Az előző négy év tényleg igazán pocsékul sikerült az Európai Uniónak. A korábban elkövetett nagy hibák mind ez időszakban ütöttek vissza: Görögország csődbe ment, mert évekkel ezelőtt intézményi alapok nélkül vezették be a közös valutát, az eurót. Az európai kormányok egymásnak ugrottak, mert a belső határokat közös menekültfogadási szabályok nélkül nyitották meg. Nagy-Britannia a kilépésre szavazott, mert az unió vezetői nem foglalkoztak vele eleget, hogy elmagyarázzák a választóknak, miért jó az EU-tagság.
Egy teljes év maradt, mielőtt az Európai Parlament kampányüzemmódba kapcsol a 2019-es tavaszi választásokra. Ennyi idő alatt lehetetlen megoldani az összes problémát, de ha ki tudja védeni az előzőekhez hasonló csapásokat, legalább a sorait rendezheti az Európai Unió.
Hat témát szedtünk össze, amelyekben idén jó eséllyel eredményt tud felmutatni az európai politika.
1. Berlinben eldől, kik lesznek Európa vezetői
Egy-két hónapot rögtön elvesz az évből, hogy az európai kormányok, az Európai Parlament és az EU igazgatója, az Európai Bizottság is arra vár: milyen koalíció születik Németországban. Az az európai pártcsalád, amelyik bekerül a német kormányba, nagyobbat tud odacsapni a brüsszeli vitákban, mert maguk mögött érzik a német gazdaság erejét, és azt is tudják, hogy a német miniszterekig is elmehetnek támogatásért, ha komoly politikai vitába kerülnek. Ezért nem mindegy európai szinten sem, hogy kik kapnak Berlinben bársonyszéket.
Angela Merkel pártszövetsége, a választásokon győztes kereszténydemokraták (CDU/CSU) vasárnap óta tárgyalnak a második helyezett Németországi Szociáldemokrata Párttal (SPD). Az előző négy évben is ezek a pártok kormányoztak, ami után az SPD megalázó vereséggel zárta a tavaly őszi választásokat. Viszont ha nem vállalják az ország vezetését Merkel oldalán, újabb választás jöhet Németországban, amin valószínűleg még jobban elhasalnának. Ezért duzzogva, de belementek az alkudozásba. A bevándorlási szabályok szigorításáról, a német adók csökkentéséről, új társadalombiztosítási rendszerről vitatkoznak, és arról is, hogy többet költsenek-e a honvédelemre. Abban sem értenek egyet a pártok, hogy hogyan gyúrják át az Európai Uniót. Az SPD vezetője, Martin Schulz elkötelezett európai együttműködés-párti, míg a CDU (Kereszténydemokrata Unió) és különösen szövetségese, a CSU (Bajor Keresztényszociális Unió) óvatosabban adna ki a kezei közül fontos állami feladatokat.
2. Eggyel közelebb ahhoz, hogy legyen uniós pénzügyminiszter
A francia elnöknek, Emmanuel Macronnak viszont határozott elképzelése van az új Európai Unióról: egy kalap alá kell venni azoknak az országoknak a költségvetését, amelyek euróval fizetnek, és ki kell nevezni egy pénzügyminisztert, aki ezt a költségvetést kézben tartja. A német szociáldemokraták mennének vele ezen az úton. Angela Merkel pártja egyelőre csak odáig merészkedne, hogy közösen szabályozzák a társasági adókat, és hozzanak létre egy Európai Valutaalapot, amely olcsón hitelezne a bajba jutott uniós országoknak.
A merész francia tervek azonban még csak szóban léteznek. A francia gazdasági miniszter, Bruno Le Maire is csak lépésenként haladna előre, ezt ő maga nyilatkozta a Bloombergnek. A francia államkincstár egyik alkalmazottja pedig egyenesen azt mondta a Politicónak Macron nagyszabású reformötletéről, hogy a francia elnöknek csak a szája jár.
