Kosárlabda, Női Nemzeti LigaA Sepsi-SIC megdolgozott a hétvégi győzelemért

2017. december 11., hétfő, Sport

A bajnoki címvédő Sepsi-SIC az utolsó negyedben mutatott jó játékának köszönhetően 82–66 arányban diadalmaskodott a Kolozsvári U csapata felett a női kosárlabda Nemzeti Liga 9. fordulójában, és nyolc zsinórbeli győzelemmel az első helyen zárta az alapszakasz odavágóját. A zöld-fehérek hullámzó teljesítményük miatt saját maguk tették nehézzé a szombati rangadót, ám akárhányszor vezettek a vendégek, a zöld-fehéreknek mindig sikerült visszarázódniuk a meccsbe, és végül a rutin, a hosszabb kispad a javunkra döntötte el a mérkőzést.
 

  • FItó: Henning János
    FItó: Henning János


A sepsiszentgyörgyiek 5–0-s rohammal kezdtek, ám a kincses városbélieknek sikerült felzárkózniuk, sőt, lépést is tudtak tartani a zöld-fehérekkel. A hajrában a Sepsi-SIC egykori játékosának, Thompsonnak köszönhetően vezetett a Kolozsvár, ám Hamilton-Carter kosarával 15 egyenlővel zárult az első negyed. A második játékrész elején felváltva vezettek a csapatok, majd kiegyensúlyozottá vált a küzdelem, és a 16. percben Gödri-Părău triplájával 26–26 volt az állás. A félidő hátralévő részében itt is, ott is potyogtak a kosarak, de Huţanu kétpontosával 34–32-vel ért véget az első húsz perc.
A térfélcserét követően gyorsan egyenlített a Dragan Petričević irányította együttes, s egy rövidre szabott hárompontos párbaj után hat ponttal vezetett a hazai csapat (46–40). Sajnos, nem tudtuk megtartani előnyünket, s Ghizilă, illetve Kalusic remekelésének köszönhetően az egyetemisták 10–0-s részsikert hoztak össze, amivel már vezetett is a Kolozsvár (46–50). A harmadik negyed hajrájában Gödri-Părău és Marshall remekelt csapatunkból, s a SIC gyorsan ledolgozta hátrányát, és plusz háromról várta a zárószakaszt (57–54). Az utolsó negyed már rólunk szólt, a 32. percben pedig 64–54 volt az eredmény. A folytatásban is mi irányítottuk a küzdelmet, és támadásról támadásra nőtt a két csapat közötti különbség, s Fontaine véghajrábeli hét pontjával 82–66-ra nyert a Sepsi-SIC.
A találkozó két legeredményesebb játékosát a Sepsi-SIC adta, hiszen Gödri-Părău és Marshall egyaránt 20–20 ponttal járult hozzá csapatunk sikeréhez, a túloldalon pedig a 17 pontos Ghizilă jeleskedett. Teljesítménye mellett Thompson produkciója is kiemelkedik a vendégcsapatból, hiszen a zöld-fehérekkel két bajnoki címet is begyűjtő kosaras dupla-duplával (10 lepattanó, 14 pont) zárta a volt együttese elleni meccset.
A Sepsi-SIC legközelebb csütörtökön lép pályára, mikor is az Európa-kupa playoffkörének 1. fordulójában a görög Olympiakosz Pireusz csapatát látja vendégül a Sepsi Arénában.
Kosárlabda női Nemzeti Liga, 9. forduló: Sepsi-SIC–Kolozsvári U 82–66 (15–15, 19–17, 23–22, 25–12). Sepsiszentgyörgy, Sepsi Aréna. Mintegy 1500 néző. Vezette: Andrada Mónika Csender, Costin Bogdănescu, Andrei Hapau. Sepsi-SIC: Webb 15/9, Kress 7, Marshall 20, Gödri-Părău 20/6, Neagu (cserék: Fontaine 9, Kilin, Hamilton-Carter 4, Džankić, Kovács, Stoenescu, Huţanu 7). Edző: Zoran Mikes. Kolozsvár U: Taylor 5/3, Lovász, Ghizilă 17/6, Vorpahl 11/6, Thompson 14 (cserék: Aursulesei, Voica, Maxim, Bachvarova 4, Kalusic 15/3). Edző: Dragan Petričević.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2017-12-11: Sport - :

Nyert a Téglás Panzió (Minifoci)

Már nincs nyeretlen csapata a sepsiszentgyörgyi öregfiú minifoci-bajnokságnak, miután a Téglás Panzió kisebb meglepetésre legyőzte a Málnás csapatát a pontvadászat 9. fordulójában.
2017-12-11: Sport - :

Kiváló eredmények Segesvárról (Birkózás)

A háromszéki sportolók jól teljesítettek szombaton a Segesváron megtartott birkózó Vár Kupán, ahonnan több mint két tucat dobogós helyezéssel tértek haza. A viadalon a Sepsi ISK, valamint kézdialmási szekciója mellett részt vett még a megyeszékhelyi MSC és a kovásznai Legion Guard csapata is.
Eredményei: