Tartalom
2012. május 22., kedd:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2007. július 6., péntek: Közélet Felvidék fogadja a háromszékieket (Munkaerőexport)Negyvenhárom háromszéki kezdett el dolgozni a napokban a felvidéki Galántán, és ma újabb jelentkezőket toboroznak Kézdivásárhelyen. Eközben egyszerűsödött a külföldi munkavállalás ügyintézése is, az érdeklődőknek már nem kell Bukarestbe utazniuk, hanem Sepsiszentgyörgyön rendezhetik irataikat. Akiket el tud csábítani a szlovákiai Galántán lévő Samsung gyár (amelyet a beruházók eleinte Erdélyben szerettek volna felépíteni), ezer kilométerre kell utazniuk innen, de ez szervezetten történik, ráadásul a cég havonta egy alkalommal autóbusszal hazahozza az ittenieket, és négy nap pihenés után vissza is viszi őket. Ez része a bércsomagnak, amely 350—400 euró készpénzt jelent, emellett a vállalat biztosítja a szállást és az étkezést. Egyelőre 43 Kovászna megyei munkavállalónak van meghatározatlan időre szóló szerződése, most éppen a három hónapos próbaidőben dolgoznak, törvényes keretek között. A Samsung Pozsonyhoz közeli létesítményében LCD monitorokat, illetve televíziókat gyártanak, eddig összesen ötezren dolgoznak ott, s miként Kelemen Tibor, a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal igazgatója vélekedik, egy autóbusznyi, azaz 45 embert még biztosan toboroznak innen. Egyébként éppen ma 9 és 15 óra között a kézdivásárhelyi Gábor Áron Iskolaközpontban kerül sor az újabb fejvadászatra, tegnapig húszan érdeklődtek, de mintegy százötven jelentkezőre számítanak.
A külföldi munkához szükséges iratokat mostantól nem a fővárosban, hanem a megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatalban lehet rendezni, ezt az intézkedést az illetékesek jónak tartják, ugyanis így meg lehet úszni egy többnapos bukaresti hercehurcát. Az ajánlatok általában az egész ország területére érvényesek, de egy-egy vidéknek szóló kivételek is vannak (ilyen például a galántai lehetőség), most főként mezőgazdasági munkára várnak jelentkezőket. Szerző: Mózes LászlóCikk megjelenítése: 230Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 21:30 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Sascha - 21:25 Végleges az MPP megyei listája
Ferencz - 21:20 Röviden
deakamilla - 21:16 Végleges az MPP megyei listája
Ferencz - 21:10 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Ferencz - 21:00 Diszkrimináció hallgatólagosan
Ferencz - 19:54 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
Hubert - 19:50 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
Ferencz - 19:47 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
malmos - 19:24 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||