Háromszék legjobbjaiÖnök döntöttek!

2018. január 3., szerda, Sport
Lapunk olvasói 2017-ben is megválasztották Kovászna megye legjobb sportolóit, csapatát, edzőjét. Ez alkalommal bő két hét után került pont a Háromszék napilap rendezte szavazásra. Ahogy már megszokhattuk, olvasóink voksai alapján – immár negyvenhatodik alkalommal – mi is díjazzuk megyénk legjobbjait. Célunk ezzel a szavazással nem más, mint hogy elismerésünket fejezzük ki és köszönetet mondjunk azoknak, akik fáradságot nem ismerve a nemrég véget érő esztendőben is tisztességesen képviselték Háromszék színeit az országban és annak határain túl.
  • Kovásza megye legjobb csapata 2017-ben Fotó: Facebook/Sepsi-SIC
    Kovásza megye legjobb csapata 2017-ben Fotó: Facebook/Sepsi-SIC

S ha már választottunk, ezúttal sem hagytuk ki Románia legjobb magyar ajkú sportolóját, valamint az egyetemes magyar sport legjobbját sem. Akárcsak eddig, a legjobb felnőtt, ifjúsági sportolónkat és edzőnket, illetve Erdély legjobb magyar sportolóját – már harmadszor – egykori munkatársunk nevével fémjelzett elismeréssel, azaz Áros Károly-díjjal jutalmazzuk.
Íme a szavazás végeredménye:
* Kovászna megye legjobb felnőtt sportolója/csapata: Sepsi-SIC (kosárlabda) – a Zoran Mikes edzette zöld-fehérek 2017-ben megvédték címűket, és zsinórban másodszor nyerték meg a kosárlabda női Nemzeti Ligát; jelen pillanatban 12 forduló után hibátlanul vezetik az élvonalbeli küzdelemsorozatot; nemzetközi porondon, azaz az Európa-kupában kijutottak csoportjukból, majd a playoffkörben nagy csatára kényszerítették a görög Olympiakosz Pireusz együttesét.
Ebben a kategóriában szavazatot kapott még a Sepsi OSK labdarúgócsapata, Dániel Attila (duatlonista/triatlonista), Incze Kriszta (birkózó).
* Kovászna megye legjobb ifjúsági sportolója: Kisgyörgy Magor (karate, Shoto Team) – tehetséges karatékánk 2017-ben többek között három országos bajnoki címet és egy Román Kupa-elsőséget tudhat magáénak, Európa-bajnokságról egy arany- és egy ezüstéremmel térhetett haza, míg világbajnokságon két bronz került a nyakába.
Ebben a kategóriában szavazatot kapott még Balogh Hanna (cselgáncsozó), Kisgyörgy Hunor (karatéka), Incze Kriszta (birkózó)
* Kovászna megye legjobb edzője: Valentin Suciu (labdarúgás, a Sepsi OSK egykori trénere) – irányítása alatt a Sepsi OSK a 2016–2017-es szezonban – a másodosztály újoncaként – mindenki meglepetésére a feljutást érő második helyen zárta a bajnokságot. A csapat 71 pontot futballozott össze, mérlege pedig 21 győzelem, 8 döntetlen és 5 vereség volt. Az I. ligában Suciu leváltásáig három diadalt, két döntetlent és tíz vereséget könyvelt el.
Ebben a kategóriában szavazatot kapott még Veres László (cselgáncs, Préda Csaba (karaté), Mátéfi Árpád (birkózás), Zoran Mikes (kosárlabda).
* Románia legjobb magyar sportolója: Bálint Bernadett (asztaliteniszező) – a sepsiszentgyörgyi sportoló ötéves korában találkozott először az asztalitenisszel, és azóta sikert sikerre halmoz. A februárban 22-én születésnapját ünneplő pingpongozó eddigi karrierje során három arany-, két ezüst- és öt bronzérmet szerzett a korosztályos Európa-bajnokságokon, illetve ifjúsági világbajnokságon is állhatott már dobogón. Emellett 15 érmet szerzett már az ifjúsági Balkán-bajnokságokon, valamint a román országos bajnokságokban öt egyéni címet ünnepelhetett, illetve különböző kategóriákban 33 érmet gyűjtött, és több mint két éve már a felnőttek között játszik.
Ebben a kategóriában szavazatot kapott még Hadnagy Attila (labdarúgó), Novák Eduárd (kerékpáros), Szőcs Bernadett (asztaliteniszező), Miklós Edit (síző).
* A sportvilág legjobb magyar sportolója: Hosszú Katinka (úszó) – az anyaországi sportolót 2017-ben sorozatban negyedszer, összességében ötödször választották Magyarországon az év női sportolójának. A budapesti úszó-világbajnokságon két aranyérem mellett egy-egy ezüstöt és bronzot nyert, a rövid pályás Eb-n pedig hat alkalommal állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára.
Ebben a kategóriában szavazatot kapott még Michelisz Norbert (autóversenyző), Kovacsics Anikó (kézilabdázó).
Valamennyi díjazottunknak, szavazatot kapott sportolónknak, edzőnknek eredményekben gazdag és boldog 2018-as évet kívánunk, míg hűséges olvasóinknak köszönjük szépen a segítséget. A díjakat január 24-én a Háromszék szerkesztőségében adjuk át.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-01-03 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint milyen célt szolgál az igazságügyi törvények módosítása?







eredmények
szavazatok száma 289
szavazógép
2018-01-03: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Színház
TAMÁSI ÁRON SZÍNHÁZ. A sepsiszentgyörgyi magyar színház e heti előadásai: ma 19 órától a nagyteremben bemutató és 6-án, szombaton 19 órától a nagyteremben Carlo Goldoni: Chioggiai csetepaté (rendező: Sardar Tagirovsky); 5-én, pénteken 19 órától a kamareteremben Michel de Ghelderode: Escorial (rendező: Zakariás Zalán).
VÁROSI SZÍNHÁZ. A kézdivásárhelyi magyar színház Ray Cooney: Bigámia című előadását játssza ma és 4-én 19 órától a Vigadó Művelődési Házban. Rendező: Kolcsár József és Lung László Zsolt. Belépőt a helyszínen lehet váltani.
2018-01-03: Sport - :

Áros Károly: Háromszékiek a sportvilágban (Megjelent)

Megjelent lapunk egykori munkatársa, a 2015-ben tragikus hirtelenséggel elhunyt Áros Károly hiánypótló alkotása, a Háromszékiek a sportvilágban című könyve.