3. A britek elszánják magukat
Decemberben letudták az első akadályokat a brit kilépésről szóló alkudozásban. London jóval többet fizet a kilépésért, mint szeretett volna, cserébe viszont a távozás után lerázhatja magáról Nagy-Britannia az uniós bíróság joghatóságát. A Nagy-Britanniában élő uniós állampolgárok a kilépés után megtarthatják az addig is élvezett jogaikat, és azok is, akik 2019. március végéig, a kilépés napjáig költöznek a szigetországba. Másfél évig tartott megegyezni ezekről az ügyekről.
A tárgyalás neheze viszont most jön. A brit kormánynak el kell szánnia magát, hogy milyen szoros gazdasági kapcsolatban szeretnének maradni a kilépés után az Európai Unióval.
4. Döntenek a közös menekültpolitikáról
Idén lejátszhatják a meccset, hogy szét kell-e osztani az EU-ba érkezett menedékkérőket, és ha igen, hogyan. A mostani, Dublin III-as rendszer már a migrációs válság tetőzése előtt megbukott, ezt változtatnák meg azzal, hogy ha egy tagállamon nagy a nyomás, segítenének neki, és – többek között a gazdasági teherbíró képesség alapján – áthelyeznék az oda érkező menedékkérőket vagy azokat közülük, akik vélhetően tényleg menekültek. A javaslat 2016 óta az asztalon van, és az Európai Parlament tavaly szavazott arról, milyen alapon kezdjen tárgyalni a megoldásról a nemzeti kormányokkal. Utóbbiak a legmagasabb szinten, állam- és kormányfői csúcstalálkozón próbálnak alkut kötni júniusig a saját álláspontjukról.
Ez azt jelenti, hogy az év közepéig nem lesz döntés. A visegrádi országok határozottan elutasítják a menedékkérők áthelyezését, és valószínűleg csatlakozni fog hozzájuk Ausztria. A migráció uniós belépési pontjain található Görögország és Olaszország, valamint Németország ragaszkodik a kvótához. Így esélytelennek tűnik, hogy közös nevezőre jussanak, viszont a csúcstalálkozón egyhangú döntés kellene. A kormányfői üléseket elnöklő Donald Tusk legszívesebben szabadulna a szerinte megosztó és hatástalan kvótától, de nem egyértelmű, mi lesz, ha itt nem tudnak megegyezni. Ha nem jutnak dűlőre az állam- és kormányfők, az uniós nemzeti kormányok belügyminiszterei elé kerülhet az ügy, ahol már nem kell konszenzusra törekedni, szavazással is dönthetnek. A visegrádi négyek és az osztrákok egyedül nem tudnák elgáncsolni a javaslatot. Még hét tagállamra lenne szükségük, amelyek vagy nemet mondanak, vagy tartózkodnak, de kevesebbel is megúszhatják, ha nagyokat csábítanak át.
Orbán Viktor 2018-ról megjegyezte: a nagy viták éve lesz, hiszen idén ér véget az ötéves európai politikai ciklus, amit szerinte több ország és politikus arra fog kihasználni, hogy „átverje” a bevándorlás kérdését azokon a nemzeteken, amelyek ezt nem akarják.
5. A hetes cikktől nem kell nagyon félni
December végén az Európai Bizottság elindította az EU alapszerződésének hetedik cikkében szereplő eljárást a lengyel kormány elmúlt évekbeli intézkedései miatt, amelyek szerintük aláásnak olyan fontos európai értékeket, mint a szabadság, a demokrácia, az egyenlőség és a jogállamiság. A hetes cikk az az eszköz, amivel a többi európai kormány ráveheti a lengyel vezetést arra, hogy tartsa magát a csatlakozási vállaláshoz. Az egész eljárás négy körből áll, legalább egy évig tart, és bármikor le lehet állítani. Decemberben az első szakasz indult el, amelyben az európai uniós szerződések őre, az Európai Bizottság egy javaslatot küld az uniós kormányoknak, hogy hallgassák meg Lengyelországot és tegyenek ajánlásokat neki. A második szakaszban a kormányok megteszik az ajánlásaikat. Ezután akármennyi idő eltelhet, ez a belügyminiszterek vagy az európai uniós miniszterek belátásán múlik. Ha Lengyelország nem működik együtt, a harmadik szakaszban kerül az Európai Tanács elé az ügy, ahol Orbán Viktor vétózhat. A negyedik körben döntik el a szakminiszterek, hogy akarnak-e büntetni is, és hogyan.
