Szilveszter a színházban SepsiszentgyörgyönVarázslat és illúziórombolás

2018. január 13., szombat, Kultúra
Különös koktélt kevert nekünk szilveszterre Sardar Tagirovsky és a Tamási Áron Színház társulata, amelyben az émelyítően édes ízektől a kesernyésen és fanyaron át a savanyúig mindenfélét ízlelhettünk. Carlo Goldoni az olasz komédia nagymestere, akinek Chioggiai csetepaté című darabjából árad a szerelem, a szenvedély, a mediterrán virtus és forrófejűség, és aki, bár többnyire karikírozza szereplőit, alapvetően mégis szeretnivalónak ábrázolja őket a pletykák, veszekedések, családi és családok közötti perpatvarok színes forgatagában.
  • Fotó: Barabás Zsolt
    Fotó: Barabás Zsolt
Nem az a fajta könnyed komédia a Chioggiai csetepaté, amit általában kínálni szoktak szilveszterkor a színházak, hisz folyamatosan ott leselkedik benne a dráma vagy akár a tragédiába való átfordulás lehetősége is, és eddigi sepsiszentgyörgyi rendezései után Sardar Tagirovsky neve sem ígér habkönnyű szórakozást, a produkció mégis olyanra sikeredett, amelyben a közönség minden rétege találhatott magának kedvérevalót. Benne volt Goldoni élénk, mozgalmas világa jellegzetes jellem- és helyzetkomikumával, benne volt Tagirovsky formakeresése, jó ízlése, de hatásvadász törekvései is, és természetesen a szentgyörgyi társulat színészei is jelen voltak, akik közül egyesek újra megleptek bennünket. Szinte éreztük a kis Velencének is nevezett Chioggia fülledt kánikuláját csatornái bűzével és a tenger illatával, újra találkozhattunk a hetvenes-nyolcvanas évek mára kissé nosztalgikusnak ható öltözetével és zenei világával, amelyben az egykori átkos rendszer szilveszteri hangulatai is fel-felvillantak Al Bano dalai és más közismert olasz slágerek  nyomán…
Az elején bemutatkoztak a szereplők a közönségnek, és megismertük azt a kissé stilizált, rövid, határozott gesztusokból építkező formanyelvet, amely többé-kevésbé később is fellelhető volt a jelenetekben, és amely több szempontból is szerencsés választásnak bizonyult ehhez a darabhoz. A csetepatét így sikerült egy kissé „németesre” fogni, pont azt a fajta fizikai agressziót spórolva meg ezáltal, amely annyi­ra hamisnak szokott hatni a színházban. Egymással beszélgettek, de hozzánk szóltak a nők, nagyszerűen működött a férfiak megjelenésének előkészítése, jól követhető volt a nézők számára, hogy ki kihez tartozik, kinek a pártján áll az egyre fokozódó hangzavarban. Aztán, ahogy folytatódott a történet, néha fellazult a forma, és a ritmus is lassult, míg a harmadik felvonás közepe táján egészen vontatottá vált. Rohanó világunkban a színházi gyakorlat is úgy alakult tájainkon, hogy csak nagyon indokolt esetben örül a néző a második szünetnek egy előadásban, inkább türelmetlen lesz tőle, akkor is, ha érdekli a produkció, a felvonásvégek pedig abban gyengítették az előadást, ami fő erőssége volna: a pörgésben. Tény, hogy a harmadik felvonás minden szempontból alulmaradt az előzőkhöz képest: alacsonyabb szinten mozogtak az energiák, és egy sor hatásvadász eszköz is – a mellékszereplők játéka, a végtelen hosszúra nyújtott állóképek, a lampionos beállások a felmutatott szavakkal – indokolatlanul késleltette a boldog finálét, amely valójában befejezések sora volt valami furcsa talánnyal a legvégén. A párok egymásra találása után következett Goldoni epilógusa a chioggiai nőkről, aztán fény derült rá, hogy mi készült egész felvonás alatt a háttérben. Ez így nagyjából