Iohannis és a vallásszabadság

2018. január 13., szombat, Belföld
Közleményben üdvözölte tegnap Klaus Iohannis államelnök a vallásszabadság erdélyi törvénybe iktatásának 450. évfordulóját. A vallásszabadságot a világon először Tordán iktatta törvénybe az erdélyi országgyűlés 1568-ban.
Iohannis szerint ez az évforduló azt üzeni azoknak, akik a hitben az ember szellemi kiteljesedését látják, hogy a vallásszabadság az emberiség alappillére. Iohannis szerint a lelkiismereti és a vallásszabadság olyan történelmi kiteljesedés, amelyet áldozatok árán nyert el, védelmezett és fejlesztett ki a társadalom. „A román nemzet jövőjének ezeken az európai humanista értékeken kell alapulnia” – olvasható a közleményben, amelyet a román elnöki hivatal bocsátott ki.
A Magyar Unitárius Egyház kedden bejelentette: a vallásszabadság évének nyilvánította 2018-at, és azzal a kéréssel fordult a magyar Országgyűléshez, Románia parlamentjéhez és az Európai Parlamenthez, hogy nyilvánítsák január 13-át a vallásszabadság napjává.
A jubileumot szombaton Tordán ünnepli meg az unitárius egyház, ebből az alkalomból emlékművet avatnak a 450 évvel ezelőtt tartott országgyűlésnek otthont adó római katolikus templom kertjében.
Cikk megjelenési időpontja: 2018-01-13 00:00
Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint bent marad-e az első ligában a Sepsi OSK labdarúgócsapata?







eredmények
szavazatok száma 398
szavazógép
Várható időjárás Sepsiszentgyörgyön
2018-01-13: Belföld - :

Fegyelmi eljárás Laura Codruţa Kövesi ellen

Fegyelmi eljárást indított pénteken a Legfelsőbb Bírói Tanács keretében működő Igazságszolgáltatási Felügyelet Laura Codruţa Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség vezetője ellen, miután féléves vizsgálata nyomán arra a következtetésre jutott, hogy a főügyész több ponton megsértette a bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény előírásait.
2018-01-15: Mi, hol, mikor? - :

Mi, hol, mikor?

Zene
A BRASSÓI TRANSILVANIA TUDOMÁNYEGYETEM ZENETAGOZATÁNAK diákjai lépnek fel az Árkosi Művelődési Központ Bástya Termében január 17-én, szerdán 18 órától: Péter Ervin, Kakasi Nóra – fuvola, Hanna Denise Hoos – hegedű, Carmen Vieru – brácsa, Simon Boglárka – cselló, Sinka Melinda, Deac Helga Melinda, Diana Georgiana Ichim, Iulia Reitu–Ambrus Sándor – zongora. Zongorán kísér dr. Mihaela Gina Pavel adjunktus. Irányító tanárok: dr. Hanke Katalin és dr. Filip Ignác.