Betiltotta volna a róla írt könyvet az amerikai elnök

2018. január 8., hétfő, Kitekintő

Donald Trump amerikai elnöknek nem sikerült elérnie az elnökségéről szóló, volt főtanácsadója, Steve Bannon közreműködésével készült könyv betiltását.


Miután a New York Magazine múlt hé­ten részleteket közölt a könyvből, Donald Trump pedig nyilatkozatban kárhoztatta volt stratégiai főtanácsadóját, Steve Bannont, az elnök ügyvédje levélben fordult a könyvet összeállító Michael Wolff íróhoz és a kiadóhoz, kérve a könyv forgalmazásának letiltását. Az elnök ügyvédje nyilatkozatban szögezte le, hogy a kiadvány megannyi hamis állítást tartalmaz. Charles Harder ügyvéd nem járt sikerrel, sőt, a Tűz és düh: Trump Fehér Háza belülről című könyvet a tervezettnél is előbb dobták piacra.
Az amerikai sajtóban egymás után jelennek meg részletek a könyv „robbanást okozónak” ítélt állításaiból. Köztük arról, hogy Bannon szerint Donald Trump leg­idősebb fia, ifjabb Donald Trump oroszokkal tartott találkozói az elnökválasztási kampány idején árulással értek fel, hazafiatlan cselekedetnek minősülnek. Bannon, aki Trump kampányának egyik irányítója, majd augusztusig az elnök főtanácsadója volt a Fehér Házban, azt állítja, hogy Trump egyáltalán nem számított a győzelemre, de teljesen megittasodott tőle. „Trump nem élvezte a beiktatási ünnepséget. Dühös volt, hogy a legismertebb sztárok visszautasították a részvételt, háborgott a Blair House (a kormányzati vendégház) berendezésén, és láthatóan veszekedett a feleségével, aki a könnyeivel küszködött. Egész nap olyan volt az arca, amiről a hozzá közel állók azt szokták mondani: golfozóarc. Vagyis haragvó és dühös, a vállát behúzta, a karjával állandóan hadonászott, a szemöldökét összevonta, az ajkát harapdálta” – írta a könyvben Bannon tájékoztatása nyomán Wolff. Az elnököt kezdetben – a könyv állítása szerint – megrémisztette a Fehér Ház. Kulcsot kért a hálószobájához, miközben a titkosszolgálat kitartott amellett, hogy ez – biztonsági okokból – nem lehetséges. Bannon szerint Trump leánya, Ivanka abban reménykedik, hogy ő lesz az Egyesült Államok első női elnöke.
A könyv szerint Donald Trump csodálja Rupert Murdoch médiacézárt, és szinte naponta beszél vele telefonon. Steve Bannonnal ezzel szemben csaknem minden befolyásos támogatója megszakította a kapcsolatot. Egyik nagy anyagi támogatója, a republikánus ügyeknek adakozó, Trump kampányát is segítő milliárdos Mercer család csütörtökön közleményben tudatta, hogy hónapok óta nem beszélnek Bannonnal, és a jövőben nem támogatják. Az egész Mercer család közleményben határolódott el a Trump elnököt érintő állításoktól. Rebekah Mercer, aki kisebbségi tulajdonos a Breitbart News lapban – amelynek vezetője Steve Bannon –, a The Washington Post lapnak csütörtökön adott rövid nyilat­kozatában leszögezte: „támogatom Trump elnököt és azt a programot, amelynek alapján megválasztották”.
Donald Trump Twitter-bejegyzés­ben vágott vissza a róla szóló, őt elmarasztaló könyv írójának, s azt írta magáról, hogy „nagyon okos” és „stabil zseni”. Az elnök ezzel utasította vissza a pénteken megjelent, Tűz és düh: Trump Fehér Háza belülről című könyvben megfogalmazott állításokat. A könyv szerzőjét Trump azzal szerelte le, hogy „lúzernek” minősítette őt.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1485
szavazógép
2018-01-08: Kitekintő - :

Trump felmondja az atomalkut? (Iráni zavargások)

A Politico lap felmérése szerint az iráni tüntetések lehetőséget teremthetnek arra, hogy Donald Trump amerikai elnök felmondja a többhatalmi atomalkut Iránnal.
2018-01-08: Sport - Tibodi Ferenc:

2018-as versenynaptár (Sportajánló)

Ahogy már megszokhatták, minden év elején összegyűjtjük egy csokorba az előttünk álló esztendő legfontosabb sporteseményeit annak érdekében, hogy önöknek legyen idejük bejelölni és kiválasztani a legérdekesebb rendezvényeket. Olimpiai év a 2018-as, és idén labdarúgó-világbajnokságra is sor kerül Oroszországban. Ezek mellett ott van a futsal-Eb, a tengerentúli profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) döntője, a friss Forma–1-es szezon, és a felsorolást folytathatnánk.