Azért fontos, hogy elindult a hetes cikk, mert a következő évben ki fog derülni, hogy valójában nem lehet vele büntetni. Arra jó, hogy az Európai Bizottság távolabb tolja magától a felelősséget, és a nemzeti kormányokra bízza, hogy foglalkozzanak Lengyelországgal. Azért is tesz így, mert a hivatalos nyilatkozatok szerint a lengyel kormány nem igazán állt szóba az Európai Bizottsággal az elmúlt két évben, és a Bizottság ezt megunta.
Magyarországgal kapcsolatban is készül a hetes cikkes ajánlás, de ez még csak az eljárás kezdeményezésének előkészítése.
6. Olaszország időt kér
Tavaly több fontos uniós országban is választásokat tartottak (...) idén az olasz választás miatt főhet leginkább az eurokraták feje. Az országban hagyományosan nagy a politikai bizonytalanság, amihez a választási rendszer erősen hozzájárult. A bénázásnak a szocialista csodagyerek, Matteo Renzi próbált egy reformmal véget vetni, amibe annak rendje és módja szerint belebukott. Végül mégis sikerült a jobboldallal összefogva változtatni a választási törvényen, mert mind megijedtek a feltörekvő Öt Csillag Mozgalomtól. Az új rendszer a koalícióknak kedvez az egyedül induló pártokkal szemben, és az öt csillagosok nem alaptalanul úgy látják, hogy csak velük akartak így kiszúrni.
Az Öt Csillag Mozgalom azóta talált igazán magára, hogy az alapító Beppe Grillo humorista tavaly átadta a helyét Luigi Di Maiónak. A hozzáállásáról az EU-hoz talán az mond el a legtöbbet, hogy az Európai Parlamentben azon gondolkodtak, az egyik leginkább unióbarát zöldek vagy Nigel Farage-ék EU-ellenes csoportjába üljenek-e be. Végül utóbbi mellett döntöttek, csakhogy tavaly megpróbáltak átugrani a liberálisokhoz. A párt korábban népszavazást akart az olaszok euróövezeti tagságáról, de azóta meggondolták magukat.
Közben a jobboldal is feltámadt, ahol visszatért Silvio Berlusconi – igaz, hivatalt egy korábbi bírósági ítélet miatt továbbra sem viselhet. Meglepetésre kifejezetten EU-barát programmal jött vissza az öregek otthonából, ahol büntetésből dolgozott, de szoros szövetségese, az Északi Liga továbbra sem olyan barátságos az európai integrációval szemben.
A felmérések alapján a három blokkból – baloldal, Öt Csillag, jobboldal – egyik sem számíthat a szavazatok harmadánál-kétötödénél többre, s emiatt politikai káosz jöhet az EU negyedik legnagyobb gazdaságában. Más se hiányzik az országnak, ahol mostanra óriásira (GDP-arányosan a görögök után a másodikra) duzzadt az államadósság, gyengélkednek a bankok, magas a munkanélküliség, és úgy általában se nagyon sikerült kilábalni a válságból. Ha ez nem lenne elég, ott van még a Líbia felől érkező migráció is, bár ezt uniós közreműködéssel valamennyire sikerült leszorítani – elég szörnyű áron és a spanyolok felé tolva a feladatot.
 

(Kugyela Tamás, Márton Balázs/index.hu)