Találkozzunk, nyerjünkA Háromszék Sepsiillyefalván

2017. december 11., hétfő, Közélet

Amint azt korábban meghirdettük, olvasóink számára új, interaktív nyereményjátékot indítunk. Azt szeretnénk, ha minél többen bekapcsolódnának, és véleményükkel, meglátásaikkal aktívan részt vennének a Háromszék tartalmának kialakításában, formai megjelenítésében, szervezési életében, egyúttal meg- és kibeszélnénk közös dolgainkat. Ugyanakkor rövid könyvbemutatók révén a szerzők jelenlétében néhány értékes könyv is a résztvevők látókörébe kerül. Közben pedig – sajátos nyereményjátékban – értékes nyereményekkel is gazdagodhatnak. Mindezt családias, közvetlen hangulatban.


Az első találkozóra december 13-án, szerdán 18 órától kerül sor a sepsiillyefalvi kultúrházban, amelyre mindenkit, de elsősorban a községhez tartozó települések – Sepsiillyefalva, Sepsiszentkirály és Aldoboly – olvasóit és érdeklődőit szívesen látjuk.
A Háromszék napilap újságíróival és szerkesztőivel való találkozás mellett a szerzők jelenlétében bemutatjuk Csinta Samu: Plakátballada, Kisgyörgy Zoltán és szerzőtársai: Mofettás könyv, Kuti János: Lássuk a medvét, Puskás Attila: Utak és ösvények című könyvét.
A helyszínen sorra kerülő nyereményjáték folyamata a következő: a laptalálkozó minden résztvevője tombolajegyet kap, amelyet kitöltve helyben helyezhet el egy urnában. Ugyanakkor a jelen hirdetéssel egy időben a nyeremények listájával együtt megjelenő szelvény is tombolajegyként használható, amelyet mind a résztvevők, mind a találkozóról távol maradók kitölthetnek, és december 13-a, szerda 14 óráig eljuttathatják a szerkesztőségbe, vagy elhozzák a találkozóra. A laptalálkozó résztvevői így akár két tombolával is benevezhetnek, vagyis dupla eséllyel vehetnek részt a sorsolásban.
Ugyanakkor, akik Facebook-oldalunkat látogatják, a találkozó kezdési időpontjáig – december 13-a, szerda 18 óra –  ezt a cikket megosztva tombolaszelvényt kapnak, amely jó eséllyel vesz részt a találkozó végén sorra kerülő sorshúzáson. (A nyereménytárgyak listáját, a szelvényt lásd a 10. oldalon.)   
Háromszék

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1485
szavazógép
2017-12-11: Közélet - :

Uniós beruházások fotókon

Sepsiszentgyörgy főterén, a megyeháza előtt épülő korcsolyapálya alatt megjelent négy háromoldalú pannó. A városban már megszokott szabadtéri tárlatok mintájára a megyei Europe Direct Információs Központ által meghirdetett fotópályázatra beérkezett munkákból válogattak egy kiállításra valót.
2017-12-11: Közélet - Iochom István:

Két tanút hallgattak ki (Székelyföldi terrorvád)

Újabb tárgyalás zajlott a Beke-ügyben Bukarestben a Legfelsőbb Ítélő- és Semmítőszéken pénteken. A 9 órakor kezdődött és majdnem délig tartó tárgyalás túlnyomó részét a két tanú – B. Sz. és H. I. – kihallgatása képezte. Ennek kétharmadát a védelem által visszahívott tanú, B. Sz. kihallgatása tette ki: csak a bíróság részéről mintegy ötven kérdésre kellett válaszolnia, majd az ügyészére és a védelem által feltettekre is. Ellentmondásos nyilatkozatok miatt két tanú – a védett tanú és B. Sz. – ismételt kihallgatását kérte Beke István és Szőcs Zoltán. A vádhatóság pedig H. I. újbóli kihallgatását szeretné.