Tartalom
2012. május 22., kedd:
Legolvasottabb 10 írásunk: Legtöbb hozzászólás: |
2008. július 8., kedd: Közélet Kétnapos ünnep Bodokon![]() Arra pillantottunk rá, mi történt a falunapok részeként lepergett V. Megyeközi Fogathajtó Verseny és a lovasbemutató központi eseményén kívül. Előbbiről ugyanis mint kiemelkedő sporteseményről külön olvashattak lapunkban. A falunap ötödik kiadása dáridó volt a javából. Szinte hihetetlen, mennyire felpártolta a község közönsége és a környék a rendezvényt. ,,Mi ennek a községnek becsületes szegény lakói vagyunk, úgy éreztük, hogy itt a helyünk" — nyilatkozta az oltszemi magyar cigány közösség egy ünneplő csoportja. A lovasparádét a kutyakiállítás követte, ahol a környék nyolc fajkutyáját láthatták az érdeklődők, a kisállat-kiállításon pedig fajnyulakat mutattak be. Fodor István polgármester megnyitóbeszédében felelevenítette az eltelt időszak kiemelkedő eredményeit-eseményeit, vázolta a közösség előtt álló feladatokat, terveket. Két napon át szünet nélkül folyt a szórakozás, kikapcsolódás. Az Ida Aerobic kislányainak táncait százak nézték. A délután fénypontját a Fenyőcske néptáncegyüttes és nótacsokra jelentette. Felvonultak ismét a fogatok. A zenét az uzoni Atlantisz Egyesület fúvószenekara szolgáltatta, ütemére felvonult fiatal mazsorettcsoportja. Közben sült a fatányéros, a mititej, csapolták a sört. Akinek nem telt pecsenyére-itókára, megelégedett egy kürtőskaláccsal, egy pohár üdítővel. A zenéből-énekből azonban mindenki részesült. Énekelt Kristóf Kati-Milán, fellépett az udvarhelyi Székely-Land, koncertezett Balázs Pali, a csíkszeredai Role. Estébe hajlóan szabadtéri bált rendeztek (Party Band). A negyedszáz támogató segítségével megrendezett ünnepséget a Honfoglalás zenéjére felröpített tűzijáték zárta. Szerző: Kisgyörgy ZoltánCikk megjelenítése: 500Olvasóink értékelése: 0Szavazatok száma: 0Az ön értékelése: Hozzászólások
Tisztelt Látogatónk!
2012 Február elsejétől friss lapszámunk honlapunkon 0-16 óra között kizárólag megrendelők számára érhető el. A Háromszék online változatának friss lapszáma egész nap ingyenesen elérhető azok számára, akik előfizetnek a Háromszékre (a nyomtatott újság ára 20 lej havonta, 4.76 euró) a H-Press lapterjesztőnél, a postán (csak Kovászna megye területén), vagy interneten. Ennek érdekében az előfizetők a regisztrációnál használt e-mail címükről küldjék be a nyugta adatait (név, lakcím, nyugtaszám, dátum, az előfizetés időszaka, összeg) a hpress@3szek.ro címre;
A Háromszék online változata külön is megrendelhető a www.3szek.ro weboldalon a PayPal-rendszer segítségével, vagy bankkártya-fizetéssel, illetve személyesen a szerkesztőség pénztáránál. Az előfizetés ára havonta 3.8 euró (vagy az ennek napi árfolyamon megfelelő lej, dollár, forint.). A három, hat, illetve 12 hónapra előfizetők számára 5, 7, illetve 10 százalékos kedvezményt biztosítunk (lásd az alábbi táblázatot; a valutaárak az árfolyam függvényében változnak).
Ha meg szeretné rendelni a nyomtatott vagy az online változatot, be kell lépnie felhasználói fiókjába.
| Archívum
Legújabb galéria
Szavazás
Online látogatók
Legújabb hozzászólások
Sascha - 21:30 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Sascha - 21:25 Végleges az MPP megyei listája
Ferencz - 21:20 Röviden
deakamilla - 21:16 Végleges az MPP megyei listája
Ferencz - 21:10 Barót: Új egység a közösségért (Kampányban)
Ferencz - 21:00 Diszkrimináció hallgatólagosan
Ferencz - 19:54 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
Hubert - 19:50 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény)
Ferencz - 19:47 Régi toborzások hangulatát elevenítették fel
malmos - 19:24 Engedmény a magyarságnak (Választási törvény) Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
BNR Valutaárfolyam
Most megy a TV-ben:
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
