátjáról, Petőfi Sándorról vált nevezetessé, de megfordult a birtokon Jókai Mór is. (Krónika)

EMBERT ÖLT A VADDISZNÓ. Életét vesztette egy negyvenéves férfi hétfőn, miután vaddisznó támadta meg az utcán és felhasította a combartériáját. A kétgyermekes apa a rohammentőegység érkezésekor még eszméleténél volt, ám az újjáélesztési kísérletek dacára hamarosan elhunyt. Az eset az Argeş megyei Tigveni község Bârseşti falujában az iskola közelében történt. Romániában több vaddisznótámadást is jelentettek az utóbbi években, de eddig egyet sem lakott településről. (Hotnews)
MEDVEJÁRÁS LIBÁNBAN. Két hónapon belül másodszor tört be a medve két libáni nyaralóba: kerítést, bejárati ajtót, vízvezetéket, berendezési tárgyakat tört össze, és kirámolta az élelmiszereket az udvarra. Mindkét ház az út menti csorgó közelében található, ahhoz a házhoz is közel, amelybe az utóbbi időben hatszor is bejárt a vadállat. A károsultak szerint több medve garázdálkodik a környéken, a nyár folyamán mintegy száz házban megfordultak már, az emberek félnek kijárni. A gyergyóújfalusi önkormányzat két medve kilövését kérvényezte. Egyed József polgármester a történtek kapcsán elmondta, hogy házban tett kárra vonatkozó jelentést nem továbbíthatnak az illetékeseknek. Hozzátette: múlt héten egy 28 oldalas dokumentumot küldtek el a környezetvédelmi miniszternek, amelyben részletezik, hogy miért kérik két medve kilövését a környéken. (Székelyhon)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1446
szavazógép
2017-12-06: Belföld - :

Határidő a határozatokra

A bírósági ítéleteket legtöbb 30 nappal a kimondásukat követően közölni kell – legalábbis az igazságügyi jogszabályok módosítását tárgyaló parlamenti bizottság tegnap elfogadott módosító indítványa szerint, amely azt is kimondja, hogy a 30 napos határidőt legtöbb kétszer lehet további 30 nappal halasztani, de csakis megalapozott indoklás mellett. A javaslat az SZDP-től származik, de senki nem ellenezte, a bizottságban egy tartózkodás mellett fogadták el. A tervezet sorsa a plénumban dől el.
2017-12-06: Belföld - :

Lehetőség nyílik az újraalapításra (Marosvásárhelyi iskolaügy)

Elfogadta a szenátus az oktatási kerettörvény módosítását, amely jogalapot teremt arra, hogy a parlament törvény útján alapíthassa újra a helyi hatóságok által felszámolt marosvásárhelyi katolikus iskolát – közölte tegnapi hírlevelében az RMDSZ. A jogszabályt már korábban elfogadta a képviselőház, így hatálybalépéséhez már csak az államfő aláírására van szükség.