kerek is lett volna, de ekkor a Pál-Ferenczi Gyöngyi által alakított Vicenzo is elénekelte a maga dalát egy bizonyos hölgyről, akit egykor elveszített (?). Végül az előadás mindvégig néma öregasszonya felállt a tolószékből, és felfedve valódi kilétét, férfivá változott… Ő volna az öreg halász egykori szerelme? De vajon miért rejtőzködött előle? Végül is ki a nő, és ki a férfi? Az ásó-kapa-nagyharang boldog végkifejlete tehát nem mindenkire vonatkozik, különösen akkor nem, ha – mint manapság annyira divatossá vált – összekeverednek a férfi és női szerepek… Lehet, hogy néhány gondolattal szegényebb lenne a néző, ha egyszerűbben végződött volna, ha nem lett volna benne az előadásban a mindenkori nagymamákat idéző tolószékes néma öregasszony és más hasonlók, de a történethez ezek semmit sem tettek hozzá.
Egyes színészek meglepően új arcukat mutatták, mások a régi formájukat hozták, vagy azt sem. Mátray Lászlónak ismét sikerült új hangot találnia, nemcsak gesztusai, mimikája, de akcentusa is olaszossá vált, mintha valamelyik nagy olasz rendező filmjéből lépett volna elénk. Erdei Gábor ugyancsak meglepően más volt, mint amit megszoktunk tőle, élvezet volt hallgatni, ahogy pörgette szájában a szavakat. Korodi Janka is figyelemre méltó volt újabb szerepében, de nála még minden arc új számunkra… Mindenekelőtt azonban Szalma Hajnalka és Kónya-Ütő Bence párosa volt emlékezetes a januári bemutató előadáson, akik annyira lazán, magabiztosan, árnyaltan játszották karakterszerepeiket és abban a sértődött szerelmest, hogy öröm volt nézni jeleneteiket.
Tetszett a tervezők munkája és a koreográfia is, bár még nem értek pontossá a gesztusok, verekedések. Az irány jó, de van néhány üresjárat, fölösleges ötlet, amelyek nélkül tömörebb, koncentráltabb, egységesebb lenne a produkció. Talán érdemes volna megnyirbálni a történet szempontjából jelentéktelen vadhajtásokat, és jobban figyelni azokra a viszonyokra, amelyek a cselekményt mozgatják. Nem csorbulna ettől sem a koncepció, sem a vígjátéki jelleg…
A zenei előadásmód sem volt hibátlan, de figyelembe véve, hogy többnyire színészként is jelen voltak a színpadon, elismerés illeti a zenészeket. Nemigen lehetett eldönteni, hogy komolyan vették vagy parodizálták az eredeti előadókat, a feliratozás inkább az előbbire, az előadásmód inkább az utóbbira utalt. A dalok világa belopta az előadásba, ami hiányzott a kimondott szavakból: az őszinteséget, az érzelmek vállalását. Éppen azért, amennyire látszólag elütött a zene a családi perpatvarok hangulatától, annyira fontos szerepe is volt abban, hogy teljes legyen az összkép. Kissé esetlen és gyermeteg volt a csetepatéban ez a fajta nosztalgiazene, és fordítva, de így volt jellegzetesen, olaszosan kettő az egyben: varázslat és illúziórombolás.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-01-13 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint bent marad-e az első ligában a Sepsi OSK labdarúgócsapata?







eredmények
szavazatok száma 364
szavazógép
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
2018-01-13: Kiscimbora - :

A nyúlacska harangocskája

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy nyúlacska. Ennek a nyúlacskának volt egy szépen szóló harangocskája.
2018-01-13: Kultúra - :

Kettős házasságok (Szilveszter a színházban Kézdivásárhelyen)

Kézdivásárhelyen a tavaly szilveszteri Ray Cooney-darab előzményművével köszöntötte a 2018-as esztendőt a Városi Színház társulata.