Szelektív hulladékgyűjtésMeglepő eredmények

2017. december 13., szerda, Közélet
Az Öko Sepsi Közösségek Közötti Társuláshoz csatlakozott településekről hulladékot begyűjtő Tega Rt. képviselőit is meglepte a kétpilléres rendszerük hozta eredmény – számolt be a vállalat igazgatója, Máthé László. Elmondása szerint, amennyiben az elmúlt nagyjából egy hónapban tapasztalt tendencia fennmarad, a megye akár túl is teljesítheti a szelektív gyűjtés terén kitűzött célokat.
  • Fotó: Albert Levente
    Fotó: Albert Levente
Az igazgató emlékeztetett, az uniós elvárásoknak megfelelően országos szinten idén 25 százalékkal kell növelni a szelektíven gyűjtött hulladék arányát, hogy ez a végérvényesen lerakásra kerülő mennyiség hasonló arányú csökkenését hozza magával. Máthé László szerint őket is meglepte, hogy az új kétpilléres (egyik héten a vegyes, másik héten az újrahasznosítható) begyűjtési rendszer alkalmazásával egy hónap alatt milyen eredményt sikerült elérniük. Az igazgató rámutatott: az új rendszer bevezetését az is indokolta, hogy a Tega által begyűjtött hulladékmennyiség nem csökkent a tavalyhoz képest, sőt, körülbelül 870 tonnával többet jegyeztek. Ilyen körülmények között nehéz lett volna egy drasztikus lépés nélkül bármilyen csökkenést elérni. Az új elképzelés révén viszont máris jelentős változást tapasztaltak, eszerint míg tavaly novemberben még 3200 tonna vegyes hulladékot szállítottak akkor még Brassóba, a múlt hónapban a lécfalvi és a brassói (Barótról oda szállítják) lerakóba már csak 2300 tonna került, ami 52 járműnyi szeméttel kevesebb. Ez 27 százalékos csökkenést jelent, két százalékkal többet, mint az uniós elvárás – tette hozzá Máthé László. A vállalatvezető úgy vélte, a számottevő változás a lakossági szelektív gyűjtés megugrásának köszönhető. Erre nézve pár számadattal is szolgált: míg 2016 novemberében összesen 112 tonna újrahasznosítható hulladékot jegyzett a Tega, addig most ez elérte a 358 tonnát, ez a mennyiség tekintetében háromszáz százalékos fejlődést jelent. Az Öko Sepsi társulásra levetítve, tavaly novemberben négyszázalékos volt a szelektív gyűjtési arány, ez most felugrott harminc százalékra – fogalmazott Máthé László, hozzátéve: szinte minden településen javulást tapasztaltak. A községek közül Árkos, Kommandó, Mikóújfalu teljesített húsz százalék felett a szelektív gyűjtésben, de mindenhol legalább tízszázalékos javulást tapasztaltak. Jelentős ugrást valósítottak meg a városok, közel negyven százalékra tornászva fel a szelektív gyűjtési arányt. Máthé László szerint, ha mindent összevetnek, gyakorlatilag 45 százalékos gyűjtési arányról lehet beszélni novemberben, ami megfelel a 2020-ig teljesítendő elvárásnak. Máthé László úgy vélte, a kezdeti kétségek, aggályok ellenére úgy tűnik, a kétpilléres rendszer eredményes és járható út, és ezért a lakosságot is köszönet illeti.
A vállalat ugyanakkor a bírálatokat is szem előtt tartva igyekszik tovább javítani szolgáltatásain, a visszajelzések nyomán az újrahasznosítható hulladék számára kiosztott eddigi 60 literes zsákokat 120 literesekre cserélik januártól.
Tóth-Birtan Csaba Sepsiszentgyörgy alpolgármestere, a társulás elnöke szerint számottevő elmozdulást jelentenek ezek az eredmények a korábbi állapothoz képest. Az elnök ugyanakkor rámutatott: a vállalatnak eddig nem volt akkora kapacitása, hogy egy ilyen lépést meg tudjon tenni, ehhez a lécfalvi hulladékfeldolgozó beindítására is szükség volt. A telep működtetője képes kezelni a keletkező hulladékmennyiséget. Tóth-Birtan Csaba ugyanakkor elismerte: a lakosság hozzáállása is számít, és reményét fejezte ki, hogy ezek a számok hosszú távon is tarthatóak lesznek.
Megyénk az éllovas
Kovászna megye első helyen végzett az Ecoatitudine 2017 környezettudatosító kampány szelektív hulladékgyűjtő versenyében. Hétvégén Bukarestben tartották az InfoMediu Europa környezetvédelmi szaklap idei díjkiosztó gáláját, amelyen a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület képviselői átvehették az országos környezettudatosító kampány első helyezésért járó oklevelét és a kupát. Háromszék első alkalommal csatlakozott a kezdeményezéshez. A Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület jövőben is szeretne részt venni ebben a kampányban, lehetőség szerint több települést neveznének be a vetélkedőre. Idén a kampányban részt vevő tíz település Kovászna megyében 150 tonna szelektív hulladékot gyűjtött össze.
Cikk megjelenési időpontja: 2017-12-13 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen célt szolgál az igazságügyi törvények módosítása?







eredmények
szavazatok száma 233
szavazógép
2017-12-13: Közélet - Demeter Virág Katalin:

Kifizetődőbb otthon maradni? (Munkaerőbörzék vidéken)

Évek óta tartósan magas munkanélküliséggel küszködő háromszéki településeken szervezett állásbörzét előző hétvégén a megyei munkaerő-foglalkoztatási ügynökség, miután egy Brassó megyei cég jelezte, munkatársakat alkalmazna Árapatak, Hidvég, valamint Bölön térségéből. Bár a megjelentek közül sikerült kiválasztani megfelelő munkaerőt, úgy tűnik, az érintettek zömének továbbra sem vonzó a stabil kereseti lehetőség.
2017-12-13: Közélet - :

Ellenőrzött tisztaság

Új ellenőrzési rendszert vezetett be Sepsiszentgyörgy önkormányzata a köztisztasági vállalattal közösen. A várostakarítást eddig a vállalat emberei szúrópróbaszerűen ellenőrizték, és ez nem mindig bizonyult hatékonynak – jelentette be Tóth-Birtan Csaba alpolgármester. Eszerint az utcák hótalanítását, locsolását, seprését az önkormányzat részéről egy állandó ellenőr napi két óra alatt ellenőrzi a takarításért felelő csapat vezetőjével közösen. Amennyiben adott részeken nem megfelelő a szolgáltatás, azt újból elvégzik. Az alpolgármester szerint a cél, hogy egyenletes, kiszámítható köztisztaság legyen a város utcáin. (ndi)