Koreai válságKié nagyobb?

2018. január 4., csütörtök, Világfigyelő
Donald Trump amerikai elnök (fotó) nevetség tárgyává próbálta tenni az országa nukleáris ütőerejével kérkedő Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőt, azt állítva, hogy az Egyesült Államok atomtámadás indítására szolgáló gombja „sokkal nagyobb és sokkal hatásosabb” mint az, amely Kim szerint örökké az asztalán van.
„Nekem nagyobb gombom van, mint Kim Dzsong Unnak” – tudatta újabb Twitter-bejegyzésben Trump az észak-koreai vezető újévi köszöntőjére reagálva, amelyben a phenjani rezsim vezetője ismét azt hangoztatta, hogy Észak-Korea mostanra képessé vált az Egyesült Államok területének bármely részére csapást mérni nukleáris fegyvereivel, s ezért Amerika soha többé nem lesz képes támadást indítani országa ellen.
Trump leszögezte, hogy az ő íróasztalán lévő, atomfegyver bevetésére utasító nyomógomb sokkal nagyobb és sokkal hatásosabb, mint az észak-koreai vezetőé, és az övé működik is. Az elnök így fogalmazott: „...tájékoztatná valaki őt a kiszipolyozott és kiéheztetett rezsimjéből arról, hogy nekem is van nukleáris nyomógombom, de az enyém sokkal nagyobb és sokkal hatásosabb, mint az övé, és az én nyomógombom működik!”
Kim Dzsong Un ugyanebben az újévi beszédében jelezte azt is, hogy országa szívesen részt venne februárban Dél-Koreában megrendezésre kerülő téli olimpiai játékokon, és készen áll arra is, hogy párbeszédet kezdjen a két Korea közti feszültség enyhítéséről. Dél-Korea kedden válaszolt a phenjani nyitásra, és az általa javasolt katonai tárgyalások megkezdését szorgalmazta, amelyre a jövő héten, a két Korea határán tartandó találkozón kerülhetne sor.
A Trump-kormányzat eddig nem sokat mondott a két Korea közötti lehetséges párbeszédről, és Donald Trump kedd reggel közzétett Twitter-bejegyzése sem szólt arról, hogy az elnök üdvözli-e a párbeszéd esetleges megkezdését. Trump egy előző, kedd reggeli mikroblog-bejegyzésben mindössze arra tért ki, hogy szerinte Kim Dzsong Un nyitása éppen a korábban elfogadott szankcióknak köszönhető. „A szankciók és más nyomásgyakorlások kezdik kifejteni hatásukat Észak-Koreára” – fogalmazott kedd reggel az elnök, hozzátéve, „először fordul elő, hogy a rakétás ember tárgyalni akar Dél-Koreával”. Nikki Haley, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete kedd délután a világszervezet székházában újságíróknak arról beszélt, hogy Washington kész további szankciókra is abban az esetben, ha Phenjan újabb rakétakísérleteket hajtana végre.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-01-04 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint bent marad-e az első ligában a Sepsi OSK labdarúgócsapata?







eredmények
szavazatok száma 398
szavazógép
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
2018-01-04: Világfigyelő - :

Közép-Európa beleszólna (Magyar–lengyel, két jó barát)

A közép-európai gazdasági modellek működnek, a térség országai stabilizáló szerepet játszanak az Európai Unióban, ezért ennek megfelelő súllyal szeretnének beleszólni az unió ügyeibe – mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök Mateusz Morawiecki lengyel kormányfővel közös tegnapi budapesti sajtótájékoztatóján. A lengyel miniszterelnök a visegrádi együttműködés fontosságát hangsúlyozta.
2018-01-04: Világfigyelő - :

Iránban tüntetnek, Amerika figyel

Egyre erőteljesebbek az Iránban egy hete kezdődött tüntetések, melyek eleinte a növekvő infláció miatt robbantak ki, majd az iszlám köztársaság kormánya és az országot az 1979. évi iszlám forradalom óta irányító vallási elit ellen fordultak. Amerika támogatja a tiltakozásokat.